Részlet Imbi Paju kötetéből

„Az egyik legprimitívebb fizikai kínzásnak a »fogorvosi kezelés« számított, amikor az orvost az NKVD egyik munkatársa alakította” – meséli Heino Noor, aki egyszerre volt rab és orvos a szoszvai munkatáborban. Elmondása szerint, noha az orvosok egy része őszintén próbált segíteni a foglyokon, a táborban dolgozó katonaorvosok mind az NKVD szolgálatában álltak. Az NKVD-s pribékek mindenáron fájdalmat akartak okozni, ennek pedig a foghúzás volt az egyik módja, de az őrök eszköztárához a kutyák is hozzátartoztak. Az embereket kutyás őrök kíséretében hajtották be a kényszermunka- és haláltáborokba. A nagyobb menetoszlopokat és a magányos rabokat egyaránt kutyákkal őriztették. Erre a célra idomított farkaskutyákat hozattak. A kutyák körbevették a foglyokat, úgyhogy állandóan hallgathatták a csaholásukat. Az NKVD-n belül külön kutyaidomárokat alkalmaztak, akik ijesztgetésül a rabokra uszították a dühös vérebeket. A fogvatartottaknak különösen megalázó volt, hogy kutyákkal őrizték őket. Emellett általános szokássá vált a rabok szidalmazása. Oroszul „szukin szün”-nek, vagyis szukafinak szólították őket. Az volt a cél, hogy a fogoly félelmet érezzen és megalázva érezze magát. Az NKVD-s vallatók eszközként használták a kínzást, hogy a foglyok bűnösnek vallják magukat. Ha elérték a célt, bűnösségét a fogolynak aláírásával kellett megerősítenie. Be kellett ismernie, hogy ellensége a Szovjetuniónak. Ez azért volt paradoxon, mert minél tovább kínoztak és szidalmaztak egy rabot, annál nagyobb gyűlölet ébredt benne a rendszer iránt. Ily módon a vád valóban megvalósult: a rab tényleg szovjetellenessé vált. Hasonló agymosás nemcsak a börtönökben és munkatáborokban zajlott, hanem kívül is, a szögesdrótkerítés túloldalán. Mindenkinek rettegnie kellett, ha nem akarta, hogy szovjetellenességgel vádolják és kínzásnak, kihallgatásoknak legyen kitéve, vagy legrosszabb esetben megöljék. A szovjet jogrendszer képviselői szabadon kiélhették szadista ösztöneiket, mivel a Kremlben trónoló Sztálin is szadista volt, és azok voltak a PB tagjai is. A szadista cselekedetek közé tartozott a szőrzet leborotválása, ami mindenkit érintett, a férfiakat is. A tetvesség és a tífusz ugyanis gyorsan terjedt a Szovjetunióban. Lenin mondta a klasszikus szavakat: „Vagy a proletáriátus forradalma győz, vagy a tetvek.” A tetvekről mindenki tudta, hogy a hastífusz hordozói, ezért kellett a proletáriátusnak ellenük „döntő küzdelmet” folytatnia. A szőrzet eltávolítása megalázó procedúra volt. A műveletet azok az NKVD-sek hajtották végre, akik nem akartak kikerülni a frontra; akik ahelyett, hogy fegyvert fogtak volna, tollat és borotvát ragadtak: az egyikkel vádakat fogalmaztak meg ártatlan emberek ellen, a másikkal eltávolították a szőrzetüket. Úton a tartui NKVD-fogházból a tallinni Patarei börtönbe anyámat, ikertestvérét és a többi rabot messzebbre terelték a tartui vasútállomástól, és rájuk parancsoltak, hogy hasaljanak le. Fekvés közben anyám érezte, hogy a nyirkosság fölszívódik a ruhájába. Októberre járt. Nagyanyám hiába vitt neki a börtönbe meleg ruhát: egy szürke gyapjúszövetből készült rövid kabátot és vastag nadrágot. Míg feküdtek, egy fegyveres sétált föl és alá kutyájával a sorok között. Heino Noor szerint ez bevett szokás volt, ezzel akarták elejét venni, hogy a rabok bevagonírozás közben megszökjenek, egyben ismét megalázták őket. Később, a Patarei börtönben a lányok énekléssel próbálták jobb kedvre deríteni magukat, ám valahányszor csapódott egy ajtó a hosszú folyosón, és csikorgott a kulcs a zárban, elhallgattak, hogy megtudják, kit hoztak, kit visznek. Volt köztük egy szép, nagyon fiatal lett balerina, Asta, aki soha többé nem tudott táncolni a kihallgatások megpróbáltatásai után. Hirtelen éles zaj hallatszott, majd futó lábak dobogása. Csakhamar kiderült, hogy Asta próbált megszökni, később pedig azt hallották, hogy szegény lány megzavarodott. Anyám és ikertestvére legközelebb az arhangelszki kerületben, a molotovszki koncentrációs táborban látták viszont a szögesdrót kerítés mögött. Nagy, sötét szeme volt, a fejét kopaszra nyírták, ő pedig ült és ide-oda himbálta a testét. Anyám szerint szörnyű látványt nyújtott.

(Magyar Napló, 2021, fordította: Jávorszky Béla)