A napokban az újvidéki Duna-parton sétálva furcsa homlokzatra lettem figyelmes. Egy zokogó angyal magasodott fölém. Nagy hatással volt rám, pedig olvastam, hogy a világ nagyvárosaiban ismert, helyi múzeumokban található művek kerültek az utcák falfelületeire. Egy közvélemény-kutatás ugyanis felhívta a figyelmet arra, hogy az emberek jobbára nem tudják, a saját városukban milyen alkotásokat nézhetnének meg. Ezért figyelemfelkeltő, ötletes megoldások születtek, hogy hova milyen művek kerüljenek, ami előtt megállnak a járókelők.

Stevan Aleksić A béke angyala című festménye nyomán az Outings Project keretében készült óriásplakát az újjáépített híddal szemben, egy emeletes ház homlokzatán látható. Hogy a látvány máig feldolgozatlan traumákat tép fel a helybeliekből, azt borítékolni lehetett. Az ő szemükben máig tisztázatlan ugyanis, hogy a NATO miért bombázta 1999. március 24-én este 8 órától június 10-én hajnali 6 óráig Szerbiát, folyamatosan, a nap minden szakában, hidakat, tévéadókat, utakat, reptereket, áramfejlesztőket, olajfinomítókat, gyárakat, civil létesítményeket robbantva fel, a legtöbbet Újvidéken. És hogy miért kellett meghalnia 2578 civilnek, köztük 89 kiskorúnak. Emellett a sebesültekről és a nukleáris károsodások miatt elhunyt vagy meg sem született csecsemőkről még nem is beszéltünk. Máig empátiával emlegetik, hogy egy hároméves batajnicai kislány, Milica Rakić a bilin ült, amikor egy „igazságos bomba” végzett vele – a neve is csak azért maradt fenn, mert utcát neveztek el róla. Nem volt magyarázata sem, milyen logika alapján lehetett a bombázás stratégiáját és taktikáját a koszovói eseményekkel indokolni, hacsak a büntetés logikája nem volt az.

Mióta ott áll a lebombázott hídnál a zokogó angyal, azóta egyre többen elevenítik fel az akkori eseményeket. Könyvet írtam róla én is. Pontosan tudjuk, hol álltunk a szobában, és elcsodálkoztunk, mert a hírek arról szóltak, hogy a bombák a koszovóiakat védik majd a szerb genocídiumtól, az első bombák a lakásunk mellett robbantak. A módszer az egész világot meglepte. Az angol sajtó arról számolt be, hogy még sosem fordult elő a média történetében, hogy lebombázzanak egy tévéstúdiót élő adás közben, mint ahogyan ez április 22-én történt: az egész stáb életét vesztette. A világsajtó a belgrádi napilap március 26-ai közléséből vette át a hadművelet nevét: „On the same date Politika Daily also ran an article commenting on the strategy for NATO’s Merciful Angel operation against Yugoslavia.” Innetől kezdve Irgalmas Angyal hadműveletként hivatkoznak rá mind a mai napig. A zombori Goretić Péter is ilyen címmel forgatott filmet az eseményekről.

A fordítás közmegegyezésen alapul, hiszen lehetne ő a megbocsátás vagy a szánalom angyala is, még az sem lenne téves, hogy a bombázás könyörületből segítette a halálba az embereket.

Mióta az angyal a homlokzatra került, azóta cikkek, viták követik egymást, melyek az elnevezést megkérdőjelezik, megtévesztő propagandának tartják. Még a NATO bombing of Yugoslavia elnevezésű wikipédiaoldalt is oly mértékben irritálta a kérdés újbóli felvetése, hogy 2018. február 18-án frissítették: „The official NATO operation code name was Operation Allied Force; the United States called it Operation Noble Anvil, while in Yugoslavia the operation was incorrectly called ‘Merciful Angel’ (Serbian Cyrillic: Милосрдни анђео), as a result of a misunderstanding or mistranslation.”

Nem gondolom, hogy azokat az embereket, akik ma a Duna-parton sétálnak, különösebben érdekelné, mi áll a NATO hivatalos aktáiban a hadművelet neveként, mint ahogy azt sem gondolom, hogy újabb csapásként érné őket, hogy milyen tudatlanok megint, mert képtelenek átállni a hivatalos Allied Force-ra, amit a Google „Szövetséges Erő”-nek mond magyarul. Mintha nem tudnánk, hogy a történelem számos egyéb eseményét is másként nevezik más nyelveken. És a műalkotások is mindenkire másként hatnak. Annyi bizonyos, hogy 19. századi szerb festő angyala, akit a béke angyalának nevezett el, ma is vigasztalanul tarkarja el arcát.

Kontra Ferenc