Haklik Norbert írása Janusz Andrzej Zajdel Alsó határérték című kötetéről

Janusz Andrzej Zajdel neve – néhány Robur- és Galaktika-beli közléstől eltekintve – jobbára ismeretlen a magyar olvasó előtt. Nem úgy a lengyel közönség számára: a súlyos betegségben, mindössze negyvenhat évesen elhunyt alkotónak ugyanis e fájóan rövidre szabott pálya során is sikerült felküzdenie magát a második helyre, közvetlenül Stanisław Lem mögé az ország sci-fi íróinak sorában. Lemet nemigen kell bemutatni a tudományos-fantasztikus irodalom magyarországi kedvelőinek, és azt is aligha kell részleteznünk, hogy az egykori szocialista blokk alkotói milyen remekművekkel gazdagították a zsánert a Sztrugackij-fivérek életművétől kezdve egészen az 1984-es, remekbeszabott lengyel sci-fi vígjátékig, az akkor mindössze huszonkilenc éves Juliusz Machulski által rendezett Szexmisszióig. Tehát a közép-európai, azon belül is a lengyel sci-fivel ápolt eddigi ismeretség remek kedvcsináló lehet a magyar olvasló számára ahhoz, hogy tovább tágítsa ismereteit ezen az otthonos, mégis újabb felfedezések lehetőségével kecsegtető terepen.

Az ismerkedés újabb horizontjait a Metropolis Media nyitotta meg nemrégiben Janusz A. Zajdel Alsó határérték című regényének megjelentetésével, amelyet a kiadó – legalábbis a szerzőről szóló életrajzi jegyzet záró mondata szerint – egy életműsorozat első kötetének szán. Amikor egy korábban szinte ismeretlen szerző ilyeténképpen történő bemutatására vállalkozik egy könyvműhely, mindig érdemes elgondolkodni azon, mi indokolta, hogy éppen az adott mű választatott a sorozat első darabjául. Ami az Alsó határértéket illeti, a kiadói döntést a mű legalább két erénye indokolhatja: egyrészt a disztópikus sci-fi jellegzetesen közép-európai irányzatát képviseli a regény, másrészt pedig izgalmas áthallásokat kínál a nyolcvanas évek elejének közép-európai valóságával.

Zajdel regényének világa egy aprólékosan megszervezett osztálytársadalom, amelynek tagjai intellektusuknak megfelelően soroltatnak be a hét „kaszt“ egyikébe. Az IQ-teszteket a legcsapnivalóbban teljesítők a hatosok rétegét szaporítják, a zsíros állásokra és vezető pozíciókra leginkább esélyes nullások pedig értelemszerűen a legkiválóbbak közül kerülnek ki. Ami pedig a szegmens két végpontja közé soroltakat illeti, a négyeseknek már van némi halovány esélye arra, hogy állást találjanak, a hármasok és az annál is jobb besorolásúak számára viszont nem csupán lehetőség, hanem kötelesség a munka. Az ő tevékenységük teszi lehetővé ugyanis azt, hogy e társadalom alanyi jogon biztosíthassa a legalapvetőbb javakat mindenkinek, még azok számára is, akik szerény szellemi képességeik folytán alkalmatlanok arra, hogy értéket teremthessenek.

Ezt a berendezkedést egy viszonylag egyszerű, ám – mint az a regény előrehaladtával egyre világosabbá válik – számtalan ellentmondást és korrupciós lehetőséget magában hordozó pénzügyi-gazdasági rendszer működteti. A Zajdel-regény világában ugyanis három különféle pénznem létezik egymás mellett: a vörös pontok mindenkit alanyi jogon megilletnek, de csak alapvető élelmiszerek és ruházati cikkek kaphaóak értük, míg a zöld pontok, és az általuk megvásárolható prémium áruk a dolgozó rétegek kiváltsága, a sárga pontok luxusához pedig jobbára csak a vezetők juthatnak hozzá.

Vagy az olyan bűnözők, mint a regény főhőse, Sneer, aki magát a valóságosnál kevésbé értelmesnek mutatva tért ki az elől, hogy olyan magas besorolásba kerüljön, amelynek következtében dolgoznia kellene, és lifterként tevékenykedik, tehát saját intellektusát és néhány technológiai trükköt használva jó pénzért gondoskodik arról, hogy kuncsaftjai a tényleges intellektusuk által indokoltnál magasabb kategóriába soroltassanak be. Sneer tehát vígan éli a lifterezők gondtalan életét, mígnem egy napon olyasvalami történik vele, ami fenekestül forgatja fel az illegális üzletmenet, a minőségi sörök, a luxusjachtok és a luxusprostituáltak sarokpontjai által behatárolt világát: elveszíti a Kulcsot, a Zajdel regényében bemutatott társadalom tagjainak legfontosabb eszközét, amely nem csupán besorolásuk és személyazonosságuk igazolására szolgál, hanem a bankkártyák magasabbrendű verziójaként a vásárlásnak, valamint az egyének közötti üzleti tranzakciók lebonyolításának is eszköze.

A Kulcs elvesztése aztán olyan eseményekhez vezet, amelyek újabb és újabb perspektívát nyitnak Sneer számára, aki előtt lassan, de biztosan egyre nyilvánvalóbbá lesz a vezető réteg kontraszelektált volta és alkalmatlansága, a rendszer egészét átható korrupció, az, hogy az egyenlők között is vannak még egyenlőbbek, valamint a rezsim önvédelmének logikája, amely a potenciálisan veszélyes elemek felfelé buktatására épül.

A Zajdel-regény által bemutatott világ egyszerre rímel a szocializmus utolsó évtizedének látszólagos rendje alatt zajló folyamatokra, ám korunk multinacionális mammutvállalatainak berendezkedésére is. Kár, hogy a regény utolsó oldalaira tartogatott csavar mintha logikátlanul és előkészítetlenül következne az előzményekből – azonban tüstént értelmet nyer, ha engedünk annak az olvasatnak, amely szerint a regény a korabeli lengyelországi állapotok parabolája. Mi több, már-már kísértetiesként is hathat, hogy az 1982-ben, tehát kevéssel a hadiállapot bevezetése után megjelent regény egyik szereplője éppen azzal az érveléssel magyarázza a kívülről importált, hibátlannak aligha mondható rendszer kiszolgálását, amelyet aztán a Jaruzelski nevével fémjelzett rendszer apológiájaként szoktak használni: tudniillik hogy az a kisebbik rossz választása volt, megelőzendő a külső, erősebb hatalom még durvább beavatkozását.

Összességében tehát ha nem is hibátlan arányérzékkel megalkotott, de mégis igen átgondolt és működőképes disztópia Janusz A. Zajdel első, Nemere István fordításának köszönhetően magyarul is olvasható regénye, amely kiváltképp azok számára lehet izgalmas olvasmány, akik erőszeretettel próbálják tetten érni a korszak kritikáját az ezredvég szocialista országaiban írott tudományos-fantasztikus művekben.

(Metropolis Media, 2018; fordította: Nemere István)