Gáspár Ferenc írása Yuval Noah Harari Sapiens – Az emberiség rövid története című kötetéről

„A világnak kezdete van időben és korlátozva van a térben. A világnak nincs kezdete az időben és nincs korlátja a térben: mind idő, mind tér tekintetében végtelen.” Ez Kant első antinómiája. Az antinómiák olyan egymásnak kölcsönösen ellentmondó tételek, amelyeket önmagukban látszólag bizonyítani tudunk. Kant négy ilyen antinómiát állított fel, valamennyi kapcsolódik Isten létének bizonyításához, vagy éppen ellenkezőleg: a cáfolatához. (A negyedik antinómia kifejezetten a legfelsőbb Lényről szól.) A nagy német filozófus Isten létezésével kapcsolatban végül saját maga veti el az általa felállított utolsó antinómiát, és hitet tesz a legfelsőbb Lény létezése mellett. Ha csak az antinómiáit nézzük, akkor a világ értelmezése nagy vonalakban Kant óta nem változott: az emberek vagy hívőként magyarázzák a világot, vagy materialista módon, mindkét út járható, mindkettőt bizonyítani lehet, bár az előbbit metafizikai úton, míg az utóbbit a tudomány segítségével. A modernitásban egyre többen tekintenek úgy a tudományra, mint egy új „metafizikára”, mert a laikusok számára szinte érthetetlen csodákra képes. Mégsem pótolhat mindent, hiszen a königsbergi tanár végül logikai úton jut el a híres kategorikus imperatívuszhoz, vagyis az erkölcsös magatartásból következtet a legfelsőbb Lény létezésére.

Természetesen ez utóbbi tétel is vitatható…

Mindig érdekeltek a legújabb történelem-filozófiai irányzatok, a magyarázatok az emberiség múltjáról és jövőjéről. Ezért olvasgattam kíváncsian annak idején a japán Fukuyamát, aki a történelem végét vizionálta a demokráciáknak az egész világot meghódító elképzelésében, az amerikai Samuel P. Huntingtont, aki éppen ellenkezőleg, a világok harcáról ír, vagy legújabban a magyar Sári Lászlót. Utóbbi szerző a Dilettánsok történelmében Nyugat és Kelet egymástól különböző fejlődését és a két kultúra kapcsolatát, illetve a köztük feszülő ellentétet mutatja be roppant olvasmányos módon.

Az izraeli Yuval Noah Harariról pedig már oly sokat hallottam, s a könyv borítóján a cím is sok érdekességet ígért – nem tudtam megállni, hogy bele ne lapozzak. Aztán elkapott a sodró stílus, a rengeteg érdekes információ. Ám a mű olvasása közben időnként megdöbbentő kijelentésekbe ütköztem, melyek egy része kifejezetten valótlanság, mások pedig filozófiai szempontból vitathatóak.

Amúgy sosem szerettem az olyan írásokat, melyekben a szerzők mondatokat ragadtak ki mások műveiből, úgy próbálván elemezni azokat. Ám a világszerte elismert és híres történelemprofesszor, Harari esetében – aki a Jeruzsálemi Héber Egyetem Történettudományi Intézetének oktatója, és Az emberiség rövid története című kurzusát, amit könyv formájában éppen olvasok, a fülszöveg szerint „80 ezer diák hallgatta távoktatás formában” – azt hiszem, hogy elengedhetetlen. Az emberiség rövid történetét megírni egyébként akkor sem egyszerű, ha valaki tényleg minden adattal tisztában van, és ha hisz Istenben. De Harari nem is akar minden részletre kitérni. Az ő művének három sarkpontja van: haladás, nyugat és materializmus. Talán ezt a címet kellett volna adni: A materializmus rövid története. A könyv minden állítása, minden fejezete ugyanis a materializmus és a homo sapiens (közelebbről: a fehér ember) megdicsőülését szorgalmazza. Az elején ugyan megemlíti, hogy voltak itt neandervölgyiek, meg gyenyiszovaiak és mások is, de őszerinte egyedül a homo sapiens volt képes nagyobb embercsoportok kommunikációjának, cselekedeteinek összehangolására, így akár békés, akár harcias úton, de felülkerekedett a többi őstárson. Előbb ugyan néha még hált a „neandervölgyi állattal”, ahogy Harari a másik ősember fajtát nevezi.

A lényeg persze a mi győzelmünk, pontosabban a nagybetűs Nyugaté, a fehér emberé. Ő az, aki a „tengereken átkel”, ahogy Szophoklész írja az Antigonéban, és nem mindig a rablás szenvedélye hajtja, dehogyis. Cook kapitány például nagyszámú tudóst vitt magával, akik feltérképezték az új partokat, növény-, és állattani ismereteket gyarapítottak, csillagászati felfedezéseket tettek. „…ám a haláltól Nem tud menekülni…” – Harari szerint a tudomány úgy rohan előre, hogy 2050-re már lesznek ún. nemhalandó emberek, vagyis olyanok, akiket kívülről el lehet pusztítani, de belülről, a saját öregedés útján már nem halnak meg soha. Halhatatlannak lenni, ez régi vágya az emberiségnek. Csak az a kérdés, hogy mi végre? Hiszen akkor semminek nem lesz jelentősége, sem a szerelemnek, sem a gyerekszülésnek, karriernek, unokáknak, és erkölcsnek sem persze. Az erkölcsöt legfeljebb csak a megsemmisüléstől, a legyilkolástól való félelem vezérli majd. Hiszen az már nem lesz ember. Harari lát jövőbeli veszélyeket is, géntechnológiával előállított kimérákat, felettünk esetleg majd hatalmat gyakorló mesterséges intelligenciát, de alapvetően felsőbbrendűen elégedett. Még akkor is, ha könyve végén még odáig is eljut, hogy felelőtlen Isteneknek nevezi az embereket, Istenné vált állatoknak, akik rengeteg kárt okoztak az ökoszisztémában, és alapvetően nem tudják, mit akarnak. Mi viszont már csak Kantban bízhatunk: van Isten és túlvilági lét, és lennie kell szabadságnak is, mert máskülönben nem létezne olyasvalami, mint az erény.

