Én úgy szerettem volna mindig élni
és azzal élni, ki szívemben él.
Az életet napokra nem cserélni,
hisz minden nap csupán futó szeszély.

Én úgy hittem soká, hogy abban élek,
mi élnem – s halnom – elrendeltetett.
Az üdvösségben benne volt a vétek
s a bűn szentelte meg az életet.

Én nem tudom már végét a valónak,
hogy homokon vagy vízen-é a csónak
s hogy hol kezdődik álmaim világa.

Mit tüzes billoggal szívembe éget
a költészetre rálegyintő élet:
csak holmi kriksz-kraksz, vérző rózsa ága.