A spamellenes világnap alkalmából (június 28.)

A Technika belelát a lelkünkbe. Miért ne tenné? Ha már van hozzá szeme, ami áthatol a szegycsonton vagy a koponyán – attól függ, ki hol tartja a lelkét –, akkor belenéz, a legtöbbször véletlenül. Olyan ez, mint amikor egy férfinak véletlenül elkallódik a tekintete egy női láb felé a buszon. Van ebben egyfajta ártalmatlanság, és ezt nem önmentegetésből írom. A hölgyek higgyék el: mi, férfiak általában nem akarunk rájuk nézni. Nézünk egykedvűen, fókusztalan szempárral, hasonlóval, mint amivel Hannibal Lectert verte meg az Úristen, aztán a kép kiélesedik, a szemünk megáll egy domborodó vádlin, nyugtázza az ösztönünk, hogy az apró szőrszálak nem pihédzenek rajta: igen, ez egy női láb, az ösztön fokozatosan megtalálja a tudatot, valóban egy női láb ez, majd a tudat hirtelen önmagára ébred: bassza meg, eddig nem is erről gondolkodtam, de Krisztosz aneszti, álítosz ez egy női láb! Nagyjából ugyanezt élheti meg a Technika, amikor a lelkünkbe néz. A bámészkodás közben, véletlen, a pillanat egy töredékrészére éppen mi kerülünk a fókuszába, olyan ez neki, mint egy tüsszentés vagy idegrángás: kontrollvesztetten elénk dob egy hirdetést, valamilyen témában, amiről az egyik ismerősünkkel éppen fél perce beszélgettünk. Aztán később megeshet, hogy el is szégyelli magát, amikor ráeszmél, hogy véletlen megint túl mélyen nézett egy ember lelkébe.

Van azonban, amikor a Technika úgy viselkedik, mint egy gyámoltalan kisgyerek, aki még csak most tanulja a társas helyzeteket: csetlik-botlik, a nőktől egyből a súlyukat és korukat kérdezi meg, a férfiaktól a keresetüket, általában véve pedig hangosan rácsodálkozik, milyen ronda körülötte mindenki, kiváltképpen a nagyszülei és a harmadik kistestvérrel terhes édesanyja. Egy valami bizonyos egy ilyen helyzetben: a gyereknek mindenki meg fog bocsátani, és a felnőttek legföljebb egy kínos mosollyal ütik el a helyzet szokatlanságát, miközben ráeszmélnek, igen, ők tényleg öregek, rondák, és – ne szépítsük – rendkívül ocsmányul áll nekik a terhesség. A Technika, amit – akár a Szentháromságot – illetünk többféle névvel (mesterséges intelligencia, közösségi média, BigTech), de a hétköznapi kommunikációban egyazon személyt értjük alatta, gyakran ugyanezt a megbocsátást akarja kikönyörögni. Mégpedig akkor, amikor egy spamlevél formájában testesül meg – virtuális értelemben. Ha egy spamet kap az ember, egy valamiben biztos lehet: a benne foglalt tartalomnak semmi köze az ő ízléséhez. Sokszor érezzük, hogy a technika csakugyan a lelkünkbe lát, de az ilyen kéretlen e-maileknél kacagni is elfelejtünk, vakarjuk a fejünket: ez vajon mi, és ki gondolja azt, hogy én potencianövelőt akarok venni? Pontosabban: ki gondolja, hogy e-mailezgetni akarok arról, hogy potencianövelőt veszek? A legfurcsább a spamüzenetekben, hogy azt sem értjük pontosan, mit akarnak elérni. Átverésnek túl gagyi, nem érezzük azt, hogy bármelyik érzelmünk legmélyebb rétegeibe hatolna: nem indít be félelmet, nem indít be vágyat, mint egy jól összerakott adathalász e-mail. Azzal, hogy hidegen hagynak minket a spamek, csak egy szempontból nyugtalanítanak: kinek, és mi a célja velük? A nyugtalanság az egyetlen érzelem, amit keltenek bennünk, de ez nem egy félelemmel teli formája a nyugtalanságnak, csupán egy kissé kényelmetlen.

Hogy megértsük, úgy kell felfognunk a Technikát, mint egy serdülő fiút. Aki öntudatlan bámészkodás közben véletlenül olyan helyekre néz, ahová nem akart, de mégis vonzotta oda a tekintetét valami, hogy észrevegye a vágyainkat, az érzelmeinket, és elénk tegyen ösztönszerűen egy hirdetést. Viszont amikor rájön, hogy ezt észrevettük, hirtelen elszégyelli magát, és azt teszi, mint minden kiskamasz: elkezdi infantilizálni magát. Gyámoltalannak látszik, hebeg-habog, úgy tesz, mint aki egy női lábat sosem esztétikailag vett szemügyre, csupán véletlenül észrevett rajta egy aprócska, kúszó hangyát, ami lekötötte a figyelmét. A Technika részéről a spamüzenet az előbbi magyarázkodás megfelelője. Egyetlen oka lehet, hogy valaki ilyen üzenetet generál nekünk: túlságosan idiótának, vagy egyszerűen csak gyermekinek akarja magát tettetni. A Technika ismer minket, ezt mi jobban tudjuk, mint ő, ahogy egy nő is jobban tudja, mit bámul rajta egy kiskamasz ösztöne, mint maga a kiskamasz. De csak addig a pár másodpercig, amíg meghökkenünk a viagrákon, vagy az ócskán photoshopolt mellműtéteken, jó azt hinni, hogy a Technika valóban képes olyan infantilis lenni, mint egy spamüzenet.

Sarnyai Benedek