Fakó minden teória, s a lét aranyló fája zöld

Gáspár Ferenc írása Forró Tamás 1956-os magyar menekültek Norvégiában című könyvéről

Ki tudja, mekkora történész lett volna Forró Tamásból, ha nem harminckét évet él, mint József Attila? Hiszen még így is megírta az 1956-os magyar menekültek Norvégiában című – közhelyesen szólva –, „hiánypótló” kötetét, mely minden bizonnyal már most alapmű az emigrációs sorsok kutatóinak.

Természetesen egy költőnek mindig „könnyebb”. Elég neki Magyarországon élni, és kisgyermekkorától magába szívni a magyar népdalkincset, hallani a szavak zenéjét, olvasni a verseket, no és persze olyan tündöklő tehetségűnek lenni, mint amilyen Attila volt. Közben persze egy kis szenvedés sem árt, hogy az ember ne kényelmesedjen el a fene nagy jólétben.

A történésznek ezzel szemben másfajta tehetségre van szüksége: rendszerező elmére és szívós, kitartó kutatómunkára. Utóbbihoz pedig már nem elég a tehetség. Nem mintha József Attila nem dolgozott volna sokat. Csak míg ő a világot teljes spektrumában látta, és így mindenféle diszciplínával foglalkoznia kellett, addig a történésznek kutat kell ásni a múltba, ami – Thomas Man óta tudjuk – mélységesen mély.

Forró Tamásnak mégis sikerült kiásni ezt a fene nagy kutat. Már a könyv elején tisztázza a bevándorolt (emigráns) és a menekült (refugee) közötti fogalmakat, majd kitekint a nemzetközi menekültszervezetek 1943 és 1956 közötti, illetve Norvégia második világháború utáni történetére is. Foglalkozik a norvégiai menekültügyi szervezetek működésével 1956 alatt külön-külön Norvégiában és Ausztriában; a segélyszervezetekkel pedig a magyar forradalom leverése után.

Kár, hogy – amint azt a mű előszójában kifejti – a „személyes beszámolók nem tartoznak lényegesen könyvem tárgykörébe”, pedig ettől lesz egy mű igazán élő. Viszont a kötet második részében – ha általánosságokban is – kitér a norvég nép véleményére a magyarokról, valamint a befogadottak helyzetére. Itt még két vers is szerepel norvég költőktől, Tollas Tibor és Sulyok Vince fordításában, illetve szó van az oslói szovjet nagykövetség előtti diáktüntetésről.

Érdekes az Ausztriában létrehozott magyar középiskoláról szóló rész is, főleg, hogy a célok között szerepelt a „nyugati magasabb rendű kultúra és demokrácia” megismertetése a magyar fiatalokkal.

Felüdülés számba megy a sajnos név nélküli, de rövid beszámoló arról az esetről, hogy amikor a norvég félretájékoztatás miatt – azt mondták nekik, nagyjából hasonló időjárás várja őket, mint otthon, Magyarországon – az elkeseredett magyarok megérkeznek a méteres hóval befedett és fogvacogtatóan hideg norvég hegyek közé, akkor az egyik magyar kiugrik az autóbuszból, és addig kezdi kaparni a havat, amíg füvet nem talál alatta. Ha volt fű és nyár, lesz is, biztatja a többieket.

A másik hasonlóan életszagú történetet inkább szomorkás eset. Forró leírja, hogy a magyar fiatalokat az oslói magyar követségen keresztül sokszor álhírekkel, rokonaikról és az otthoni helyzetről szóló hamis információkkal próbálták hazacsábítani, illetve, hogy hány évet kellett várni és szenvedni annak a magyar párnak, akik otthon maradt kisfiúkat szerették volna családegyesítéssel végre magukhoz ölelni.

„Szürke minden elmélet és zöld az élet aranyfája.” – mondja Mefisztó Goethe Faustjában. Ezzel együtt nem győzzük hangsúlyozni, mennyire fontos alapműről van szó, hiszen ennek birtokában sokkal könnyebb lenne újabb kutatásokat végezni, mint ahogy könyve végén Forró Tamás is felsorolja a még megválaszolatlan kérdéseket. Könnyebb lenne, ha nem telt volna el annyi év azóta. Hiszen Forrónak jó néhány felvetését természetesen fel lehetne dolgozni, mint például azokat, hogy miképpen vélekedett a magyar állam a Norvégiába menekült magyarokról, milyen mértékben történt a megfigyelésük, milyen szerepet játszott ebben az oslói magyar nagykövetség; hogy a norvégiai magyar emigráns írók miként írtak műveikben ’56-ról, mi volt a norvég állami hivatalok pontos álláspontja; ám annak a javaslatának a megvalósítása, hogy az 1100 magyar menekülttel interjú készüljön, már elég reménytelennek látszik.

A könyv szerkesztője, Kovács Katáng Ferenc és a szerző fontos és kiváló munkát tettek le az asztalra, amely a mai menekültügyi helyzetben egyre aktuálisabb és izgalmasabb.

(Napkút Kiadó, 2021)