Szemelvények Deák László Összes verséből

Gúlák

Ismét a park, az ég, az ázó rács fonákjáról.

Helyzetem fonákja: gyakori eső úgyis bennmaraszt.

Folytonosan zavartatva kell építenem gúláimat,

anyaghiánnyal küzdve, statikai mesterfeladvánnyal,

hogy csúcsán megálljon, mint az akrobata.

Egészen lefoglal e billegő valóság kínpadja.

A csillogó pázsiton, mögöttem, néha átmegy egy orvos.

Kiáltozást hallok, ki tudja, mióta, én nem tudom.

 

Vendégem néma hölgy – mondják, ismerem –, csoda kitartó,

de rosszallón tekint gúláimra. Könyveket hoz, és itt hagyja.

Talán összevét valakivel, arcomat lesi, mint gyermekéét.

Vasárnapra holtfáradt vagyok, jó csendben nézni őt,

ahogy rendet tesz szobámban, és egy-egy gyűrt papírra,

mint fényképre rámered. Aztán szomorúan rám bámul megint.

 

Itt rendszeres visszaélések történnek.

Az ételadagok csökkennek, romlik a minőség, nő a szigor.

Sűrűn parancsolnak munkára, új házirenddel kínoznak.

Szobámba zárkózva vagyok csak egész, feladványomon rágódva.

Eldöntöttem, nem térek vissza. Értetlenek közt építek.

Újrakezdem az egészet, most arccal az ablak, a park felé.

 

1956

Az utcákon akkoriban széleskörű tetemtelenítés folyt. Egyik utcai ablakunk mögül ketten figyeltük az eltakarítók rutinos mozdulatait, megéreztük tagjaikban a fáradt-ságot, szívükben a közönyt. Húzták, rángatták, hajították a holtakat.

Kezüket néha beletörölték kabátjukba, köptek. Lassan mozogtak ugyan, mégis gyorsan megtelt a teherautó. Az utcavégi játszótéren több nyitott gödör várt. Csak azt láthattuk, az autó elindul a tér felé, de hozzáképzeltük a többit is. Tízéves voltam akkor, társam tizenkettő. A halottak tizenhat és harminc között. Az eltakarítók negyven-, ötvenévesek lehettek. Nagyanyám, aki túl volt a hetvenen, az udvari szoba ablakánál, varrógépnél ült, apám elrongyolódott nadrágját hozta rendbe. Rendszerint dúdolt vagy dünnyögött munka közben.

Amikor kinézelődtük magunkat, előszedtük az agyagkatonákat, lejátszottunk egy kiadós csetepatét. Nem lehetett sok előttünk karácsonyig, szinte éreztem a fenyőillatot, mikor leütöttem barátom huszárját a lóról.

 

Az akaratról

Milyen fontos, hogy lemondhatunk!

Egyszer akartam a zűrzavart.

Késő nyár volt, utazáshoz rossz idő.

A táj gonosz arcát mutatta, mindenki ellenemre volt,

és Füst Milántól sokfélét, összevissza olvasgattam.

Azután, csalódottan, rendet akartam.

Hó jött, kietlen otthonban eszelős borozások,

nem akartam megérteni mások véleményét,

sem saját tétovázó ostobaságomat.

Mindez a régmúlté. Akaratom ritkán, halkan szól,

mégis mindent megérinthetek.

Mert nem fontos a cövek, de fontos a kert.

Talán még a közeledés és a hűség.

Amikor bepillantok az ágyások közti gaz sűrűjébe.

 

Orbis pictus

Selyemszálon függ, s engedelmesen pörög.

Villogó porszem, rokon parányok szövetében,

a lélek miatta nyugtalan: miért lett?

Mi végre oszt ránk tünékeny jelent, érzést,

lázas képzeletet? Szüli, s bünteti egyre,

közönyös anya, tengernyi mosolygó ivadékát.

