„Jelenlegi munkáimban – vallja Gombos Andrea szobrászművész – központi szerepet tölt be az individuum létéről, szerepéről és lehetőségeiről, a különböző életesemények és természetes körforgások mentén haladó mindennapos lét irányítottságáról és eleve elrendeléséről való gondolkodás.” – Somogyi-Rohonczy Zsófia interjúja.

Somogyi-Rohonczy Zsófia: Az utazások, ösztöndíjak manapság hozzátartoznak egy képzőművész munkájához. Utazás közben másik kultúrát, létélményt tapasztalhatunk meg. Mivel lettél több az utazás által?

Gombos Andrea: A prágai ösztöndíjat emelném ki. Az ott töltött három hónap alatt a várost úgy ismertem meg, hogy mindig az adott sarkon döntöttem el, merre megyek tovább. Úgy gondolom, ez teljesen más szemléletmód, az időnek más megélése, mint amikor a vezetett úton megmondják, hogy mit mikor nézz meg. Egyszer valaki így reagált ezzel az élményemmel kapcsolatban: „Igen, mert maga megteheti.” Sokáig foglalkoztatott ez a megjegyzés. A kulcsa a helyzetnek inkább az, hogy az ember tudatosítja magában, hogy adott szituációban saját döntése van, időt áldoz saját élményekre, tapasztalásokra.

SRZs: Diorámáid nem hétköznapi szobrok, de mégis szobrászati szemléletet igényelnek, hiszen testet öltenek benne megfoghatatlan élmények és érzékelések. Milyen a munkamódszered?

GA: A szobrászat látásmód, gondolkozásmód, ahol fontos szerepe van többek között a térnek, időnek, fénynek, matériának, irányoknak és arányoknak, illetve ezek egymáshoz való viszonyának. Amikor egy élmény vagy emlék nagyon személyesen érint, azt sokáig hordozom magamban. Akár évekig is eltart a feldolgozás folyamata, míg el tudom távolítani magamtól, hogy ránézhessek messzebbről, kívülről, és le tudjak vonni következtetéseket. Eddig még effektíve nincs semmilyen tárgyi elképzelés. Az eltávolítás egy bizonyos szintjén kezd el kialakulni egy kép, hogy a mondandó lényegét hogyan tudom megmutatni, és mik ehhez a legmegfelelőbb anyagok. Mikor már tudom nagyjából, hogy mit hogyan szeretnék, egy 3-6 hónapos elmélyült, aprólékos munka kezdődik. Fontos, hogy a munka folyamán meg tudjam tartani az érzékenységem és jelen tudjak lenni a folyamatban. Ez egy folyamatos párbeszéd az anyagokkal, akár felülírva az előzetes elképzeléseket is. 

SRZs: Munkáidban a nézők nagyon sok körültekintéssel megalkotott jeleneteket, az érzelmek koncentrátumát tapasztalhatják meg. A diorámák körüljárhatók, ez a helyzetek sok nézőpontból való megvizsgálását ajánlja. Ezt a gesztust tervezetten alkottad meg?

