1883. november 26-án 16 órakor született meg Szekszárdon az egyik legszomorúbb költőnk, Babits Mihály, kinek születési adatait ismét csak Trentai Gábor könyvéből tudom. Babits valahogy mindenik arcképén nagyon szomorúan néz. Mintha mindig befelé nézne. Nem is csoda: a költőnek, noha a joviálisan optimista és életigenlő Nyilas jegyében látta meg a napvilágot, az aszcendensén együtt csücsült a két legkomorabb bolygó, a Plútó és a Szaturnusz. S minthogy a személyiséget, tehát azt a szerepet, amit eljátszunk az életünkben, elsősorban az aszcendens és a közelében álló bolygók mutatják meg, nem véletlen, hogy Babits tekintete ilyen sötét és szomorkás lett. Hiszen a Bika és az Ikrek határán álló aszcendensén szorosan ült az alvilág bolygója, a Plútó, s vele tág együttállásban az időt, sorsot, nehézségeket kijelölő Szaturnusz. Az ilyen csillagzattal bíró ember, hogy visszatérjek a bevezető hasonlatomhoz, a szemein mintha dupla sötétítő szemüveget viselne. Világa nemcsak sötét, de komor, rettenetes, hideg és félelmekkel teli. Még jó, hogy a legfényesebb és legtüzesebb Nyilas jegyében állt a Napja, így annak ragyogása mégiscsak áttűzhetett a két planéta komor árnyain. Mi több, élettel telítette ezeket az alvilági árnyakat. Annál is inkább, mivel mindkettővel szembenállásban volt: teljes fénnyel világította meg a legsötétebb lélekrészeinket jelképező planétákat. Az ilyen ember nem tud nem mélyen látni: mindig mindennek mögé néz, a mélyére lát, elemez, gyanakszik. Ráadásul a Nappal együtt áll az aszcendensét másodlagosan uraló Merkúr is, ami miatt ez a vizsgálódás gyakran önvizsgálat, sőt, önmarcangolás, élveboncolás. Kissé tudathasadt állapotot jelez ez a ház- és jegyhelyzet, hogy tudniillik a tudatosságot jelölő Nap és a személyiségjelölő Merkúr is együttállanak a külvilágot, a másik embert jelentő hetes házban, ráadásul pontosan a költő deszcendensén. Mintha mindig kívülről, mintegy mandínerből, a másik ember szemén át vizsgálná önmagát Mihály. Nagyon erős önkontrollt is jelez ez az állás, hiszen folyton visszatekint önmagára, a lelkét evilágban képviselő fizikai lényére, mely ugyancsak része önmagának, de melyet ugyanakkor erős láncok alatt tart a korlátozó Szaturnusz. Pedig ez a lény, akit Babits Mihályként ismertünk itt a földi valóban, nagyon is zabolátlan és akaratos, ösztönei által irányított, tehát önérvényesítő ember volt – a tudat és a Hádész mélyét jelképező Plútó szorosan együttállva az aszcendensével ugyanis ilyenné teszi szülöttjét. Csak hát az önkorlátozó Szaturnusz és a kritikus Nap-szemek gátat szabtak az ösztöni viháncolásnak. De csak gátolták, meg nem akadályozták ezt az erőt: terelték, irányt szabtak neki, alakították. S bár így az őt fűtő nagy energiáknak irányt adva jól „használta” ezt az erőt, ám korlátai mégiscsak bezárták őt, ahogy azt egyik versében maga is megfogalmazza: „…ha a csillagokba röpülnénk, az is mindegy már: magunkkal hordjuk mindenütt a falat, mely bezár…”

No és ejtsünk szót azokról a Napszemekről. A szemekről, melyek kívülről, a nyilvánosság és kapcsolatok házából figyelték őt. Ez a hetes ház által jelzett életterület, ahol a tudatosságát jelképező Nap és a személyiségjelölők, azaz a Bika–Ikrek határán álló aszcendenst uraló bolygók, a Vénusz és a Merkúr állnak, utóbbi a Nappal szoros együttállásban. Ez utóbbinak köszönhette az erős írói-költői attitűdöt, azt, hogy Merkúriusz-Hermésszel összefogva a Nap ne csak bevilágítsa lelkének mélységét, de fel is hozza onnan a kincseit, hiszen Hermész az egyetlen a fényes olümposziak közül, aki lemehet az alvilágba is. Szóval ez az irodalmivá nemesedett Nap-tudatosság a hetes házban állva úgy hat, hogy a szülött a társában keresi a saját értelmi énjét. Fontos neki ezért, hogy a társa legyen „valaki”, egy erős személyiség, aki ráadásul merkúri, tehát önmagából kiindulva legalábbis író, költő. Vagy legalább legyen az illető egy ilyen ember társa, azaz második énje. Ezért történhetett meg, hogy kétszer is egy másik költő „asszonyát” választotta társául Babits. Először Ady özvegyével, Csinszkával volt egy rövid szerelmi viszonya, majd később sikeresen elszerette Szabó Lőrinc menyasszonyát, Tanner Ilonát, írói nevén Török Sophie-t, aki maga is verselt, tehát tökéletesen megfelelt annak a képnek, melyet Babits horoszkópja előírt neki.

A kívülre helyezett tudatosság a fordítói tevékenységében is megmutatkozik. Nemcsak tökéletesen átérezte, pontosabban szólva „átértette” azt a világot, amelyet az általa fordított mű alkotója megélt. Képes volt látni a másik ember szemével, hiszen ő csak így tudott tisztán látni. Ráadásul ez valamiféle kiszabadulást is jelentett neki: önnön lelke kalickájából a másik lelkén-versén át szabadult. Persze azért ez azt jelentette, hogy nemcsak átitatódott ő a másik énjével, de viszont: az ő énje is erősen rányomta a bélyegét a másik emberre, pontosabban annak az alkotásaira. Ezért olyan jellegzetesen „babitsosak” az ő tollával íródott fordítások. Nota bene: ez többnyire jót tesz nekik, hiszen élőbbé, elevenebbé teszi a kölcsönzött lírát.

A rengeteg fordításhoz, és persze a saját írásaihoz is különleges kitartásra volt szüksége, amelyet jelez a Szaturnusznak a Marssal való kapcsolódása, no meg a Plútóval, mely hatalmas energiát adott ennek a látszatra gyenge fizikumú embernek. A mély ösztöni energia, melyet így jól és emberi szemszögből nézve értelmesen használt föl, azért mégsem csak építően hatott benne. A Bika jegyében álló Neptunusz a gondok házában állva rossz besugárzást kapott a Marstól: ez jelzi a nyaktájéki bajt, mely annak feloldódását hozza el. Ez volt az a csillagállás, mely szellemibb szférákban a másik ember lelkében való oldódását oly mértékben segítette, hogy mégiscsak tökéletes tolmács lehetett a fordításaiban. De ez az oldódás fizikai szinten is érvényesült, így, sötét házban állva: ezt nevezték el az orvosai úgy, hogy „gégerák”. És persze ez volt a kiút is egyben zárványos kalickájából, mely az erős szaturnuszi burkot végül is lehántotta róla. Visszatérésének útja így nyílt meg abba a világba, melyet Dante mutatott meg neki Isteni színjátékában. S amelyet Babits mutatott meg nekünk, az ő lelki szemein átszűrve nagy olasz elődje látomását.

Végh Nóra