Mindig utáltam nyakkendőt viselni. Az én nemzedékem már csak ilyen. Mi a hippi-korszak táján születtünk. És bár ez a hippiktől jó messze keletre történt, azért az utolsó nagy nyugati szellemi mozgalomnak idehaza volt eredménye. Például ez. De a nyakkendő még hagyján. A leggázabb az amerikás magyarok éke, a nyakplecsni, amelyből két zsinór lóg alá. Most mégis ilyet hordok azon ritka alkalmakon, amikor muszáj öltönyt viselnem. Csakhogy ennek Amerikához semmi köze. Az ezüst (színű) korong, amelyet nyakkendő helyett viselek, az úgynevezett tatárlakai lelet másolata. A Tatárlakán megtalált korongon furcsa írásjelek láthatók. Máig nem sikerült megfejteni őket.

Szobám falán egy hasonló néma emlék függ: a phaisztoszi korong. Ez a bronzkori lelet egy körülbelül 20 cm átmérőjű tányér, amelyen spirálvonalban írásjelek haladnak befelé (vagy kifelé). Próbálták a már megfejtett lineáris B segítségével értelmezni a jeleket, mindhiába. Nemrég felröppent a hír, hogy sikerült valakinek a megfejtés, de hát annyi mindent mondanak mostanában.

Gyerekkoromban anyám elvitt a Bem moziba, a Csipkerózsika című Walt Disney-rajzfilmre. Ahogy a címszereplő a padlásra vezető lépcsőn ment fölfelé – ahol a bűvös rokka állt –, titokzatosan imbolygó zöld fény vezette őt. Kedvenc mesém, az Óz, a csodák csodája is smaragdzöld. És amikor anyámék – vagyis az angyalok – a szárnyas ajtó belgaüvege mögött díszítették a karácsonyfát, beleborzongtam, ahogy az égők zöld fényében titokzatos, homályos alakok hajladoznak. Akkoriban nem gondoltam végig, de már tudom: a létezés csodáját zöldes derengésnek éreztem. Talán mai erdőjárásaimra is ez a fény hív.

A szobám falára akasztott írásos korong – amely patinás rezet imitálva zöldes színű – a lét csodájának megfagyott fénye. Ez a tárgy nem tárgy, hanem önmaga metaforája: a megfejthetetlenség maga. Besugározza a szobát. E felé a titkos enyészpont felé húznak lakhelyem összes jól ismert tárgyai. Ahogy minden titkos gondolatunk, érzésünk a Semmi felé. Naponta látom. És hallom, mit sugároz: „Emberek, nézzétek, milyen büszkék vagytok magatokra, a megismerésnek nevezett kalandotokra, amely egyre lövöldözi nyilait a megismerhetetlenbe, ami a világ. És a semmi ettől csak egyre hízik. Mint a Halálcsillag abban a híres sci-fiben. Végül majd elnyel mindent. De amíg átélhetitek a létezés csodáját, tegyétek! Ne hagyjátok, hogy agyatok megaszaljon minden titkot!” A lét sugárzásában lakom.

Ünnepi rendezvényekre készülve pedig szépen felöltözöm és nyakamba akasztom az ezüst korongot. Ugyanezt a sugárzást viszem magammal. Ez a harmadik szem. Daimónom szemsugara. A világot nem látja. Elém vetíti.

Végh Attila