Szülővárosom ködös, kicsi képe,
mit száz vonással örökít a kréta,
kacagtatott és megríkatott néha
és odasimult szívem közepébe.

Fölötte táncol könnyesarcú, halk búm,
ismeretségek cigánymuzsikája…
Most, hogy magosból tekintek le rája,
olyan, mint egy szent, színesképű album.

… Óh, nem most festem, rajzolom a képet,
ennek a drága, tündérkertben tépett
virágcsokornak üde ragyogását.

Most csak hímezem, mint egy finom asszony,
bekeretezem, s a falra akasztom,
hogy szeretettel mások is meglássák.