Halmai Tamás írása Báthori Csaba Se feledés, se álom című kötetéről

„…és nincs más szabadság, csak ez a dallam.”
(Ha nem vagyok kész; 16.)

Báthori Csaba új verseskönyve a Melankólia (2017) kiteljesítő folytatása. Néhány kivételen túl ugyancsak rímes petrarcai szonetteket sorol, és témái is otthonosak a szemnek: az időskori életdimenzió apró-cseprő sorskérdései; a mindennapos szerelem megtartó csodája; a megismerhetetlen kimondása, a kimondhatatlan megismerése.

Artisztikus verstan, gondolati ambíció, számvető-létösszegző szólamrend: az európai költészet legpatinásabb hagyományait írja életre a Se feledés, se álom.

A cím – a hátsó borítóra is kirajzolt nyitóversből – a Radnóti-féle Sem emlék, sem varázslat…-ig pásztorolja figyelmünket, de a Hölderlin mögötti tradícióknak is aggályos utóda, amikor paradoxonokba feledkezve emlékeztet valami igazságoknál igazabbra: „Mért vagy örök tűntöddel mindenütt? / Se feledés, se fájdalom, se álom / nem tűri el, hogy ne légy a világon.” (Mozdulatlan bolyongás; 5.)

A mozgás, bolyongás motivikája s a mozdulatlanság célképzetei nem kizárják, nem is feltételezik, inkább azonosítják itt egymást.

Olvastunk-e már plasztikusabb metafizikát, érzékibb szellemtant? Ez a verstudat axiómákat fűz a líranyelv szövetébe; szentenciákkal hitelesíti a költői lélegzetvételt; konzekvenciákig nyújtózik el a képes beszéd övezeteiből.

Báthorinál a szerelem nem világmagyarázattal kápráztatja el a beszélőt, hanem a magyarázhatatlan intim melankóliájához s páros derűjéhez szoktat. – Bennünket is.

A transzcendencia légkörét, az otthon definícióját s a szabadság távlatait egyaránt a párban létezés bocsátja az egyes ember rendelkezésére: „Te minden vagy, elért elérhetetlen.” (Minden égtáj; 21.); „Nélküled élni nincsen bennem ember. […] Ahol vándorolsz, nekem otthonom van…” (Málnaszedés;24.); „Csak ketten lehet most szabadon élni.” (Ketten szabadon; 32.)

Szerelem szavatol az öröklét napi ügymeneteiért is: „Most[,] hogy testünk van, időben / készítjük elő azt, ami időtlen.” (Az embereken túl; 23.);„Nem minden nap, hanem örökre szeretlek.” (Akác vagyok;33.) (Itt, minthogy a megszólított kijelentését emeli címmé, avatja sajáttá a beszélő, a grammatika síkján is egybeér, eggyé érik az én és a te!)

A míves alaktanra csak egyetlen példa. A Mozogni kell (31.) második versszaka ABBA rímképletet követ, ám az ölelkező rímet átjárja s megerősíti a magánhangzók keresztiránya (ABAB): „emitt van” – „rovar” – „álmaival” – „moccan”.

De nem csak elvont-cizellált ez a korpusz, erről gyermeki szófűzések („füsti tündérek” [Keserű csodák; 8.], Égi paripácska [60.] stb.) és decens anyaghibák (kancsal rímek, trochaikusra váltó dallamív, egy vers kétszeri átnyújtása más-más címmel) gondoskodnak.

A kötet végső belátásai a mulandóság üzeneteit akárha a mindannyiunkban ott rejtező múlhatatlannak a figyelmébe ajánlanák: „Nincs béke, csak a szíveden belül.” (Lüktető titok; 57.); „Nincs lét egy magasabb tér / álma és erős ragyogása nélkül.” (Egy hajszál; 59.); „Elmenni innen nem öröm, de béke: / ki-ki istenben talál emberére.” (Égi paripácska)

Emberiségre tartozó irodalmat: túlsó világokon is érvényes útikönyvet kaptunk.

(Cédrus Művészeti Alapítvány, 2020)