„Fák, nyári vándorok”

Kovács katáng Ferenc írása Csanda Mária Víztörténetek című könyvéről

Szeretem a vegyesműfajú köteteket. Nem azért, mert válogatni lehet benne. Én aztán biztosan nem azért. Mert ha kézbe veszek egy vonzó borítójú kötetet, s a fülszöveg becsábít az univerzumába, mérget vehet rá mindenki, hogy én az első szótól az utolsóig végigolvasom. Az utóbbi évekből kiragadok néhány példát: Gnózis (Babics Imre), A kitüntetés, A királynő aranyból van (Kocsis István), Tapló 1-2 (Wehner Tibor) és Csordul a csepp (Toót Holló Tamás) sok-sok-sok száz lapos kötetek.

Csanda Mária 250 oldala sem maradt érintetlen. Olvastam és jegyzeteltem, de most csak a fő fejezetcímek alatt szereplő írásokból ragadok ki kedvcsináló ízelítőket.

Novellák címszó alatt 33 oldalon 13 írás található (amúgy számomra nem túl szeretett számok, 33 évesen disszidáltam, s egy péntek 13-án zuhantam le a jósvafői barlang bejáratához közeli szikláról).

A Szkárosi Endrének ajánlott Szökő-kút hangulata fogott meg leginkább. Mint egy praxinoszkóp forgó palástja, csak itt a ló és lovas egymás utáni fázis-mozgás rajzai helyett mindig más és más karakter villan elénk a henger forgatása közben. Falja az ember a sorokat, várja, mi vagy ki jön még, hogy kapcsolódnak egymásba a figurák. Nem kegyelmez a szerző, forog tovább a praxinoszkóp, s két-három kör után, ha nem is kapunk konkrétabb, újabb információkat, fantáziánk felépíti a karaktereket. Még egy csavar a végén: írónk egy újabb történetcsíkot feszít a hengerpalástra, a korábbi figurákat egy másik idősíkban villantva elő. S a beindult fantáziánk vagy pont ide fut ki, vagy kell még egy-egy kört tennünk, hogy összeálljon a négy oldalba sűrített sokszereplős nagyregény.

A Tárcák fejezettel meggyűlik a bajom. Nehezen tudok választani. Visszalapozgatok, leveszem a jelzőfület, máshova ragasztom. A kötet harmadánál járok, de már a felső élet megtöltik a sárga tüskék. Mint egy sün háta. Szerencsére oldala s alja is van a könyvnek…

Aki szeret innen-onnan csippenteni, ebben a fejezetben kutakodjon. Kezdje talán a 88. oldalon (Átjárások – Kóruséneklés). Ugorjon vissza a 74-ikre (Napszakok – Dél). Folytassa a 65. oldalon (Kőbe faragott). Aki ezeken túljutott, vélhetően nem szabadul a fedelek közé rejtett csandai hangulatoktól. S hogy én mit választok a 26 tárca közül? Megbocsásson, kedves Mária, már csak a Tóth Árpád-idézet miatt (is) a Fák, nyári vándorokat. Miközben ablakomon át a költőről elnevezett sétány japán cseresznye- és gesztenyefáira pillantok időnként – „Ó, lehet-e, hogy ne szeresd, / Hogy benne társad ne keresd?” – óhatatlanul azon jár az eszem, Kollarits Krisztina Utószavából idézve, „…hogy vannak még emberek, akik Budapesten, ebben az állandóan rohanó nagyvárosban is képesek néha lelassulni, észrevenni egy-egy szép domborművet vagy szobrot, a múlt emlékeit.”

A Könyvekről című fejezet 27 írása közül legszívesebben azt ajánlanám az ifjú olvasóinknak, amelyik a Norvégiába menekült ’56-os magyarok sorsáról szóló kötetet ismerteti (Forró Tamás: 1956-os menekültek Norvégiában; Napkút Kiadó, Budapest, 2021). Sajnálom, nem tehetem, szerkesztője, közreadója voltam, illetlenség lenne. Helyette a Lőrincz P. Gabriella könyve kapcsán leírtakra hívom fel a figyelmet sokak egyetértését s – vélhetően – legalább annyiak kételkedését váltva ki: „Mai irodalmi életünk irányítói sokat tesznek azért, hogy a kezdő tehetségek, vagy már bizonyított írói kvalitásokkal rendelkező pályán maradók ne kényszerüljenek a művészi tevékenységet háttérbe szorítani megélhetésük miatt, és alkotással tölthessék idejük jelentős részét a több ösztöndíjnak, erre irányuló támogatásnak köszönhetően. Bizonyíték erre a kárpátaljai magyar irodalom talaján kinőtt tehetség, jelen kötet szerzője, akinek e munkájából is meggyőződhetünk, írásaiban minden együtt van, ami az igényes és jó irodalmat jelenti.” (Reflexiók; Előretolt Helyőrség Íróakadémia, Budapest, 2021)

