Marcsák Gergely a kárpátaljai irodalmi élet ifjú titánja. Eleinte az Együtt irodalmi folyóiratban publikált, melynek jelenleg is állandó szerzője, később több Kárpát-medencei lapban jelentek meg írásai. A Kovács Vilmos Irodalmi társaság alelnökeként aktív szerepet vállal az irodalmi tehetséggondozásban is. Első kötete idén jelent meg, melyért a Gérecz Attila-díjat is elnyerte.

Kertész Dávid: Kárpátalja és Magyarország. Magyarság és kisebbségi magyarság. Legyen szó bármely határon túli terület magyar íróiról, költőiről, szinte mindenki munkásságban meghatározó témák. A te írásaidban is gyakori motívum a határon túli lét feldolgozása. Hogyan határoznád meg magad: magyar költő, kárpátaljai magyar költő? Kell, illetve lehet-e különbséget tenni?

Marcsák Gergely: Erről két alapvetés jut eszembe. Az egyik: aki magyar nyelven ír értékelhető verset, az magyar költő. A másik: a szépírók egyedi élettapasztalatukból dolgoznak. Én Kárpátalján születtem és élek, itt szocializálódtam, azt hiszem, természetes, hogy sokszor e vidékről szólnak a verseim. A „kárpátaljai” jelző egy költővel szemben sajnos lehet lesajnáló, esetleg érdemtelenül felmagasztaló. Egy tudósításban nemrég engem is kárpátaljai költőnek neveztek. Örülnék, ha ezt csupán annak az elismeréseként emelnék ki, hogy erről a tájról és lakóiról valami mást, valami újat próbálok költői hangomon kifelé közvetíteni.

KD: Ugyanazok a lehetőségek állnak egy határon túli irodalmár és egy anyaországi előtt?

MG: Természetesen nem. Az egyes irodalmi-kulturális központok más-más lehetőségeket kínálnak. A határok azonban ma többnyire könnyen átjárhatók, és meggyőződésem, hogy az a szépíró, akiben elég tehetség és elszántság lakozik, biztosan nem kallódhat el.

KD: Első kárpátaljaiként kaptad meg a Gérecz Attila-díjat. Ezt kitörésként éled meg?

MG: Büszkeség számomra, hogy a szülőföldem ezen a fórumon is képviselve lehetett általam. Bízom benne, hogy részesülni fognak még nálam fiatalabb kárpátaljai szerzők is ebben az elismerésben. Kitörnöm nem volt honnan, hiszen lassan tíz éve, hogy bekapcsolódtam az irodalmi élet körforgásába, és eközben több lapnál publikáltam, kaptam nívódíjat az Együtt folyóirattól, írásaim bekerültek Az év versei antológiákba, több szakmai szervezetnek is tagja lettem, valamint három éve tanulok az Előretolt Helyőrség Íróakadémián. A díjat inkább a nekem kijelölt út egy újabb fontos állomásaként fogom fel, amihez a tapasztalat és az eddig szerzett tudás segített hozzá. Ebben a szellemben szeretném folytatni a munkát.

KD: A Gérecz Attila-díjra sokan úgy néznek, mint a József Attila-díj előszobájára, az egyik legrangosabb kitüntetés a pályakezdő alkotók részére, számodra mit jelent az elnyerése?

MG: Nagyon örülök, hogy a kuratórium nekem ítélte a díjat, igen erős mezőnyben bizonyult a legjobbnak a Fekete-Tisza. Az elismerés megerősített abban, hogy a klasszikus hagyományokból is táplálkozó, olykor szándékosan archaizáló, mégis mai színezetű verselésnek helye van a kortárs költészetben, és nemcsak a mélyen személyes lelki tartalmak, de a közösségi élmény és a történetmondás is lehet a valódi líra attribútuma. Az első kötet sikere ugyan még semmire sem garancia, de bízom benne, hogy ebben az irányban tovább haladva a későbbiekben is jól tudok teljesíteni.

KD: Röviddel a Fekete-Tisza után egy gyermekkönyved is megjelent. Mesélnél pár szóban a Pottó-panzióról?

MG: A Pottó-panzió című gyerekversem egy egyszerű stílusgyakorlat eredménye, ebben is ki akartam próbálni magam. Erre csapott le tavaly Pánczél András, a Guttenberg Pál Népfőiskola vezetője, mikor meghallotta a pottókról szóló történetet. Azonnal kitalálta, hogy a versnek egy füzetszerűen összekapcsolt kiadványban kell megjelennie, amiben az egyes versszakokat a szöveghez kapcsolódó kifestők és egyéb, kisiskolásoknak szánt kreatív feladatok követik. Megpályáztuk, és idén augusztusban az Orpheusz Kiadó közreműködésével ki is jött a nyomdából. Az eddigi visszajelzések jók, remélem, sok gyerekhez eljut majd.

KD: Mi a következő lépcső?

MG: Míg a Debreceni Egyetemen tanultam, több recenzióm, irodalomelméleti és irodalomtörténeti előadásom, cikkem is megjelent folyóiratokban, konferencia-kötetekben. Jövőre ezeket szeretném egy könyvbe gyűjteni, amihez a kiadói hátteret az Intermix Kiadó biztosítja majd. Természetesen folytatom a versírást, hogy egy műhelytitkot is eláruljak, éppen két hosszabb versen dolgozom, az egyik Fedor Feketéről, míg a másik Bródy Andrásról szól majd.