Az ember otthont épít. Kiszakít egy részt

a vadonból, s azt mondja: ezen élek itt,

szolgálja testemet. Majd kinéz ablakán

jégvert ágyásokra, zörgő szárakra lát,

és ismételgeti: rosszul határoztam.

Lámpafénynél a térképeket bújja, mint apja,

ujjbeggyel hódít nyüzsgő kontinenseket.

Vánkosán pihenve újra gyermek, folyton kérdez;

álma válaszol: ez a kemény föld nem a tied,

de szabad vagy, szívós fajta, bármit tehetsz.

Marad, levelet vár, hírt az elveszettről,

képet akaszt a falra, dörmög, mint egy öreg:

Mire valók a könyvek? Amit tudni érdemes,

asszonyok testéből tanultam, mellet szopva,

öntudatlanul; sosem bántak velem fukarul

pólyában, szerelemben és bordélyokban.

A jószágok tudják, nem hazudik. Kézre járnak,

körülfogják az ártatlant, mint suta borjat,

mikor köztük ténfereg, részegen dúlja a kertet,

a zsenge rózsatövet zokogva szaggatja.

 

Emlékkönny

Ha lapjaimat kiterítem,

az asztalon megindul az élet.

Lópaták csattognak a macskakövön,

üvöltve szemetel a házmester,

és átcsoszog az udvaron a halott nagymama.

Nyár van, öt óra. Véget ért a gyors zápor.

Süt a Nap már a nagy befőttesüvegekre,

dolgozik benn a rumos meggy, kovászos uborka,

és egy asszony ölben hozza a padlásról

megszáradott fehérneműit, lepedőit.

Most zár a magánóvoda az elsőn,

viszik hazafelé az izzadt kölyköket,

lábuk között hirtelen kiront a félvak puli.

 

Három férfi csendesen politizál a kapualjban,

mielőtt elindulnának sörözni. Várnak vele.

A szemközti ház ablakain a nagylányok kibámulnak,

mind vár valamire, vagy moziba mennének.

Persze megint háborús orosz filmet adnak,

Sport- és Világhíradót, lesz artistaműsor is.

Megint kicsalnak ötven fillért a zsebünkből,

így aztán ugrik a fagylalt. És ugrik a perec.

Azért befejezzük még a kezdett ultipartit,

erősen vesztésre állok, egyszerűen nem jönnek a lapok.

Hiába, ez a nyár is csak olyan, mint a többi,

sehol semmi, egész nap hajkurásznak minket,

és közben minden megváltozott.

 

Szétfoszlik, ha érinted

…már csaknem otthonosan,

és ámulok: mindez miattam? Értem?

Akár behunyt szemmel is megteszem az utat.

Megtalálom a helyed.

De jól vigyázz, durva ráspoly a múlt,

és nekünk ma múltból van legtöbb. Egyre forr,

s nem kíván táplálni holnapot, csupán önmagát.

Ha szembejön valaki a járdán, látja húsunk,

parkettra zuhanó ágyneműnket. Mindent lát,

amit titkolni vágyunk, amitől néha szenvedsz.

Akarta Isten? Fel sem érem ésszel, mit akar,

és miért nem mást akar.

Mindenesetre: gyorsan zajlik ítélete.

Borzongok, ha tiszta, áttetsző a szándék,

irányuk van kételyeknek, fénytükrébe von tekintete.

Jó lenne átaludni több napot.

Vagy csak oly válasszal lenni kész, mit elfogadsz,

nem ejt kétségbe azonnal, s hajt védekezésre.

És lassan én is elfogadom.

Mint mást a maga körén, egykori idején fogadtam el,

fogadtad te is mással, máskor. Mára közös,

ha meg tudjuk tenni. Gondolom, még aligha.

Így, ha érinted, szétfoszlik sérülékenyen,

múlt lesz ebből is hamar, s ami alél ma bennünk,

megfagy, többé nem hiszel neki.

Vagy megmarad, nem múló talány, konok eszme,

ellenvalóknak talányos, megszabott kevercse,

szüntelen munkáló, névtelen vágy.

(Orpheusz Kiadó, 2021)