Szemelvények Szabó Dárió verseskötetéből

Lady Macbeth holtteste

Az írók, a költők,
a festők, a rendezők
elengedték
a derekát.
Fekete tangában
esett le a betonra,
hajszálai nem fértek
a repedésekbe,
sosem őszülnek.
Ruháját mintha mitikus
bestiák tépték volna szét.
A test ép maradt és
láthatatlan;
karmok alá szorult a lélek.
Hajlatai kihűltek, akár a reggeli kályhák,
papucsa bent hervad a sárban,
talpa fehér és koszos, mint a téli járdák,
lábujjain a jég növekszik.
Foszlás helyett olvadni kezd a test árnyéka,
ködvize elönteni készül a tájat;
hullámok alá szorul a völgy szája.
A napfényt, ami apja arcára emlékezteti,
meg kell szüntetni az éjszaka előtt, amikor
a holtak járni tanulnak.
Árboc hánykolódik,
hajótest sehol –
épp tangát cserél.

Haza

Szeret.
Elhiszed.

Tejfog

Annak rendje és módja szerint gondosan
magad alá hajtogatod a lábaidat. A sarkaidon
csücsülsz. Mintha még várnék ide néhány
éhes szájat, hatalmas terpeszben ülök az ágy
szélén. A felsőtestem tartására nagy gondot
fordítok – megfeszítem. Öntelt sármmal
emelkedek föléd. Ritmikusan közeledünk és
távolodunk; üres vagy, de tarts ki, a vonzalom
mindjárt bevérzik köztünk. És mielőtt pofán
csaplak vele, úgy esik ki a szádból, mintha
tejfog lenne.

(Napkút Kiadó, 2022)