Nap ragyog a zöld mezőkön
és dalos kacajt fakaszt.
A májusra hűvös ősz jön,
rajta, élvezd a tavaszt!
Almafák fehér virága
alkot friss drapériát,
hagyd el a jövőt, te gyáva –
úgy is lehull a virág.

Mért akarsz gyümölcsöt, ó jaj,
gyenge bimbók idején?
Mért a sírás, mért a sóhaj,
amikor minden remény?
A madárkát elijeszted
a rügyező fák alól
egykor ez lesz majd a veszted –
a madár szépen dalol.

A seregélyt egyre híjja
a kéklő magas fölebb.
Hadd rabolja – ez a díja –
illatos gyümölcsödet!
Oszd meg véle, hajts a szóra,
méz, illat, gyümölcs a dal!
Gondold meg, hogy száll az óra –
s nem vagy mindig fiatal!

Míg virágzanak a halmok,
lantomat vígan verem;
akkor aztán, árva dalnok
elbúcsúzhatsz csendesen.
Hadd legeljenek a kertben
a tehenek és juhok.
Én virágot szüreteltem,
nékem a jobb rész jutott!

(Kosztolányi Dezső fordítása)