Még este barna színbe öltözött
A táj, eső szitált;
Mire a fényes könnyes reggel jött,
Zöld fátyolokban állt.

Éjfélkor lett virágos kikelet
Sírok közt, temetőben
Kisértem akkor szenvedésemet,
S ott hagytam, átmenőben;

Ott hajtja szét most bánat-szirmait,
A vágyam ott sirat,
Hol néma hantnál véget ér a hit.
De él az akarat,

S a csoda-éjben jártam, hitlenül
Eszmékbe mélyedetten,
Nem éreztem a rügyezést körül,
A tavaszt elfeledtem.

Hajnal felé, a nedves réteken
Múltak a századok…
Mert szenvedésem nem maradt velem
Nem vágyom s: nem vagyok.

Forrás: www.eternus.hu – Klasszikus versek