Itt nevető rétek, kékellő völgyek amottan
Színökkel szemeim melly nagy örömre viszik!
Innen rózsa pirúl, violák mosolyognak amonnan;
Líliom arra havaz, s égnek ereszti fejét.
Kit nem fog meg az ék, kit nem köthet meg ez illat?
Illy gyönyörű helyeken, mondd, ki ne verne lakást?
Csalfa remény! A gyenge virág, melly langyos időben
Él vala, változván napja, halálra siet!
Ezt dér csípi, s amazt hőség forrázza, kiveszti;
Azt, melynek vad idő kedvez, harapja kasza!
Gyenge virágszál sincs Lakezisnak alólla kivéve:
Ennek az orsóján jár forog élet, halál.
Nézd amaz erdőt ott: nézd, a tölgy, bükkfa, s az híves-
Árnyékú száldok zöld haja fejti magát.
Éltetik a ligetet madarak csevegési: hibázok,
Vagy pedig itt élet, s béke lakása vagyon?
Melly kis percentés! zördüljön az éjszaki szélvész;
Kezdjenek egymás közt víni, csatázni szelek:
Vagy Nap, tűzlovain, nyargaljon messzire tőlünk,
És kezdjen Boreás földre lehellni fagyot:
A kivirúlt fának megnyíretik üstöke: minden
Ék, születéshelyiről megszomorodva kifut.
Nem zengnek madarak; s kis idő vártával az erdőt,
Mellybenn országlott víg öröm, éri panasz.
Nincs maradás: minden kornak ki van adva határa,
Míg álljon; mikoron verje le sírba halál.
Győzzön bár klárist ajakad, bár homlokod hószínt,
Arcáid rózsát; víjjon arannyal hajad:
Érje fel Herkulesét vas-erőd: végtére csak eljő
Rád is, mint eljött fára, virágra, halál.