Falusi Márton

Bella István- Gérecz Attila és József Attila-díjas költő, esszéíró, szerkesztő, kultúrakutató

Falusi Márton (Budapest, 1983). 2000 óta publikál antológiákban és folyóiratokban. 2007-ben diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi Karon; ezt követően több egyetemen folytatott doktori tanulmányokat; PhD-fokozatot 2017-ben szerzett a PTE Állam- és Jogtudományi Karon. A Hitel folyóirat szépirodalmi szerkesztője, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet tudományos munkatársa; a Tamási Áron Alapítvány elnöke, a Nemzeti Kultúráért és Irodalomért Alapítvány, valamint a Nagy László Szellemi Öröksége Alapítvány kuratóriumi tagja. Legutóbbi kötetei: Műtücsök opál mezőkön(esszék, Nap Kiadó 2016), Halálos szótövek kertje (versek, Előretolt Helyőrség Íróakadémia, 2017).