Bontott, nehéz hajakkal a tükör
előtt pihen s hosszan reámered
a teleholdra. Ott a függönyön
szivárog a fény, játszik a szobán,
mint jáspisgyöngyök miriádjai.
S az apró nő? Hullámzatos haját
se fésüli. Széthúzza függönyét:
fehér-fehér-fehér a rónatáj,
a hold ezüst kantája öntözi,
s olyan-olyan, mint teste tavasza
a csöndes-édes éjen, a szobán…

(Kosztolányi Dezső fordítása)