Szemelvények Farkas Wellmann Endre verseskötetéből

Invok

A megismeréshez út már nem vezet, de

ha alkudni mégy, lelkemet vidd magaddal,

véled megyek, doktor Faustus,

hadd legyen szép paktumodból részem:

akivel osztozol majd a setét egészen,

egyszer mindkettőnknek megbocsát.

Alvállalkozóként hadd legyek veled,

türelmem és a tudásom vidd magaddal!

Itt visszavárlak, ahol a szentek

kegyelemben úsznak, mint aranyhal,

gömbüvegben, boldogan körbe-körbe,

nem értenek, és nem néznek tükörbe,

a szárazföldről álmaik sincsenek,

kiknek az élettér, mint a Föld, kerek,

míg az üveghez a kavics odakoccan,

és nem érdekli őket, hogy mivégre

és mi okból volt hasznos eme körtánc,

hát milyen alkut köthetne így az ember?

Én veled vagyok, mint a félelem:

üdvözöllek:

Hannibal Lecter

 

Hannibal Lecter Budapesten

Magába fordul minden lelkes állat.

Ember elé kerül, mi ember elé való.

Rejtve marad, mi értelmessé válhat:

az előrecsomagolt torz jövő idő.

Innen már tiszta a terep: ki maga keresi

a létezés antipólusát, megtalálja azt.

Nézd csak a kezem! Bűvészi mozdulat,

ahogy feloldalak a létezés szürkéjében,

a színehagyott rögvalóság már nem közeged,

de nem is mentesít.

Egyél agyat! Gyakorolj, eddz szelíd állatokon!

A csirkéé gyenge, a disznóé ízletes,

s míg az emberhez eljutsz,

nos, míg az emberhez eljutsz,

ez az út hol vezet?

Hogy is volt? Lélektől lélekig?

Hideg szikéddel szabdald fel a várost,

szeresd a szépet, a jót, és keresd meg magadnak!

Csak halandó vagy, nem legyőzhető.

 

Bizalom

Mint háztáji barom, ha levágja gazdája,

értetlenül néz a kézre, mi eddig etette,

szeme még lát, agya már halott,

így néz most a gazdájával szembe.

A szemekre néz, melyek bámulták reggelente,

hogy szépen nő-e, eszik-e a jószág,

és áldottnak érzi a kezeket,

melyek, ha nem verték, olykor simogatták.

De most a kézre néz, és mindent elfelejt,

igen, a kézre, benne a gyilokra.

Ahogy a napra nézek hajnalonta én is

s az éjszakákban felsejlő titokra.

Nem volt kérdés, hogy le fogsz-e győzni,

előtted állok, véres, nagy szemekkel,

álmaimban egy állat álmodik,

mégis, ki felébred, én vagyok, az ember.

 

Szerelemről

Ma este a hús ellen beszélek,

bár minden ösztönöm még hozzád taszít,

megolvadt fémek torz estéje ez,

melyben az anyag átváltozik.

Míg azt hittük, hogy sok-sok vágyból épül,

míg azt hittük, hogy egy lesz és örök,

nem tudtuk, hogy csak kölcsönkapott emlék,

lappangó kór a valóság mögött.

És változtatja formáját az anyag,

válaszol a mesterséges fényre,

átfordul az egykor-volt arany

valami abszurd, ismeretlen kékbe.

A szétmálló test, mit nem rögzíthet fénykép,

felvillan újra és mindhiába,

szemed régi színe világít még,

csörtet a zöld az ódon szépiában.

A tűnő régi mérték,

a bűbáj és varázs

darabokra hull szét,

– tán ez a ráadás,

és szétszakítja akkor a tekintet,

nem ruhádat, de alatta a bőrt,

a szerelem még húsról álmodik,

az anyagról, amellyel összenőtt.

 

Nézni a tükröt

Szögre akasztva a báli maszkokat

torzít, de tükröz még a foncsor,

vizsgálgatja beteg lelketek,

kóstolgatja Hannibal doktor.

 

– Ahonnan én jövök, most félve,

– a világomból tán ez is egy darab –

egy kultuszfilmből a valóságba lépve

megbámulom benned az igazat.

 

A fantáziádra ráhagyom,

hisz gondolni bármit is szabad,

a közeljövőt kicsit spoilerezni

egyetlen tisztem mára ez marad:

 

ha játszhatnánk, most eljátszhatnánk mindent,

míg várjuk a felmentést, a kataklizmát,

és átéljük az Európa-viccet,

a kegyelmet, méltatlan alamizsnát…

Lenyalogatjátok a cukormázat lassan

a casus belliről, alakot ölt a mélyebb réteg,

a pancserek földjén újra rend lesz,

és elfogynak végül az ellenérvek.

Meg bellum, izé, polgárháború,

önfeledt szabadság, s naponta egy új gender,

hús-vér alakban támad újra fel

mint biológiai hulladék, az ember…

 

S feltámad, amint csak fel szokott,

és hogy ki kit miért

vagy éppen mért nem öl meg,

érthetetlen hangulatzavar marad.

A napisajtóban az összes hülye hős lesz,

és kap majd új identitást

– a gyilkos, persze, nem az áldozat –

és ad is egy másik jövőnek.

 

(Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2021)