Gáspár Ferenc írása Kovács István A gyermekkor tündöklete című regényéről

Van Örkény Istvánnak egy még egypercesnek sem nevezhető (félperces?) rövid írása az ötvenes évekről, melyben egy iskolás gyerek meséli apjának, hogy csodálatosan szép nevet hallott az órán: Vladimir Iljics Lenin. És kitől hallottad?, kérdezi az apuka. A fiú azt felei, hogy a tanító nénitől. És misére elmégy?, érkezik a következő kérdés. Természetesen, hangzik a felelet.

Ez az egyperces életérzés tart végig izgalomban bennünket, míg Kovács István A gyermekkor tündöklete című regényét olvassuk, természetesen azért egészen másképpen, olyan Kovács István-os módon. A neves polonista, költő, történész, író könyve ezúttal a harmadik kiadásánál tart, de talán nem vagyunk modernkori Kasszandrák, ha megjósoljuk: nem ez lesz az utolsó. A regényből film is készült már Budakeszi srácok címmel – rendezte: Erdős Pál –, és színmű Nagy Gáspár verseivel Szinovál Gyula feldolgozásában, Szepesi Richárd és Huzella Péter zenéjével: Az a szép, fényes nap.

Az egyes szám elő személyben megírt regény valahonnan az ötvenes évek elejéről indul és röpít minket egészen az ötvenhatos forradalom napjaiig, és bár nyilvánvalóan önéletrajzi ihletésű, mégsem érezzük annak, mert annyira szépen van megírva, hogy egy román olvasója is (Romániában szintén megjelent a könyv) ezt írta róla: „Elsősorban ez egy európai színvonalú, gyönyörűséges könyv. Román nyelven is csodálatosan hangzik […] nagy örömet szerez ennek a könyvnek az olvasása.” Ezenkívül pedig annyi adalék, annyi emberi sors szerepel a műben, hogy tényleg feltérképezi a kort, a benne élő felnőttek és srácok életét, vágyait, a megaláztatásokat, a nekirugaszkodásokat, szomorúságokat és tréfákat egyaránt.

Mert ki ne mosolyogna azon, amikor a kis Istvánkát el akarja náspángolni az anyukája, mire ő olyan veszett ordításba kezd, mintha nyúznák, és édesanyja természetesen eláll aktuális fegyelmezési szándékától. Vagy mikor Jóska nevű unokabátyjával bélyegeket nézegetnek, s az egyiken, a különböző könyvekben és fotóalbumokban is megjelent, jól ismert képen Rákosi Mátyás éppen egy búzakalászt szagolgat roppant élvezettel. Jóska megkérdi tőle, tudja-e, hogyan készült, ismeri-e az előzményeket? „…itt falun mindenki tudja […] Vitte, vitte a fekete gépkocsioszlop Rákosi Mátyást […] egy minta-államigazdaságba, ahol már pingálták zöldre a park füvét és pirosra a pozsgát az emberek arcán, s persze gyakoroltatták a jókedvet és a vastapsot […] Egyszer csak elkapta Rákosit a szapora fosás. Hogy össze ne szarja magát a fekete autóban, leállt az egész kocsisor, ő meg berohant a gabonatáblába. Az ávósok […] elfelejtették utána vinni a Szabad Népet így ő csak kalászcsutakkal tudott segget törölni. Jődögél kifelé Rákosi a búzamezőről, mint aki jól végezte dolgát. Hát jól végezte, mert nem szarta végig az inát […] Mivel szarragacsos ujjaira tapadt egy kalász, azt szagolgatja elmélyülten. Közben meg a seggnyalók körbefényképezték […] Ez a búzakalászos bélyeg szaros keletkezéstörténete.”

Ugyanakkor a szaftos anekdotát követően azonnal egy megtörtént iskolai esetet olvashatunk, melyben a szerző leírja, miképpen tartóztattak le két fiút, mert betörtek egy cukrászdába, és elloptak onnan néhány süteményt és kiflit. A két fiút egy-egy padra fektették, és lábuknál fogva összebilincselték őket. Ebben az állapotukban feküdtek órákig, míg az iskola összes osztálya végig nem nézte őket, elrettentésül. Pedig csak éhesek voltak, mert mint kiderült, saját apjuk zárta be őket a sufniba büntetésből, mert véletlenül elvesztették négyszáz forintját. Az étlen-szomjan tartott gyerekek egy éjszaka kiszöktek, és a magukkal vitt baltával feltörték a cukrászda ablakát… „Javítóintézetbe kerültek. De nem sikerült őket tönkretenni. Bűnösökké zülleszteni, akiknek eleve kikiáltották őket.”

Talán ebből a kevés részletből is érzi az olvasó, hogy a könyv elején még a világra csak ébredező, a faluból a főváros közelébe, Budakeszire kerülő fiú fejlődő, alakuló igazságérzetével mind jobban rácsodálkozik a tanárok, az iskolai bornírtságok, és a közvetlen környezetében álló felnőttek véleménye, élete közötti ellentmondásokra; mely igazságok felismerésében a vidéken élők és városiak, vagy az értelmiségiek és az egyszerű dolgozók közötti ellentétes vélemények is segítik. „A […] kétkezi munkások közül került ki a legkevesebb párttag, kommunista.”

A felismerések gyorsvonati sebességgel követik egymást a szanatóriumi környezetben, abban a szükséglakásban, ahová az anya telefonközpontos munkahelye miatt kerültek. A kísérleti egerek és tengerimalacok látványa ezeket a kontrasztokat és párhuzamokat ébresztik fel a kisfiúban: „itt mindenki kísérleti nyúl, s az ország nem más, mint egy hatalmas ketrec, és benne minden albérlet és férőhely egy kicsi ketrec.”

A megfogalmazás módja is egyre árnyaltabbá válik. Kovácsnak sikerül megvalósítani, hogy a hatéves kisfiú többnyire még csak tőmondatos kijelentései az idő haladtával mind összetettebbekké váljanak, amint halad a ráismerések útján, a „nemzedéki kiegyenesedésben”, amint ezt Szakolczay Lajos egy tanulmányában megállapította. Ugyanakkor rendkívül életteli a mű, hiszen az ember energiái ebben a korai életkorban a legerősebbek, s nem tűnik fel az sem, hogy a befejező részeket a szerző jóval később írta meg, hiszen a hetvenes években megjelent fejezetekben Rákosit már lehetett szidni, de a forradalmat üdvözölni még nem. Ez a kor is eljött egyszer, s talán az elkövetkező nemzedékek már furcsa rácsodálkozással fogják olvasni ezt a még román nyelven is gyönyörű regényt, melyben az igazság József Attilával szólva nem a valódi…

(Magyar Napló Kiadó, 2022)