A számmisztika mintha ugyanarról az emberi tőről fakadna, mint a képkészítés. Mindkettő a birtoklásvágy megmutatkozása. A birtoklásvágyról itt le kell szögezni: nem szerencsés pejoratíve érteni a fogalmat. Habár el kell ismerni: ha megnézzük a szépirodalmi vagy akár a társadalmi diskurzusban betöltött szerepét, azt tapasztaljuk, hogy inkább negatív konnotáció tapadt ehhez a szóhoz.

A személyes véleményem, hogy a birtoklásvágyat szerencsésebb a kiszámíthatóság vágya felől megfogni. Az ember támpontokat keres, amikor szembejön vele a tapasztalt életvilág sztochasztikája. Az életvilág azon szegmensei válnak számára kiszámíthatóvá, stabillá, amit kontroll alatt képes tartani, és úgy tűnik, ennek előfeltétele a birtoklás.

A képkészítésnél a pillanatot akarjuk megfogni, rögzíteni, és ekképpen birtokolni. A számok is birtoklást fejeznek ki. Ennek a kifordítása, groteszkké tétele ismerős lehet a szépirodalmi mezőben. A gyerekeknek szánt művekből is tudunk példát hozni. Darvasi László Trapiti című regényében úgy kívánnak egyes szereplők hatalmat szerezni maguknak, hogy amit csak tudnak, megszámolnak.

Egyelőre csupán a számok plasztikus jellegéről ejtettem szót. Valóban, hogy az életvilágot kontroll alatt tartsuk, kifejezhetővé kell tennünk számokkal. Például a népszámlálás bevezetésére is az jelentette a történelmi okot, hogy az európai nagyhatalmak vezetői tudni akarták, mekkora emberállományt tudnak hadászati célra más államokkal szemben felhasználni. Ennél a példánál úgy tűnik, mintha a számokkal nemcsak a saját életvilágot akarnánk kontroll alatt tartani, hanem másokét is.

A számmisztika viszont egy ezen is túlmenő terület. Itt a lehetséges számok halmaza általában leszűkül egy, a közvetlen emberi tapasztalással megfogható halmazra. Úgy tűnik, a számmisztika elsősorban a pozitív, egész (árulkodóbb szóval kis sem lehetne fejezni: természetes) számokhoz kapcsol jelentést. Említhetjük példának okáért a 7-es számot, amelynek sok kultúrában fontos vonatkozása van, az európai világ esetében e jelentések gyakran a Bibliához kötődnek. Mindannyiunk számára ismerősek a hét főbűn-, hét szentség-, neadjisten a Septuaginta fogalmai. Sőt, a 7-es szám egy kombinált verziója is felmerülhet bennünk: 777 a bibliai démon nagyúr száma, ahogy a 666 a Sátáné, a „tökéletes” 888 pedig Krisztusé.

Ennek fényében is figyelemre méltó, hogy napjainkban és közelmúltunk későmodern környezetében mintha ezt a tapasztalatot akarnánk meghaladni. Új számok kapnak saját jelentést, amelyek túlmennek a természetes halmazon, sőt, a racionálison is. A pí-nap mintha ennek lenne a lenyomata. Március 14-ére esik (03.14., ami érthetően következik a pí-számból: 3,14). Az időponthoz külön misztériumot ad, hogy két jeles fizikushoz is lehet kötni: Stephen Hawking ezen a napon halt meg, Albert Einstein pedig ekkor született.

Természetesen még nem látható, hogy a popkultúrában ez az évforduló hogyan fog elterjedni, legvalószínűbb az, hogy a misztérium megmarad szubkulturális jelenségként. Hiszen más, hasonlóan irracionális számnak is van napja: az Euler-féle e-számot (amely 2,7-re kerekíthető) február 7-én „ünneplik”. Ugyanakkor maga a jelenség mutatja azt a későmodern problémát, hogy a közvetlen érzékszervi tapasztalaton túlmutató világot akarja az ember birtokba venni.

Ennek az első lépése, hogy megtanul mérni az érzékszerveken túl. Mondhatjuk: ez volt jellemzően a modernitás problémája a tizennyolcadik századtól huszadik századig terjedő időszakban. A mérési egységeket egyre lejjebb bontottuk: a fizika tudományának hála, ma már olyan pontos atomóra is létezik, amely a teljes univerzum kora alatt egy másodpercet téved.

Most pedig megjelenik a későmodern probléma. A birtokbavétel második lépésének lehetünk tanúi a pí-nap esetében: az ember jelentést, misztériumot ad a puszta érzékszervekkel mérhetetlen számhalmaz egyes elemeinek. Ami pedig ebben különösen érdekes: a jelentésadásban nem tudunk túllépni a saját természetességünkön, a saját érzékszerveinken.

Ehelyett a kerekítés eszközéhez nyúlunk. Az irracionális, nehezen felfogható mennyiséget felfoghatóvá transzformáljuk. Nem kizárólag március 14-e 0,159265…-ik-részében akarjuk megünnepelni a pí-t és a két fizikust. Hanem egész nap. A nap pedig az egyik legelemibb, érzékszervekkel felfogható egység az időben. Mérni sem kell nagyon: feljön a Nap, majd lemegy.

A jelentésalkotás aktusa, úgy tűnik, nem tudja a legősibb mennyiségeket túllépni. Ha valami kiszámítható jelentést szeretnénk birtokolni ebben a világban, egy kis rendszert, „ami nem mozog” (ahogy a Kispál és a Borz dalszövegében elhangzik), le kell kerekítenünk magunkat az egyszerű, természetes tudatához ragadt emberig.

Sarnyai Benedek