Csak a teste
Gáspár Ferenc írása Gál Vilmos Báthory című regényéről
Báthory István, a lengyelek és a litvánok nagy királya, Erdélyország fejedelme örök álmát alussza Krakkóban, a királyi várban. De csak a teste van ott a Wawelben, Nagy Lajos leánya, Szent Hedvig és sok más uralkodó közelében, a lelke, és a szelleme köztünk jár ma is. Ebben a szellemjárásban segít nekünk Gál Vilmos két regénye – Báthory – A korona ára és A katonakirály, melyből az első rész még 2019 őszén, a folytatás viszont egy évre rá, a tavalyi év végén jelent meg.
Mit mond nekünk ez a szellem, kései utódoknak, akik általában csak annyit tudnak Báthoryról, hogy igaz, Erdély ura volt, de aztán mégis elment tőlünk a messzi lengyelhonba, hogy ott verekedjen immáron ne értünk, hanem a lengyel dicsőségért? – Nyilvánvalóan egészen más dolgokról van szó. Mátyás királyhoz hasonlóan Báthory feltételezhetően rájött arra, hogy magyarként a két világhatalom – oszmán és Habsburg – szorításában csupán akkor tudja a célját elérni, ha több ország uralkodójaként kivételesen nagy hatalomra tesz majd szert. Ezt Mátyás még a császári trón megszerzésével próbálta elérni, Báthory viszont talán pragmatikusabb volt, vagy csak a lehetőségei lettek mások, hiszen míg Mátyás egy egész Magyarország felett rendelkezett, addig ő már lengyel királyként és litván nagyfejedelemként is csupán országa bizonyos részeivel.
Gál Vilmos pontosan tudja, miképpen kell az olvasót becsalogatni a történetbe. Profi regényíróként Hitchcockhoz hasonlóan ismertet meg bennünket a kerelőszentpáli csatában feltűnő ifjú és nagyra törő Orbóy Mihállyal és az apjával, akik eleinte talán még szimpatikusak is nekünk, hiszen hősiesen vitézkednek a Báthory ellen lázadókkal szemben. Ám elég gyorsan kiderül vérszomjasságuk és kapzsiságuk, viszont az ifjabb Orbóy, mert kitüntette magát a harcban, Báthory udvarába kerül apródnak, akár a lányos képű Detre Kristóf és persze az első regény igazi főhőse, a néma és árva Mózsi. Utóbbit egy vajákos füvesasszony nevelte, és nem véletlenül hívják Mózesnek. A Nílusra kitett próféta, az átszúrt bokájú görög király és sok más archetípusos történet szól a halálra szánt, ám nemes származású újszülöttről, aki aztán mégiscsak megmenekül, sőt, egészen magasra kerül, majd – néha – furcsa karriert fut be. A mi Mózsink ugyan nem lesz se próféta, sem anyagyilkos király, ám szerénységének, veleszületett intelligenciájának, némasága dacára kitűnő nyelvérzékének és a gyógyfüvek iránt olthatatlan kíváncsiságának köszönhetően Báthory gyógyítója és egyik legbizalmasabb embere lesz. Kristóf pedig solymásztudásával és kitűnően idomított vadászkutyáival vívja ki a fejdelem elismerését.
Máris kész a konfliktusforrás, hiszen a vad, sőt őserejű, ám azért bizonyos nemesi műveltséget magába szívó Orbóy nehezen viseli a másik két apród szelíd jellemét.
Közben az Orbóyakról még csúnyább dolgok is kiderülnek, valamint megjelenik egy újabb vandál, a nőfaló Balassi Bálint. A költő nem túlságosan jó színben tűnik fel a regényben, de a második kötetben az ő galádsága is megkopik majd.
Természetesen minden fordulatot, eseményt nem szándékunk itt elregélni, ám az biztos, hogy az első kötetben valósággal száguld velünk a történet. A második, Báthory és ifjú hőseink Lengyelországba utazása sokkal nyugalmasabban kezdődik. Kárpótol viszont bennünket a rengeteg izgalmas részlet a trón megszerzésétől kezdve annak megszilárdításáig, majd a sok-sok háború az ellenálló Gdańskkal, a tatárokkal és minden oroszok cárjával: Rettenetes Ivánnal.
Közben az ifjak megnősülnek, gyermekeik születnek, és minden szépen menne a maga útján, ha nem tűnne fel újból Orbóy Mihály, akiről már régen azt hitték, meghalt.
Báthory pedig igazi államférfiként sakkozik a Habsburgok, svédek, angolok, és oroszok között, fantasztikus érzékkel játszik a számára rendelt „táblán”, és növeli egyre a lengyel–litván állam erejét és hatalmát.
Nagy kár, hogy nem tudott utódot nemzeni, hiszen a törvény szerint hozzá kényszerített Jagelló Anna, a híres uralkodócsalád utolsó sarja már ötvenhárom éves volt, mikor összeházasodtak. Nagy kár, mert akkor Gál Vilmos is tovább tudná szőni a szálfatermetű Szláva Wantula hadnagy, a vajákos füves ember Mózsi és a többiek történetét.
De ne féltsük a szerzőt! Fiatal még, talál más témát magának. Mi pedig, ha vége lesz a járványnak, zarándokoljunk el Krakkóba, és tegyünk egy nemzeti színű szalagot a nagy király koporsójára.
(Rézbong Kiadó, 2020)