Az időutazás lehetőségei. Válogatott versek

Szemelvények Horváth László Imre kötetéből

A virrasztás

Nappal az időt

nem lehet megfogni,

de éjszaka igen,

mert az éjszaka ragacsos.

Az idő a testedre tapad

ha virrasztanod kell.

Ha egyedül vagy, bárhol legyél,

az éjszaka sokféle sötétjével,

részleteivel, tereivel, tárgyaival

magányod császári palotájává alakul.

Ha nem félsz tőle, boldog vagy,

legalábbis elégedett. Ha eleget

éltél hozzá, már nem teszel ezek

közt különbséget.

Örülsz, hogy van idő gondolkodni.

Isten nemcsak álomra vagy a test

pihenésére teremtette az éjszakát.

Ilyenkor lázadó angyal vagy,

mintha kettesben lennétek.

De biztosan kevesebben, mint nappal.

Ez a fantasztikus üresség a legszebb arca,

és az idő testi közelsége, amivel

mintha megérintene.

Gondolkodj magadon.

Hiszen már régóta létezel.

Mint egy kavics.

Vagy mint egy hosszú életű állat,

teknős, papagáj, elefánt, talán

valami ismeretlen faj,

amiről nem is gondolnád,

csúszómászó, bogár vagy hal.

Élőlény vagy történetekkel.

Itt ülhetsz önmagaddal,

akvárium ablakos szobád.

Ha kilépsz belőle: az éjszaka fűszerkert.

Élvezd az ítélet nélküli perceket.

A titkos haladékot.

 

 

 

A hajó, ami nőket szállított

 

 

A hajó, amit a birodalom

első hóhérjáról neveztek el,

két sziget közt hordta a foglyokat

át a széles folyón vagy szakasznyi tengeren.

Megépítették valamelyik nagy

gyárban a parton, de rögtön régi volt,

így képzelem, pokolhajó, szenvedéshajó,

pezsgővel felavatták, hosszan ünnepeltek,

ahogy ilyenkor szokás, biztos sok pár

talált egymásra aznap este

a dokkok mellett részegen.

A fedélközben többször is tűz

ütött ki, akták szólnak erről, jelentések,

megsültek a rabok, sok száz nő,

mert a hajó csak nőket szállított,

ketrecekbe zárva, zsúfolva. Szemtanúk

beszámolói szerint tetveik, mocskuk, bűzük

ellenére mosolyogtak, rögtön a hajukat

igazgatták, ha közeledtek őreik,

a férfiak, ez volt leginkább megindító.

Végül elsüllyedt, a tüzet egyszer mégsem tudták

eloltani, bár bizonyára megtettek mindent,

hogy tovább lehessen használni, hogy megmentsék megint

a rabszállító hajót, a leviatánt, a szívemet.

 

 

 

Ikervesztett magyarság

 

 

Egyedül nőttünk fel,

soha nem volt velünk,

de hiánya kiáltó, mikor családunkat

színpadra hívjuk,

mert próbálunk meggyógyulni,

álljanak körénk, lássunk tisztán

hiszen életünket mérgezi

a megmagyarázhatatlan, súlyos bűntudat,

a lebírhatatlan magány, torz kapcsolataink,

a kudarc keresése, vezeklés vágya,

a lázongó gyűlölet és harag

a szellem iránt, az anyánk iránt, magunk iránt.

Anyánk mániája volt mindig

hogy nagyobb tárgyakat

emelget mint amiket elbír,

amíg velünk volt viselős

mikor még megvolt az ikrünk.

Zavart személyiség,

mit tudhatunk mi erről,

folyton régi bátorságát, veszteségeit

hajtogatja, fogantatásunkról,

korai éveinkről nem beszél,

vagy arról, ami a kettő közt történt.

Halálunkig gyerekként kezel.

Örül, hogy legalább mi megmaradtunk,

őt igazoljuk azzal, hogy vagyunk,

még ha csak bosszantjuk is,

bár üresen hangzik, mikor kimondja.

Önzősége olykor elképeszt

néha szégyelljük ostobaságát

főleg társaságban

rettegünk mikor szólal meg,

vagy próbálkozik egy vicc elmesélésével

amihez végképp nem ért.

Főztje jó. Lehet vele inni.

Ilyesmikbe kapaszkodik, mi is.

És hogy hiányzik, amint távolodunk tőle.

Úgy nőttünk fel, hogy semmit sem tudtunk

testvérünkről, pedig elkísért végig,

mások beszéltek csak folyton róla,

arról, hogy előző életünkben, anyánk méhében

korábbi generációk, mi magunk

mint magzat, elemésztettük őt, állítólag

mert féltünk, minket emészt majd el,

mohónak hittük, anyánkat pedig végesnek,

testvérünk testén alkudtunk,

odaadtuk őt idegeneknek.

Anyánk szörnyű elbeszélésekkel

traktál, ha direktben faggatjuk.

Ha már üvöltünk vele, ne hazudozzon

és üvölt ő is, értsük meg,

neki levágták az ujjait, egyik mellét, lábát,

maradék remegő törzsét időről időre

megerőszakolták, ikrünket is

akkor veszítette el.

Dajkáink azt mesélték

általában elalvás előtt,

saját dédszüleinkként magzat

korunkban mi magunk öltük meg őt.

Pedig mi nem öltünk meg senkit.

Nekünk jó lett volna

a testvérünkkel felnőni.

Nekünk most is jó lenne

testvérnek lenni.

(Orpheusz Kiadó, 2021)