Egy életmű forrása
Bakonyi István írása Gárdonyi Géza Álmodozó szerelem című regényéről
Még az olyan jól ismert regényírói életmű is, mint a Gárdonyi Gézáé, tartogathat meglepetéseket. Ezek közé sorolhatjuk az író első, könyvalakban korábban kiadatlan, Álmodozó szerelem című regényét. Írója 20 éves volt, amikor megalkotta, ám nem kötetben, hanem a Győri Közlönyben jelent meg folytatásokban 1886. január 3. és 1886. június 3. között. Mindezt a dédunoka, Keller Péter jóvoltából most közreadott kötet előszavából, a kiváló nyelvésztől, Balázs Gézától tudhatja meg az olvasó.
32 közlemény, 46 alcímmel. Laza szövésű alkotás, a különböző történetek önmagukban is megállják helyüket, ám így is egységet képviselnek. – Az igazsághoz tartozik, hogy Gárdonyi nem kívánta e művét regényként kiadni, s erre nyilvánvalóan megvolt az oka, hiszen kétségtelenül még nem ér föl a későbbi remekművek szintjéhez. Ám mindez nem teszi fölöslegessé megjelentetését, mert mindig izgalmas egy nagy életmű forrásait megismerni, s ez így van ebben az esetben is.
Az Álmodozó szerelem számos vonatkozásban a nagy regények előzményének tekinthető. Középpontjában Sándor és Ilona szerelmi története áll, sok-sok romantikus elemmel, néhol már-már horrorisztikus részletekkel. Barlangba költözéssel, csecsemőhalállal, az anya tetszhalálával. Aztán váratlan fordulatokkal, a színtiszta szerelem diadalával. – És valószínűleg a fiatal Gárdonyi életrajzi elemeinek felhasználásával.
Ahogy Keller Péter ajánlószövege is jelzi, a fentiek mellett az író hite és belső világa is kibontakozik a történetben. Megismerjük diákkorát, tanítói és egyházi szolgálatát, férfivá növekedését. A kötet végén Cs. Varga István elemző tanulmányát olvasva pedig megtudhatjuk, hogy Gárdonyi egész életművén végigvonul a szakralitás, a keresztényi szeretet és a megbocsátás eszménye. Nem véletlen az sem, hogy a fordulatokban gazdag romantikus történéseket némiképp megtöri egy Miatyánk-értelmezés. Mint a mű legfőbb üzenete.
Hiánypótló alkotás, egy nagy életmű kibontakozásának első állomása. Erényeivel és hibáival együtt fontos olvasmány.
(Magánkiadás, 2023)