Zavargó földi életünk
Jó, mert jobbat nem ismerünk.
Csendes halál, rossz nem lehet,
Bevégzi majd az életet.

A holnap jő – mi lesz velem?
Nem várom és nem kérdezem,
Meg nem lassitom léptemet,
Sietni – nem, azt sem lehet.

Miért sietni? – majd elér
A vég – a láthatár fehér –
Fehér csillag mely ott ragyog,
Nem láthatom már a napot.

Nem láthatom, az éj leszállt –
Ki félné az éjt? a halált?
Édes a dal, ha az egész
A végsor összhangjába vész.

És a tövis, mely még ma sért,
Mi lesz, ha egykor véget ért
A földi élet? – oda lent
Virág, tövis egyet jelent.

A földé mind, tövis, virág,
A fakadó s a száraz ág;
Ki nézne a jövő felé?
A lét s a nem lét Istené.