Gáspár Ferenc írása Oberczián Géza A küldöttek című regényéről

Először persze fanyalogtam. Megint itt van egy regény, tele idegen nevű – nem csupán angolszász – főszereplőkkel, ráadásul a könyv első harmadában mindegyik a saját életéről mesél egyes szám első személyben, idegen országok idegen élete, ki a fenét érdekel ez?

Még szerencse, hogy van köztük magyar, gondoltam, és tovább olvastam a könyvet. Talán az életutakban is kidomborodó, kiváló stílus miatt, ami beszippantja az olvasót, talán a titokzatos G miatt, aki már a történet elején megjelenik – ő mozgatja a szálakat, annak ellenére, hogy úgy tűnik, a CIA-től az ENSZ-ig sokféle támogató és érdek feszül egymásnak a regényben.

Aztán úgy a kilencvenedik oldal után beindul a történet, mint valami szuperszonikus repülőgép, és igen, úgy emlékszem, én is láttam a dokumentumfilmet, a félig-meddig kitalált sztori alapját a Viktória-tóról s a benne elszaporodó nílusi sügérről, mely halfajta az emberi tevékenység nélkül nem borította volna fel a tó ökológiáját, ám halászata óriási nyereséget hoz a nemzetközi kereskedőknek és a helyi elitnek, miközben a nép éhezik, s a kifilézett halhús után megmaradt, autógumikon füstölt halcsonton tengeti nyomorúságos életét.

E tó megmentésére indul el Oberczián Géza A küldöttek című könyvében dr. Simon Péter vezetésével a kutatócsoport, hogy aztán a „nemzetközi brigád” akciófilmekből ismert kalandokba keveredjen, s a történet végére felsejlik valamiféle megoldás is a Viktória-tó, s vele együtt a Föld megmentését illetően.

Műfajilag – mint minden jó regény – A küldöttek is nehezen behatárolható. Egyszerre kalandregény, ökológiai tanmese, szerelmes, lírai történet, nagyszerű mondatokkal, az elbeszélő személyének gyakori keverésével, de legvégül mégiscsak G., azaz Oberczián Géza története, az ő világa, saját, öntörvényű galaxisa.

Oberczián pontosan tudja, hogy a mesékben minden szereplő a mesemondó és a mesét hallgató egy személyben, ő a királylány megmentésére induló királyfi, a királylány és a gonosz boszorkány is egyszerre. – Így a regényben az író egy személyben a magyarországi ciánszennyeződés elhárításában részt vett és elhíresült halbiológus orvosprofesszor, ő, vagyis maga az író a profnál jóval gyakorlatiasabb érzékű, András nevű öccse is, aztán a tudományos munkájánál a családi életében kevésbé szerencsés tudós, a lengyel Tadeusz Maliczky, ő Bartholomew Talmai, a sportos haiti orvos, na meg a gátlásos angol arisztokrata származású Simon Devoult. Az író valamelyik titkos énje az amerikai rockénekes, Philip Rock, a svájci pénzember, Matthias Halbgeld, a bennszülött albínó kisfiú, Toma, az izraeli ügynök, Juda Benur, a volt alkoholista és bálnamentő, Jacob Tame és húga, a kommunikációért felelős Joan Tame.

Mindnyájan az író alteregói, vagy, ha úgy tetszik szerepei, beszélő nevekkel és sokszor tragikus sorsokkal megáldva, még akkor is, ha ez így nincs leírva és kimondva, soha nem derül ki igazából, ki is az a G., aki a küldötteket cselekvésre hívta.

A regény három részre tagolódik, ebben is a teljességre törekvés vezérli a szerzőt, a második etapban a cselekmény bontakozik ki, a harmadikban a szereplőkkel készült interjúk mintegy lezárják a művet. Az első részben a főszereplők oly módon mutatkoznak be, hogy az alcímekben mindegyikük valamelyik elemmel való viszonyáról nyilatkozik, tehát például a kutatást vezető dr. Simon Péter a tűzről beszél, a haiti orvos, Bartholomew Talmai a földről, és így tovább. Mivel azonban több szereplő van, mint elem, némelyek másról is mesélnek: az albínó kisfiú a „csodákról”, a lengyel tudós „az egymást követő napokról”, a titkos ügynök „az esélyekről”. Ezek közül talán a legfontosabb az egyetlen nő, a huszonhat esztendős Joan Tame monológja, aki az alcím szerint a „szándékról” beszél. „A szándék az egyetlen, ami számít… Lehet, hogy a cselekedet félresikerül, hogy kudarcot vallunk vagy belehalunk a küldetésbe, de legalább megpróbáltuk. Ez vezet a célhoz: nem elég stratégiát alkotni, terveket szőni, tárgyalgatni, jegyzőkönyvezni, bizottsági meghallgatásokat szervezni, először is kell a szándék, hogy jót tegyünk, a többi menni fog.”

Természetesen mi, akik a világ „boldogabbik” felén asszimilálódtunk, és szüleinkkel, nagyszüleinkkel együtt átéltünk néhány diktatúrát, pontosan tudjuk, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Igen ám, de vannak bizonyos „abszolútumok”, olyan jó szándékok, amiket nem lehet elvitatni. És ilyen a Föld, vagy ha jobban tetszik Gaia megmentése a teremtett környezet példátlan méretű elszennyeződésétől, elpusztulásától. Az a most még talán szélmalomharcnak tűnő küzdelem, ami ellen a multinacionális cégek minden létező fegyvert felvonultatnak az anyagi eszközöktől kezdve egészen addig az igazi bajt, a szennyezést elleplező hazugságig, hogy a klíma felmelegedése ellen kell harcolni. A klímahiszti elborítja az egész megvásárolt médiát, s a környezet károsításának visszafordítására, a rekultivációra már nem marad hely a nap alatt. Mert a Viktória-tó története cseppben a tenger. Ha ott elpusztul az élet, az kihat egész bolygónkra.

Ezért – és nyilván fentebb felsorolt egyéb erényei miatt is –, rendkívül fontos ez a könyv, megérdemelné, hogy sok nyelvre lefordítsák, hogy terjesszék mindenütt, szerte a világon. A Föld megmentésére irányuló jó szándék miatt. Hogy is mondta Zorba, a görög? Táncolni kell, uram! A zene majd megjön magától!

(Aegis Kultúráért és Művészetért Alapítvány, 2021)