Petőcz András írása Pósa Zoltán Hűséges szökés és hűtlen visszatérés című regényéről

Pósa Zoltán újabb nagyregénye a Seminoma, avagy kórház a város közepén című regényfolyama után ismét a szerző azon erényeit mutatja meg, amelyek a kezdetektól fogva, vagyis az 1985-ös Ama tőrök című első regénye óta jellmezik. Arról a ritka képességről van szó, miszerint szerzőnk el tudja mesélni – olykor akár anekdotikus módon – mindazt, amiben élünk – vagyis a mindannyiunk által megélt hétköznapokat fikciós szintre emeli. Különös játék ez, hiszen a műfaj határait is feszegeti Pósa azáltal, hogy olykor szinte dokumentumkönyvet ír, ám a mű, végső soron, mégsem valamiféle szociológiai, avagy dokumentarista alkotás lesz, hanem igazi regény, fikció, történettel, elbeszélői ívekkel, karakterek fejlődésével, változásával.

Számunkra, akik benne élünk a korban, amiről Pósa is ír, természetesen majdnem minden és mindenki felismerhető. Ám az évtizedek múlásával e sajátos „fikciós-dokumentum művek” egyre inkább „kitalációk” – és ezáltal általános érvényűek – lesznek: Pósa az az író, aki korunkból kiemeli a jellemzőt, és azt általánossá teszi. A XIX. század nagy realistái szintén így dolgoztak, Balzac műveiben rendkívül sok aktualitás jelent meg, amelyek aztán a mai olvasók számára az egész történet hátterét, díszletét adják.

Pósa regényírói technikájának van még egy fontos aspektusa: enciklopédikusságra törekszik. Mit is jelent ez a gyakorlatban, a szépírói technikát megfigyelve? Azt, hogy minden létező információt bele akar írni a szövegbe, többször is körbejárja hőseit, megmutatja őket, karaktereit jellemző dokumentumokat gyűjt össze. Mindezzel gyorsan zavarba is hozza még azon olvasóit is, akik esetleg benne élnek abban a közegben, amiről ír a szerző, avagy talán ismerik is magát a szerzőt, vagy éppen azokat a szereplőket, akiket a regényében sokszor néven is nevez az író. Persze ez a „megnevezés” maga is „csapda”, mert valóságos és fiktív alakok keverednek egymással, valamint kéziratok, levelek, feljegyzések kerülnek bele a regény textúrájába, és alakulnak át – szinte észrevétlenül – kitalációkká, áldokumentumokká.

A Hűséges szökés és hűtlen visszatérés az otthonról szól, az otthonosság érzéséről, arról, hogy valahol „otthon kell lennünk a világban”. Egyszerűbben szólva, ez a regény a hazáról szól. Az elbeszélői ív elvezet minket a messzi idegenbe, és szándékosan fogalmazom így, hiszen Dánia, illetve Koppenhága bizonyos szempontból csak a távollevés metaforája ebben a műben, valójában nem a valóságos helyszín a fontos, hanem az elutazás ténye, az, hogy a hős, Halász Lilla elhagyja az otthont, hogy aztán évek múlva újra megtalálja. Olyan ez a távoli pont, amit a szerző felvillant, mint Shakespeare Hamletjében Helsingör, valójában szimbólum, amely csak hátterét adja a „mesének”, valamint annak a nagyon erős érzelmi telítettségnek, ami a regényt, illetve a regény által közvetített üzenetet jellemzi.

Pósa „otthonosság-történetében” minden ott van, a szó szoros értelmében minden. Mivel a szerző hősei mi magunk vagyunk, akik itt élünk, a mai valóságban, ezért a fikció része lesz minden, ami minket megérint, vagyis a miniszterelnöki beszéd éppúgy, mint a migránsok helyzete, vagy Brüsszel állandó tehetetlensége ebben a válságos állapotban. Ahogy írásom elején már említettem, minden dokumentarista gesztusnak létjogosultsága van ebben az esetben, mert háttérré, fikcióvá válik Pósa írói műhelyében. Ugyanakkor nem csupán ebben hoz izgalmasat, eredetit a szerző: formailag olyan megoldásokat elevenít fel, amelyek a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején jellemezték az új magyar prózát, például Hajnóczy Péter írásait; a szöveg hol csupa nagybetűvel „szól”, hol félkövéren, ezzel is a különböző megszólalások érzelmi telítettségét megjelenítve, mintegy vizuális gesztusként.

Ahogy olvassuk Pósa Zoltán nagyregényét, nyugodt szívvel állapíthatjuk meg magunkban: otthon vagyunk. Felismerjük mindazt, ami körülvesz minket, benne élünk, benne mozgunk a történetben. Mégis, Pósa regénye ennél is több: olyan kor- és látlelet, ami elmeséli a majdan megszületőknek, milyen volt itt élni a késői Kádár-korban, illetve a demokrácia hajnalán, hogyan torzultak el, vagy éppen erősödtek meg személyiségek, egyéniségek, hogyan lettek belőlünk pozitív vagy negatív shakespeare-i hősök.

(Coldwell Art Kiadó, 2018)