Babits Mihály: Háborús anthológiák
Eduárdoknak éljenektül
zengő poéták – visszafullad
szavam – míg szét zuhanva dúlnak
vad ércek és roppanva megdűl
sok büszke fal – vagy mint, ha tenger
lesz a folyóból, fúl az ember,
omlik a torony és a kémény,
korhad a tölgy – ti mint a káka
melynek az árvíz boldogsága
lubickoltok az ingyen élmény
ezrek könnyétől sós vizében
s tudjátok kiszámítva már
hogy meddig szabad nőni szépen
hogy el ne törjön a vad ár:
hajolni tudtok (törni kár!) –
s zenélni, mint a sás, a szélben,
sáshangon – hogy fonnyadtok el
ha egyszer szárazon maradtok!
ha majd a Béke énekel!
hogyan hallgattok és apadtok
ha egyszer elhallgat a szél
s csupán a szív és könny beszél!
(kicsi marad aki ma hajlik!
csöndnél a tűnt hang nyoma némább!)
azok beszélnek, kik ma némák!
Van némaság, mely messze hallik,
s sok mára visszafulladt ének
hangokkal terhes a Jövőnek!