Az 1870-es évek elején az ország déli területeit ár- és belvíz, s ezek következtében ínség sújtotta. A király ennek hallatán elhatározta, hogy meglátogatja a vidéket. A hivatalos program szerint az uralkodónak május 6-án, hajnalban, hajón kellett Törökbecsére érkeznie, hogy korán reggel, már 5 órakor fogadhassa a megyei küldöttség tisztelgését.

Zombori Rónay Móric, Torontál megye főispánja 1872. április 20-án családostul Nagybecskerekre utazott, hogy részt vegyen a megyei közgyűlésen. Megérkezvén tudomást szerzett Ferenc József érkezéséről, és rögvest írt az alispánjának, hogy május 6-án reggel fél 5-re 25 kocsit a személyzet és a poggyász számára biztosítson, a küldöttség tagjai pedig előtte való este Törökbecsén legyenek, s el ne feledjék tisztességesen rendbe hozni az utakat, amelyeken őfelsége majd elhalad.

A főispán maga is erősen készülődni kezdett az eseményre. Elhatározta, hogy négyes fogattal vonul a király elé. Csakhogy a hintaját évek óta négy nem túl impozáns, sárga ló húzta, s hogy még nagyobb legyen a baj, igazán mutatós, szép, nagy, fekete lóból mindössze kettő állt az istállójában. Mivel azonban mindenképp jó benyomást kívánt tenni a császárra, kölcsönkérte Kupuszarevits Mita szerb földbirtokostól két jó feketéjét, amelyek jól illettek az ő tetszetősebb lovaihoz. A főispán kocsisa a következő napokban igyekezett összeszoktatni az állatokat, ám időszűkében csak pár alkalommal tudott foglalkozni az alkalmi négyessel.

Ferenc József a tervek szerint fogadta a tisztelgő megyei küldöttséget, élükön a főispánnal, aki rövid üdvözlő beszéddel rukkolt elő, aminek végeztével az úri társaság kocsikra szállt, és elindult Nagykikinda felé. Az első kocsin Rónay Móric meg az alispánja, dr. Prick ültek, a második hintóban a király zötyögött gróf Lónyay Menyhért miniszterelnökkel, utánuk következett a központi járás főszolgabírája, majd az udvari méltóságok és a küldöttség tagjai végeláthatatlan sorokban, szebbnél szebb fogatokkal.

Az út Franyora mellett vezetett, amelynek határa igen mocsaras volt akkortájt, ezért nagy töltést emeltek oda, hogy nedves időben is lehessen közlekedni. Amikor ehhez a töltéshez ért a menet, egy lovas bandériummal találta magát szemközt, akik zászlókat lengetve, zeneszóval jöttek őfelsége elé. A katonazajtól a főispán összeszokatlan lovai legott megbokrosodtak, és sebes vágtába kezdtek fenn, a töltésen, ahol csakhamar még egy, a király elé igyekvő lovas csapatba ütköztek. Ettől a lovak még jobban megijedtek, rángatni kezdték a szerszámaikat, az első párt összekötő kisefa vaskarikája elpattant, a két paripa ezáltal megszabadult a kocsi súlyától, és − kirántva a kocsis kezéből a gyeplőt − nekiiramodott. Az egyik ló balra vágott, lerohant a töltésről, s magával rántotta a többi lovat, meg a hintót. A jármű nyomban fölborult, a testes Rónay Móric rázuhant az alispánra, de mivel a baj sosem jár egyedül, a nyomorult Pricknek még a kocsi felhágó vasa is a lábára esett, a bokája menten pozdorjává is tört. Ekkor ért oda az uralkodó hintaja a szerencsétlenség színhelyéhez, tüstént megállt, Ferenc József kiszállt, lement a töltésről annak aljába, a balesetet szenvedett járműhöz, hogy tájékozódjon. Megkérdezte a kocsist, miként történhetett mindez, mire az így válaszolt:

− Jelentöm alássan, eltört a kisefa.

A király nem sokat érthetett a válaszból, csak hümmögött, csak nézelődött. Figyelte, ahogy a súlyosan sérült alispánt előhúzzák a roncsok közül, és ahogy a főispán előkecmereg. Látta, hogy ennek a fele sem tréfa. Vélhetően megrendült, mert íziben kiadta a rendelkezést, hogy azonnal sürgönyözzenek Aradra, dr. Darányi József udvari orvosért, aki haladéktalanul utazzék a közeli Beodrára, Prick ápolására.

A királyi menet ezután tovább vonult, Rónay Móric pedig egy ép kocsin, lépésben Beodrára hajtatott a súlyosan sérült Prickkel. A főispán még aznap megsürgönyözte a feleségének Nagybecskerekre, hogy mi történt, s másnap reggel az asszony már meg is érkezett a sebesültekhez. Látta, hogy a férje jobb szeme még mindig annyira be van dagadva, hogy ki se tudja nyitni, a lábai pedig úgy földuzzadtak, hogy nem tud fölöltözni. Napokba telt, míg az állapota annyira javult, hogy úti ruhát ölthetett, és elutazhatott Nagybecskerekre. Addigra Prick alispánhoz is megérkezett a királyi orvos, de már nem tudott rajta segíteni, négynapi súlyos szenvedést követően meghalt.

− A hiúsága ölte meg – sziszegte Rónayné Nagybecskerek felé, az úton, de hogy a férjének mondta-e, vagy csak a szelíd, tavaszi réteknek, azt nehéz lenne eldönteni. A főispán mindenesetre úgy tett, mintha semmit se hallott volna.

Bene Zoltán