Címke: Gáspár Ferenc

7
okt

Nápolyi sorstragédia

Gáspár Ferenc írása Bene Zoltán Isten, ítélet című regényéről
3
okt

A béke méhe

Párizsba tegnap beszökött az ősz… negyvenkét éve jártam ott, és most, hogy itthon is hullnak a falevelek, elfogott valami roppant furcsa vágyakozás, az ifjúság, a szerelem és a város illata után. Látom magam, amint sétálgatok éjjel a Pigalle-on, köpködős Gauloises-t szívva, vagy a Concorde-on nappal, amint egy szál rózsát veszek… Gáspár Ferenc írása
16
szept

Van remény?

Újra megjelent a Marsbéli krónikák. – Gáspár Ferenc írása Ray Bradbury kötetéről
5
szept

Az olvasásról

Egy kedves sétálóutcában ülünk Budán, selymesen csúszó és némileg bodzaillatú száraz fröccsöt iszunk, körülöttünk vidám fiatalok, lengén öltözött lányok. Vírustól való félelemnek nyoma sincs. A csinos felszolgálónő sem visel álarcot, minden olyan, akár tavaly nyáron… Gáspár Ferenc írása
28
márc

Szerelem vírus idején, avagy a Jézusra hajazó ember

Valamikor szerette ezt a várost. Még most is szeretem, mondta magának, és megrántotta a vállát. Don’t touch me, förmedt rá valaki, akihez véletlenül hozzáért… Gáspár Ferenc írása
7
márc

Történelmi film

Menők a történelmi filmek manapság, főleg a sorozatok, ma már mindenki sorozatot készít. Volt már Szulejmán, Mediciek, most legújabban Koronás sas. Utóbbi lengyel történelmifilm-sorozat az M5 tévén, kicsit gagyi és gyerekes, de sok szó van benne rólunk, magyarokról is… Gáspár Ferenc írása
19
febr

Oda is ember kell

Gáspár Ferenc írása Erős Kinga Szavakban lobog – Írók az 1956-os forradalomban című interjúkötetéről
15
febr

Lélek nélkül

Ha Robinson Crusoe-t kétévesen teszik ki a lakatlan szigetre, akkor lehet, hogy életben marad, de soha nem épít házat, nem szelídít kecskét, nem termel gabonát. És nem csak azért, mert ezt nem tanulta meg a felnőttektől, hanem azért, mert még nem lett egészen ember… Gáspár Ferenc írása
1
febr

A mutujok védelmében

Bizonyos kor után szégyen lesz élni… Az ember már nagy valószínűséggel nem lesz szerelmes, tehát szakítani sem fog, viszont még mindig túl nagy ökológiai lábnyoma van, és nemcsak a Föld nevű bolygón, hanem még szűkebb környezetében is… Gáspár Ferenc írása
22
jan

Egy veszedelmes könyvről

Gáspár Ferenc írása Yuval Noah Harari Sapiens – Az emberiség rövid története című kötetéről