Szemelvények Bálint Tamás verseskötetéből

Hibalista

Szeretném,
ha a dolgok, ahogy szeretném,
úgy alakulnának, de egyre-másra
a saját korlátaimba botlom.
Néha nagy ívben esem pofára,
néha zavar a mások hibája,
holott panaszra nincs nagy ok,
semmi nincs foltok nélkül,
én is hófehér dalmata vagyok.
Örökmozgó, mely csak állt ott,
ígéret, a be nem váltott,
az adott szó – uzsorakamatra kölcsön –
bár tisztázandó: csapvizet a csorba
pohár mellé ki öntsön.
Egy madárijesztő, melynek
tenyeréből a madarak esznek,
s talán jól is van ez így.

Vászon halakkal

A meg nem nyugvók útja már kiadva, messzire
húzódjon, aki összébb nem − az ultimáta szóla,
akár a füttyögést is elnyomó harang, minek
vörösen elbukott a tornya. Nyárra, virradóra
feltűnik a tenger, s odébb kihalt halászfalu
kis kikötővel, hol a szükségesnél nincs több korlát.
Az áramlat kedvező, és a horgony sincs sehol,
mi a reményt megtartaná, hogy ne bontson vitorlát.

Száműzetés

A hóhatárral a felhők is összeérnek északon
a nyári hónapokban, télen úgyse látni messze,
ilyenkor a honnan lehetne csak biztos, ha napokig
pehelynyit sem havazna, s csupán a szélcsend követne.

A sivatagban a meleg, mint tükröződő délibáb
aszalja az agyam, s minden homokszem megcsikordul
talpam alatt; bár a nyílt tengeren se jobb: a zaklatott,
bús lélek akkor is eltéved, ha magába fordul.