Lajtos Nóra írása Jahoda Sándor Drámai etűdök című kötetéről

Jahoda Sándor legújabb, immáron tizedik kötete jelent meg a Hungarovox Kiadó gondozásában Drámai etűdök címmel, melynek jelzője a műnem dialógusokra épülő szerkezetére utal. Hetvennégy pergő, virtuóz, technikailag is kimunkált etűd-szöveg sorjázik a könyv lapjain, hogy bemutassa a hétköznapok emberét, társadalmi környezetét. Egyfajta korrajz is ez a kötet, melyben a szerzői optikán keresztül szűrődnek át azok a történések, amelyekről azt szokás mondani: a téma az utcán hever. „Jahoda Sándor kötete üdítő olvasmány, olyannyira, hogy stílusának leleménye folytán feledtetni tudja témáinak lehangoló valóságát” – olvashatjuk Pruzsinszky Sándor megjegyzését a könyv előszavában.

Mindjárt a kötetnyitó szöveg, a Költők Világkongresszusa, öniróniába hajló párbeszéd, amelyben a költői nagyravágyás kerül górcső alá. Minden költő magát tartja a legtehetségesebbnek, így a világ legnagyobb költőjéről gyufás sorshúzás dönt. A szójáték kedvéért hangozhat el a záró mondat: „Lássuk, ki húzza a rövidebbet!” Hasonló irónia lengi körül a következő írást is, amelyben egy pinceborozóban találjuk a hamvaiból felélesztett Petőfit, aki hiába mondja, hogy költő, a tulajdonos kineveti őt nagyképűségéért, amiért költőnek meri magát nevezni. (Egy pinceborozóban) A naiv festő portréja rajzolódik ki Az átfestett Istenben, amelyben a műkedvelő pingálóművész meg van győződve arról, hogy a Mona Lisa mosolya és az Utolsó vacsora korrigálásra szorulnak. A Valóságsó-kasztingban pedig a szexmániás jelentkezők közül igen találó az egyik figura alakja, aki a Pornóakadémián doktorandusz, és az orális szexből írja értekezését.

A Drámai etűdök három, cím nélküli ciklusa közül az első (I.) a legrövidebb terjedelmű: tizenkilenc írást foglal magába. A fentiekben említetteken kívül a Kollekció című hosszabb darab a próba-bábuk pergő párbeszédére épül, azok panaszáradatára, mely szerint úgy bánnak velük, mint valami élettelen holmikkal, ugyanakkor perverz módon simogatják őket az eladók. Egy szarkazmusba hajló dialógus a Rege a túl sok IQ-ról, amelyben a számértékek szerint ítéltetik meg az ember: barátságok, párkapcsolatok mennek tönkre az alacsonyabb IQ-értékek miatt. Két figyelemfelkeltő írás szól a klímaváltozásról: az egyikben egy nagycsoportos óvodás, Vad Klári szemszögén keresztül értesülhet az olvasó arról, hogy a 24. órában vagyunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban. „Nos, véleményem szerint ez egy globális probléma, tehát globális válaszokat kell rá találni.” A fenti mondat idegenül hangozhat egy óvodás szájából, viszont a Jahoda-írásokban minden megtörténhet: abszurdba forduló, a valódit kifordító, eltúlzó stíluseszménye a védjegyei ezeknek a daraboknak. A mágusok, jósnők pénzcsalásáról, az egészséges-önpusztító életmódot folytató emberideálokról szól két-két írás. A ciklus legrövidebb, de egyben legfrappánsabb szövege a Tanácstalanság. Az örkényi groteszk szinte átsüt az először egymás mellett elbeszélők dialógusán, mígnem a végén egy rendkívül találó szójátékba fut ki a beszélgetés. A tanácstalan utas a következő kérdéssel támad le egy BKV-ellenőrt: „Nos, azt nem tudja véletlenül, hogy: ha a lét álom, és a nemlét valóság, és ha a lét véges, a nemlét pedig végtelen, akkor véges álom elmúltával a végtelenben ébredünk fel?” Az ellenőr nem lepődik meg a kérdésen, a maga módján méltatja válaszra az illetőt, amelyben metrópótló autóbuszt javasol. A tanácstalan érdeklődő folytatva filozofikus eszmefuttatását azt találja mondani, hogy ő a végsőkig elmegy, mire az ellenőr a villamost javasolja, mely szerint: „Ott le is lehet ülni, a villamosszékre. És akkor biztosan eljut oda.” (Kiemelések tőlem: L. N.)

A kötet második ciklusának (II.) harmincegy darabja a közélet aktuális problémáit tematizálja, úgy mint például a nyugdíjkorhatár és átlagjövedelem kérdését, a politikai pártharcok elsekélyesedett dilemmáit, vagy a magyar egészségügy sok sebből vérző eseteit. Az első dialógusok viszont a sport, azon belül is az ingatag lábakon álló magyar focit figurázzák ki, olykor sajgó humorral. Az Esélyekben például egy szójáték is fellelhető: a Magyar Közöny című lap említésében. Az Egy ifjú focista az elbizakodottság, szerénytelenség és tudatlanság mintapéldája, akinek 17 évesen nincs példaképe, ő magát tartja etalonnak, de Osvát Ernőt edzőnek, a Nyugatot sportújságnak gondolja. Két közéleti műfaj, a híradó és a betelefonálós tévéműsor nagyszerű stílusbravúrral idézi meg ezeknek a műsoroknak az atmoszféráját. A Híradó, ahogy ismerjük – vagy sem: az egymást követő tragikus és jó hírek váltakozásaira épülő műsorszerkezetet parodizálja ki, a végén a beszélő nevű időjóssal: Nostradamus Judittal, míg a Betelefonálós tévéműsorban ismét egy szójátékra bukkanhatunk: a Júdás-CSOK kifejezésben. A magyar egészségügyet fókuszba állító szövegek közül az Állapotromlás arról szól, hogy 3–6 hónapos a várólista az egyes szakrendelésekre. A Magyar Pszicho valójában egy kabaréjelenet, amelyben a páciensre különféle pszichiátriai betegséget aggat az orvos, mondván: „mindenre van gyógyszer.”

Végül: a harmadik ciklusban huszonnégy párbeszéd kapott helyet. Az első két ciklusban már felvezetett témavariánsok ismétlődnek: a rámenős-áruajánlós telefontársaságok idegesítő zaklatásai (Telefon), a sorozatnéző, sőt -függő egyének sekélyes élete (Hírek), a Magyar Pornóakadémia létrehozása a Párok, sokasodjatok!-ban, az Eszmecsere argó (sőt, trágár) nyelvi megnyilatkozásai, amely két diák, egy bölcsészkarra és egy orvosira járó egyetemi hallgató párbeszédén alapul, vagy a kötet záró darabja, az Aki visszatért a pokolból, amelynek csak a végén derül ki, hogy az interjúalany a pszichiátria lakója.

Jahoda Sándor Drámai etűdök című könyve az örkényi prózahagyományt eleveníti fel a 21. századi Magyarország problémájával fűszerezve. Párbeszédekre épülő (drámai) tárcanovelláiban olyan emberi sorsokat világít meg, amelyekkel gyakran mi magunk, olvasók – ha nem is mindig azonosulhatunk, legalább empatikus képességeinket javítja. Úgy mosolygunk, hogy közben fáj legbelül az igazság. Valódi tragikomikumot hordoznak Jahoda Sándor szövegvilágai, amelyekben azt is megtapasztaljuk, miként „fecseg a felszín, s hallgat a mély.”

(Hungarovox Kiadó, 2020)