Csanda Mária előszeretettel válogat és ismertet kortárs írókat. Lecsap frissen megjelent kötetekre. Nem reklámozni kívánja azokat, hanem megosztani olvasóival újonnan szerzett olvasmányélményeit. De nem egyoldalú, nemcsak ifjakkal foglalkozik, hiszen megtaláljuk e fejezetben Homoki-Nagy István, Oláh János és Páskándi Géza egy-egy könyvének ismertetését is.

E vegyes műfajú kötet utolsó fejezetének Fordítások főcíme alatt négy szerző átültetését találjuk 69 oldalon. Valerij Bjuszov Orfeusz tanítványa című versét, Isadora Duncan regényének tizedik fejezetét, Csajkovszkij mecénása címmel egy levélváltást a zeneszerző és Nagyesda von Meck között, valamint Marina Cvetajeva két prózáját és öt versét.

Nem tagadom, kedvelem a levelezéseket. Csanda Mária rövid tanulmánnyal vezette be, idézem töredékét: „A valóságban nem találkoztak [Csajkovszkij és Meck]. Sokan próbálták magyarázni ezt a különös kapcsolatot, amelyben valószínűleg közrejátszott Csajkovszkij édesanyjának korai halála – ő tehát mintegy anyapótlékot is kapott a kilenc évvel idősebb nő személyében. A hölgyet pedig vonzódása ellenére visszatarthatta, hogy társadalmi presztízsére különösen vigyázott családja érdekében – a zene mellett gyermekei nevelésének élt…” „Párizs,1879. február 6. Reggel 8 óra

Köszönet, drága barátnőm, a csodálatos lakásért, Pahulszkij szívélyes fogadásáért, amiért az első élményem Párizsban mindjárt ilyen kitűnő volt, köszönet azért, hogy ez a kényelmes lakás fogadott, amelyben találom magam. Csak most néztem körül, s látom, mennyire megfelel annak az igényemnek, hogy nyugalmat és elszigetelődést biztosítson. Teljesen különálló helyiségekből áll, hogy semmi ne zavarjon, ha dolgozom…

Az Ön Csajkovszkija”

„Párizs, 1879. február 19. Reggel 8 óra

Nem tudom, hogy köszönjem meg Önnek, kedves, drága barátom, hosszú levelét. Nem tudom viszonozni azt a szívességet, amelyben levelei által részesít, különlegesek és részletesek, és Ön még mentegetőzik, mintha bűnösnek érezné magát ezért, kedvesem!…

[…] elképesztően gyorsan dolgozik, kedves barátom, az opera egy hét múlva elkészül. Hisz Ön egy szempillantás alatt teremt, és hogyan teremt! Játszották-e Pétervárott az Ön »Jevgenyij Anyegin«-jét, ahogy az elvárható, az arisztokrata szalonokban?…

N. von Meck”

A kötet Utószavában Kollarits Krisztina irodalomtörténész elismerő szavai a szerzőről: „Csanda Mária gazdag belső világa tárul fel előttünk ennek a könyvnek a lapjain. Az elmúlt években gyakran összefutottam vele különböző irodalmi rendezvényeken. Szorgalmasan jegyzetelt, figyelt, hogy beszámolót készítsen valamelyik lap számára. Írásait mindig szívesen olvastam az olvasat.hu, az Országút, a Napút online, az Irodalmi Jelen, a kultura.hu, a Vigilia, a Helyőrség vagy éppen a Magyar Nemzet Lugas oldalán, cikkei nemcsak a rendezvényen elhangzottak hű krónikásai voltak, hanem még azt a hangulatot is elém varázsolták, amely az alkalmat jellemezte. Tárcái elgondolkodtatók, könyvismertetései pedig mindig alaposak, tájékozottak, ugyanakkor a lényegre fókuszálók.”

Én pedig elismeréssel gratulálok Mária olvasmányos kötetéhez. Egy kis hiányossága, hogy itt-ott kíváncsi lennék írásai keletkezési évére.

(Kalota Művészeti Alapítvány – Napkút Kiadó, 2023)