Herczeg Ferenc csillagai
A Múzsák eredetileg a dal istennői voltak. A kilenc ifjú leány csak későbbi korokban tagozódott költői műfajok, művészetek és tudományok szerint. A múzsa (musza) szó a görögben háromféle értelemmel bírt: jelentett dalt, zenét, tudományt és művészetet. Továbbá jelentette az ezekre való képességet, belső hajlamot, költői ihletet, végül pedig magukat a megszemélyesített istennőket. A homéroszi költeményekben csak ködös határozatlanságban jelent meg a múzsa eszménye. De lassanként formát öltött, mint védőszellem lebegett a művész feje felett. Végül a Múzsáknak teremtéstörténetük és megszabott szolgálatuk is lett. Valamennyien Mnémoszünének, az emlékezet istennőjének leányai voltak. Mnémoszünének folyója is volt az alvilágban: a jócselekedetekkel teli élet után elhunyt, tapasztalt lelkek, elkerülvén a Léthé vizét, nem a felejtés, hanem az emlékezet vizéből, a múzsák anyjának, Mnémoszünének a folyójából ittak az újjászületésük előtt. Belőlük lettek a művészetek művelői, a múzsák kedveltjei.
1863. szeptember 22-én délután 1 óra 31 perckor született Franz Herzog a Trentai Gábor által beállított képlet szerint. A később Herczeg Ferencként megismert tollforgató csak tinédzser korában tanult meg magyarul, s lett ismert és népszerű írójává a múlt század első évtizedeinek. Napja még a merkúri, aprólékos és gyakorlatiasan pedáns Szűz jegyébe esik, de annak 29⁰-án állva erősen közelíti a vénuszi Mérleg jegyét. Márpedig, ha egy jegyet ennyire megközelít egy planéta, akkor annak motívumait is erősen magán viseli már. Nem is beszélve arról, hogy Herczegnek öt bolygója egészen a Mérleg jegyében áll, köztük a Szűz Napot uraló Merkúr is. Így a tudatosságot jelölő Nap áttételesen mégis a művészi Vénusz bolygó uralma alatt álló. Az asztrológiai hagyomány úgy tartja, hogyha valakinek nagyon sok bolygója áll összehúzottan egy jegyben, az illető öreg lélek – már sokadszor született újra. Az ilyen léleknek az átlagosnál jóval kevesebb tapasztalásra van szüksége ahhoz, hogy ugyanannyi tudásra tegyen szert – hiszen emlékszik mindenre. Ahogy Platón maga is tartotta: a tanulás valójában visszaemlékezés.
Ezek szerint Herczeg Ferenc igen erős emlékezettel bírhatott, tehát a múzsák kegyeltje, az emlékezet mestere volt, hiszen jó eredménnyel végezte az iskoláit. Magyar nyelven is, ami neki csupán tanult nyelve volt. S bár jogi tanulmányai közben már – ahogy mondani szokás – „írogatott”, ezt az irányt kezdetben nem vette komolyan. A jog értelemszerűen adódhatott neki pályaképül, hiszen aszcendense a törvény bolygója, a Jupiter által uralt Nyilas jegyébe esik, melynek ura a tízes házban, azaz a karrier életterületén állva egyértelművé teszi a jogászi hivatást. Vagy mégsem? Mert e bolygó nemcsak a személyiség, de a gondok házának is elsődleges uralkodója, így valaminek történnie kellett, hogy írónkat a kellő irányba állítsa. Egy sorsszerű csapás, amely irányváltoztatásra kényszerítette Ferencet. A tizenkettes ház uralkodójaként ugyanis a Jupiter a törvény másik oldalát is felfedeztette az ügyvédbojtárral: a börtönt is meg kellett tapasztalnia. Ez a legelzártabb szférája lélektérképünknek, mely a fizikai síkon, azaz a külvilágban is elzárt helyekként mutatkozik meg: kórházak (test- vagy elmegyógyintézetek), nagyon távoli helyek, szigetek, remetebarlangok, klastromok és szanatóriumok alakját ölti fel ez az isteninek is nevezett szféra, legbensőbb bugyra lelkünknek. A mai emberek azonban, akik nem szeretik felkeresni ezeket a rejtett helyeket, gyakran élik meg úgy az e szférával való találkozást, mint egy börtönt. Bizony szó szerint is börtönbe kerülhet az olyan ember, akinél ez a terület hangsúlyos, de minden erővel kerülné mégis. Érdekes, hogy a fizikai síkon az ilyen helyek, mint a tizenkettes szféra helyszínei, ha meg is változnak, mégiscsak maradnak e terület fennhatóságai alatt: tehát kolostorból börtönné, jobb esetben kórházzá vagy gyermeknevelő intézetté, esetleg bolondok házává alakulnak át. De mindig ezt a távoli területet, ha úgy tetszik isteni szférát idézik meg, még ha ez egy börtön esetében furcsának tűnhet is. De ne feledjük: valaha Hádészt, azaz az alvilágot is isteninek értelmezték, nem volt olyan értelemben pejoratív az ókoriak pokla, mint a későbbi korok szemléletében. Nos, ennek az alvilági szférának a kapuja bizonyos értelemben nemcsak a kórház, de a börtön is.
Egy szó, mint száz, Herczeg Ferencnek is meg kellett járnia önmaga poklát, azaz részesülnie kellett bizonyos börtöntapasztalatokban, hogy az igazi jupiteri pályájára, az íróira ráleljen. Egy halálos kimenetelű párbaj után, melyben egy úri kisasszony becsületét akarta megvédeni, került a váci fegyházba Ferenc. Ott írta meg aztán első regényét, mellyel rögtön pályázatot is nyert. A sorsára rátalálva, a börtönéből kikerülve már sima volt az út, mely magas karrierje felé vezette. Az út sima volt, de nem mentes a küzdelmektől. Ahogy azt az író szembenállásos képlete sejteti, melyben az összehúzottan álló Nap–Mars–Vénusz–Szaturnusz együttese opponálja a Kosban álló Neptunuszt. Olyan, mintha az író folyton a levegőt püfölné, egy láthatatlan ellenség ellen küzdve, akivel szemben neki meg kell védenie az urak és úrinők becsületét. Mintha amaz első, halállal és börtönnel végződő küzdelem örökké tartana. A Neptunusz ugyanis nagyon könnyűvé és láthatatlanná teszi ezt a harcot, az ellenfelét az illúziók, avagy a megsemmisülés világába emelve, melyet ez a planéta képvisel. Ezzel persze rögtön megint az irodalom terepén járunk: a harc ezen a szintéren zajlott. S mivel Herczeg első házának nagy részét a Bak jegye tölti ki, tehát a Szaturnusz uralja, ráadásul a múltba merengő Hold is itt áll, nem is lehetne más az ő írói, kulturális beállítottsága, mint konzervatív. A hősi múlt világát idézi fel kurucos regényeiben, párbajos dzsentris színdarabjaiban. Nem csoda, hogy a huszadik század viharos változásait egy idő után nem bírta már követni: negyvenöt után elvesztette a fonalat, „már semmit sem értett” a világból, amely körülvette. A kor végleg elhagyta őt, bezárta abba a bizonyos tizenkettes házas szférába lényét – már számba sem vették, ki sem adták, szinte elfeledték. De a Neptunusz, ama láthatatlan küzdőfele, mely végül is mindig halálra ítéltetett az íróval való küzdelmekben, idővel megint csak láttatni engedte őt. Az új kor új múltkeresői rátaláltak. Herczeg Ferenc megint kiszabadult börtönéből.
Végh Nóra