Gáspár Ferenc írása Varga Zoltán Zsolt novelláskötetéről

Talán csak Gion Nándornál olvashattunk hasonlót: egymásba fűződő, lazán összefüggő történetek, az egyik elbeszélés mintegy reflektál a másikra, „tükörnovella”, mondhatnánk, amikor egy másik szereplő nézőpontjából meséli el a cselekményt. A legbravúrosabb a Családi kirakós című, ahol egy rövidke írásban rögtön ötféle szemszöggel ismerkedhetünk meg (az aranymetszés szabályai szerint!), s a két nővér, az anya, apa, és a csábító férj-sógor mondja el ugyanazt a történetet, s rajtuk keresztül lépésről lépésre bomlik ki az igazság, megfűszerezve az írót, Varga Zoltán Zsoltot jellemző iróniával. Igazi meglepetés az idei Könyvhétre megjelent novelláskötet, az Euridiké halott, mert a korábban inkább képzőművészként, szobrászként ismert Varga szinte érett íróként toppan elénk, akinek csak egy-két jelentéktelen apróságot kell még megtanulnia, hogy művészete ugyanúgy csillogjon, mint az ún. profi íróknak. Amiben már most zseniális, az a cselekményvezetés és írásai élettelisége. Könnyen ír, ez minden mondatán érződik, otthon van a „nyóckerben” (Zűrös éjszaka), az első világháborús fronton (Nagyapám a Nagy Háborúban), de egy kicsit talán még a londoni metropoliszban is (Én nem én vagyok).

A gyors kezdések, a felütések bevonzzák az olvasót, aki a novellák izgalmas világában nem téved el, mert mindvégig érzi, hogy írójukat tűéles erkölcsi parancs vezeti még akkor is, ha szerencsétlen életekről, zsákutcába futott házasságokról, szerelmi háromszögekről ír. Ilyen írás a címadó Euridiké halott is, melyben az író barátja meséli el töredelmesen titkolt és be nem teljesedett szerelmét. Stefan Zweig és más jelentős írók írtak így, ennyire zaklatottan, szenvedélyesen és mégis gördülékenyen. De míg a zweigi Ámok egy már-már hihetetlennek tűnő véres tragédiával végződik az egzotikus, indiai környezetben, addig Varga elbeszélése sokkal inkább valóságízű, fél-feloldást tartalmazó, szomorkás történet, itthon, Magyarországon.

De Varga annyi húron játszik egyszerre, hogy nincs időnk szomorkodni: van itt Örkényre és Karinthyra hajazó humoros abszurd (Én nem én vagyok, Szerelem első hallásra), aztán folytatásos kémtörténet (Hidegbéke ciklus), meg középkori forrástörténet (A körömi átkelés), ki győzné mindet felsorolni?

Ami a már jelzett jelentéktelen apróságokat illeti, azokról pedig ő maga vall mintegy önironikusan Jelet hagyni című elbeszélésben: „Amikor egy tucat novella összejött, elvittem egy íróhoz […] Egy hét múlva visszakaptam a novellákat […] mindegyikhez írt egy kezdő- és befejező mondatot, mert »ennek a kettőnek ütni kell egy novellában«.”

Varga Zoltán Zsolt a kezdő mondatokat már kiválóan tudja. A befejezőkkel van némi hiányérzetünk, de csupán néhány elbeszélés esetében. Mintha az író még írta volna tovább, csak a fránya szerkesztők intették, hogy tartsa magát a megszabott karakterszámhoz.

Pedig – nem győzzük hangsúlyozni – a legtöbb esetben remekül megoldotta ezt is, mint például a kötetet lezáró utolsó elbeszélésben, ahol a főszereplő beleszeret vadonatúj autója GPS-ének búgó női hangjába, annyira, hogy még nevet is ad neki, magában Margitnak szólítja, és képes egész éjszakákat végigautózni, direkt rossz irányba fordulva, hogy újra és újra belebóduljon a nő gerlebúgásába. Újratervezés, búgja a gerle, s a hős, mikor megtudja a kínai gyártótól, hogy a hang gazdája nem létező személy, csupán digitálisan keverték ki, rögtön lecseréli egy férfi gépi hangra, mert úgy érzi magát, „mintha rajtakapták volna, hogy egy guminővel szeretkezik […] Azóta szabadidejében olyan helyeket látogat, ahol sűrű a tömeg, piacokra, bevásárlóközpontokba jár, és hegyezi a fülét, hátha meghallja valahol Margit zsongó-bongó mézédes hangjának hű mását.”

Mi pedig Varga Zoltán Zsolt hangját szeretnénk majd újra hallani, újabb gyönyörű elbeszélésekben, mert a könyv címével ellentétben úgy érezzük, hogy nem halt meg Euridiké. Nem úgy van az a történet, ahogy eddig tudtuk. Varga Zoltán Zsolt Orfeusz lement érte az alvilágba, és felhozta onnan, bárhogyan is vélekednek erről az ógörög mítosz megalkotói. Dacolt minden veszéllyel, csak énekelt és énekelt és soha nem nézett hátra. Euridiké újból megszületett.

(Orpheusz Kiadó, 2019)