Homályos ősz jön, telt s gyümölccsel édes,

a nyári nap halódó fénye sárga.

A széthasadt ködből még tiszta kék les;

madár ha száll, akár mesékben szállna.

Hordókra vár a bor s a csönd a széles

pincék homályán megdermedve áll ma.

Amott a puszta dombon egy kereszt ül;

rozsdás erdőn bolyong a nyáj fehéren.

Egy felleg húz a tó tükrén keresztül;

a földműves pihenni tér be éppen.

Az este kékes szárnya halkan pendül

a száraz zsúptetőn s az árokszélen.

Most csillag fészkel már az álmos pillán;

hűvös szobákban csöndes béke hallgat,

a szeretők szelíd szeméből immár

halk angyal lép elő, a szárnya lankadt.

És zúg a nád; kísértet hangja sír rám,

csupasz fűzekről, hallom, hull a harmat.

(Radnóti Miklós fordítása)