GA: 2016-ban kezdtem el egy sorozatot, ami a zsánerszobrok és a nippek közérthetőségével és közszeretettségével foglalkozott. Gyerekkoromban, a nagyszüleimnél tele voltak a polcok nippekkel, és nem igazán értettem, hogy ezek miért vannak, ellenérzés volt bennem irányukban. Mára ez átalakult, máshogy nézek rájuk. Ezeknek a tárgyaknak a néző számára ismerős képi világát és elbeszélésmódját vettem át a munkáimban. Ez a sorozat kezdett el kibővülni. A három diorámánál, amiről beszélünk, fontos szerepe van a színeknek, illetve a színek megvonásának. A Sebi ne gyere ide, mert itt az én világom van!-nál a színes tárgyi környezet szimbolizálhatja a külvilág gazdagságát, csillogását. A másik figura pedig, amikor lekapcsoljuk a villanyt, mintha valamilyen belső fényt sugározna. A Mindjárt hajnalodik, most már sárga az idő–ben az esti hangulatot a színek megvonásával és a fekete teljes uralmával tudtam a legjobban megmutatni. A nagy feketeségben és ürességben egyetlen színes alak, egy hölgy jelenik meg. Az én művészi hozzáállásom, hogy több szemszögből próbálom vizsgálni a dolgokat és távolabbról is ránézni történésekre. Örülök, ha a befogadót is mozgásra tudom késztetni azzal, hogy körbejár a tárgy körül, hiszen addig is időt ad magának arra, hogy gondolkozzon és foglalkozzon a témával. A jelenetek által a néző bele tudja helyezni magát az alakok helyzetébe, de ugyanakkor megmarad egy külső szemlélő szempontja is. Egyszerre látható belülről és kívülről is a szituáció. A Szándékos vakság-nál például a néző belehelyezkedhet a házmester szerepébe, aki sózza a jeges utat. Végiggondolhatja a só fizikai tulajdonságait, elgondolkozhat az ok-okozati összefüggéseken: a só nemcsak a cipőnket, a kisállatok lábát marja, hanem beszivárogva a földbe a növényvilágot, az épületeket is amortizálja. Felteheti a kérdést, hogy ő maga mit tenne abban a helyzetben? Mennyire vagyunk szabály-, parancskövetők, vagy keresünk más megoldást például a környezettudatosság jegyében.

SRZs: Hogyan tudsz egyensúlyt teremteni a „pénz termelő” időszak és a 3-6 hónapos alkotói elvonulás között?

GA: Olyan projekt jellegű munkákat vállalok, amivel meg tudom teremteni magamnak a lehetőséget és az időt az elmélyült alkotásra és lecsendesedésre. Sok területén az életemnek jelen van a kettősség, de törekszem az egyensúlyra. Fontos számomra a mindennapokba, hetekbe beillesztett túrázás is, a természeti élmény, erő megélése.

SRZs: Hogyan gyűjtöd össze, rögzíted azt a sok élményt és benyomást, ami hatással van rád? A városi léten kívül olvasmányélmények szoktak inspirálni?

GA: Általában nem direktek az inspirációk, könyvélmények. Mivel a témák feldolgozása sokáig tart, ezalatt sokféle élmény ér. Amikor olvasok, akkor kijegyzetelem az izgalmas gondolatokat. Bartis Attila A vége című írásából például kijegyzeteltem egy részt, ami összecsengett számomra a nippekhez fűződő régi érzésemmel: „…a giccs a művészet ellentéte. A buták művészete, hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép. A giccs egyszerűen hazugság elfelejteni az élet nehezét. Rózsaszín habnak látni a világot.” – Amikor foglalkoztat egy téma, gyakran megtalálnak a vele kapcsolatos dolgok. Ezt történt a Szándékos vakság című munkámnál is. Még nem volt meg a cím, de már rég foglalkoztatott a téma. Ekkor talált meg Pál Feri atya azonos című előadássorozata, amely tanulságos volt számomra. Azért is szimpatikus, mert nem az ő pap szerepéből beszél, hanem képes arra, hogy abból kilépve más szemszögekből világítson meg témákat, helyzeteket. Kérdezted, hogy mennyire nehéz kitárulkozni. Úgy gondolom, a kulcs itt nem a nehézsége (természetesen az, hiszen sebezhetővé tesz), hanem az, hogy ha őszinte és igaz beszélgetéseket, kapcsolódásokat szeretnénk, akkor elengedhetetlen a megnyílás. Valamilyen szinten mindig szükséges az embernek kitárulkozni és adni magából. Az, hogy ezt én vagy te teszed meg elsőre…? A bizalom bizalmat szül! Ezek felé lenne érdemes haladnunk és nem a félelmeinkből kiindulni. A félelem bezár és falakat épít. Merjünk találkozni, kapcsolódni másokkal és saját magunkkal is!

Gombos Andrea munkái megtekinthetők weboldalán: https://www.gombosandrea.com/