Két favágó dolgozott a szemközti kertben, egész nap, szinte megállás nélkül, amíg be nem sötétedett. Minden munkának megvannak a maga fortélyai, szabályai, melyek nincsenek törvénybe foglalva, mindenki a maga rutinja szerint dolgozik, mégis célszerű őket betartani, és megfigyelni, mert hasznosak lehetnek a szabályszerűségek más területeken is. Ha nekivágnék, legközelebb magam is így dolgoznám fel a kivágott fákat. Ha lennének hozzá eszközeim, ügyes kis gépeim, szerszámaim, mert a feldolgozás módszere tanulságos.

Először triviálisnak tartottam a hasonlatot, aztán amikor alaposabban végiggondoltam a favágók pontosságát, már biztos voltam benne, hogy róluk kell írnom. Ketten dolgoztak, összehangoltan, és egyikük sem tévedett abban, mit hova kellene tenni.

Aki egyedül dolgozik, tévedhet is, a gondolatok maguktól születnek. Sohasem hittem az ihletben. Vagy eszembe jutott valami egyben, formával és tartalommal együtt, vagy nem. A terjedelemhez igazodás pedig egyre rutinosabbá vált. Nagyjából tudom a leütések számát, kattog a fejemben a számláló, anélkül, hogy felnéznék. Olyan adottság ez, mint az éjszakai óra. Ha felébredek, mindig tudom, mennyi az idő. Nemigen szoktam tíz percnél többet tévedni.

Merthogy minden munkának, szakmának, hivatásnak megvannak a maga törvényszerűségei, még akkor is, ha nincsenek becikkelyezve, mindig vannak olyan részek, melyeket mindenkinek magának kell megoldania, vagy éppen elrendeznie, ahogyan a két favágó teszi. Elöl vannak a farönkök, a nagyobb ágak, legallyazva, aztán a vékonyabb darabok következnek, szépen nyalábba rakva. Minden folyamatosan a helyére került a feldolgozás során. Végül az ágas-bogas fák úgy tűntek el a színről, hogy csak rendezett halmok maradtak utánuk. Nyilván tüzelésre, feldolgozásra készítették így elő, felnyalábolják előbb a gallyakat, aztán nagyság szerint a többit. Egy sárga kis kertészjárművel elveszik.

Hasonlóképpen válogatja az író is nagyság szerint a mondandóit. Senki sem mondhatja magáról, hogy csak termetes farönkökkel, eleve nagy formákban és szerkezetekben gondolkodik, regénytrilógiákon dolgozik, amitől leszakad az asztal, mert a tartalom és a váratlan gondolat is különböző: némelyik szálegyenes, hosszabb kifutást igényel, míg a másik egyenetlen, görbe, és mindenütt vannak tuskók meg forgácsok, ami mulandóbb, vagy éppen eldobható gally; egy idő után arra jövünk rá, hogy nem is lesz jó semmire. A legmulandóbb alapanyagok a rőzse minőségéhez hasonlíthatók. Tüzet gyújthatnak, de gyorsan elhamvadnak.

A látszat csal: nem metaforázni akarok, még csak tipizálni sem, mert minden szakmában a favágóhasonlat a leginkább dehonesztáló.

Mindenki a saját habitusa szerint alkot és ítél. Csak éppen a favágókról jutott eszembe a napi írásszokás és a kéziratleadási folyamat, amit az évek során megfigyeltem.

Amikor írást kérnek, gyakran a terjedelmet is meghatározzák. Különösen a digitális fordulattal vált természetessé, hogy lehet két- vagy háromezer leütéses szöveget kérni. Régebben sem volt ritkaság a két vagy másfél flekkes terjedelem. Voltak, akik meg sem haladtak ezt a műfajt. Voltak, akiket kolumnistákként emlegettek, ami hajdan nagy presztízsű tárcacikkírót jelentett. Mára kissé pejoratív meghatározássá vált, ami eredetileg a terjedelem adta keretből eredt. Köztük írók is akadtak, de még mindig szolidabb eszmei kivitelezésben, mint ami a mai politikai pankrátorokat jellemzi.

Kontra Ferenc