Alfred Tennyson: Az alvó palota
Nyugodt a reggel, semmi zaj,
nyugodtabb búhoz illene,
hervadt lombból a gesztenye
hull-hull, és koppan a talaj.
Nyugodt, mély béke, vár a föld,
a harmatos rekettye-ág,
ökörnyál száll az égen át,
s ezüstbe játszó szála zöld.
Nyugodt, csöndes sík, egyedül,
és őszi kert, a fasoron
népes major, távol torony
a nagy tengerrel elegyül.
Nyugodt, mély béke odafönt,
hulló, pirosló levelek,
s szivembe, jaj jaj, csönd remeg,
kétségbeejtő, néma csönd.
(Kosztolányi Dezső fordítása)