Végezetül a már említett kiragadott mondatokból néhány:

„A 19. század elején a brit birodalom törvényen kívül helyezte a rabszolgaságot… ez volt az első és egyetlen alkalom a történelemben arra, hogy rabszolgatartó társadalmak önként vessenek véget a rabszolgaságnak.” – Kevesek számára ismert, de a román fejedelemségekben évszázadokon keresztül szörnyű rabszolgaságban éltek a cigányok. Adták-vették, verték, kínozták, éheztették őket, míg nem egy moldvai fejdelem, név szerint Grigore Alexandru Ghica azt nem mondta, hogy elég, és 1855. december 22-én törvénybe iktatta a cigány rabszolgaság eltörlését, amit aztán a következő év elején a havasalföldi szomszéd, Barbu Ştirbei szintén megszavaztatott az ottani törvényhozókkal.

„Csak a 15. században váltak az ágyúk meghatározó fegyverré Eurázsia csataterein…” – Ágyúk már jóval korábban léteztek, főleg Ázsiában. A megállapítással, miszerint „nem volt az ágyúk használata meghatározó”, vitatkozni lehet, de nem is ez a lényeg, hanem Harari következtetése, aki azt írja, hogy a kínaiak hiába találták fel a lőport, a társadalmi és gazdasági helyzet nem tette lehetővé, hogy az ágyúkat széles körben alkalmazzák. Ugyanezt írja a XV. század elején épített óriási kínai hajókról is, melyekkel a korabeli felfedezők elérték még Kelet-Afrika partjait is. Harari valószínűleg nem tanulmányozta olyan mélységben a kínai és általában a keleti kultúrákat, mint például Sári László, aki Dilettánsok történelme című tavaly megjelent munkájában világosan leírja, hogy a kínaiaknál nem az ún. haladás fogalma volt a fontos, hanem az emberek jóléte, A felfedezések alkalmával mindig azt vizsgálták, hogy jó-e ez nekik, nem borítja-e fel az új találmány a társadalom megszokott rendjét, nem okoz-e majd zavart, felfordulást? Ezért bontották le az európaiaknál sokszor tízszer nagyobb hajókat, ezért nem használták a lőport, nem pedig holmi légből kapott „gazdasági és társadalmi fejletlenség” miatt.

„Nem sok értelme van tehát az olyan állításoknak… hogy a homoszexualitás természetellenes.” „…a buddhisták 99%-a nem érte el a nirvánát…” – A homoszexualitás természetességét azzal bizonyítja, hogy a természet, mint olyan nem ismerhet természetellenes dolgokat, ami létezik a világban, lehet nekünk tetsző, vagy elítélendő dolog, mind természetes, egyszerűen a létezésénél fogva. A probléma ott van, hogy amíg Harari elveti a fogalmi gondolkodás egyes elemeit, addig másokat piedesztálra helyez. Mert hiszen a „természet” kifejezés is emberi fogalom, a természet nem tudja, hogy ő létezik, csak mi hívjuk így a világ élőlényeinek összességét. Ha pedig így van, akkor igenis beszélhetünk természetellenes dolgokról is, ha meg nem, akkor jobb, ha örökre befogjuk a szánkat. (Persze, ha van Isten, akkor ez a kérdés fel sem merül…) Ebből a logikából kiindulva, az sem igaz, hogy a nemzet fogalma sem létezik, hogy az is csak emberi megegyezésen alapul. Mert ez utóbbit szintén állítja a szerző. (Ilyen alapon semmi sem létezik!) Hogy a buddhisták 99 %-a nem érte el a nirvánát, akkora bornírtság, hogy magyarázni sem kell. De nem csak ez… Butaság az is, hogy a középkorban nem ismerték az antibiotikumot, és ezért halt meg Oroszlánszívű Richárd egy nyílvessző okozta könnyű sebtől, ma pedig simán meg lehetne menteni. Nem csupán a középkorban, de már jóval korábban ismertek olyan növényeket, melyeknek gyógyító, antibiotikus hatása van, például a fokhagymát. A magyarok ősei és az ázsiai népek gyakran végeztek koponyalékelést – kultikus és gyógyító célból egyaránt –, és tudták, hogyan kell a sebet gyógyítani az elfertőződés veszélye nélkül. A középkorban a magyarokat szerették legjobban felfogadni zsoldos katonának, mert a sok fokhagyma és hagymaevés miatt a legritkább esetben betegedtek meg, mindig lehetett számítani rájuk.

Tényleg történész Harari? Tényleg az emberiség történetét írta meg, vagy az ő saját vízióját az emberről? Döntse el az olvasó.

(Animus Kiadó, 2018)