2018-ban a Budapesti Állatkertben megnyílt Magyarország második legnagyobb akváriuma, ahol igazi különlegességekkel találkozhat a nagyközönség. Három tengervizes medence található; 30 ezer, 90 ezer, a legnagyobb pedig 660 ezer literes.

A Fővárosi Állat- és Növénykertben már több mint száz éve tartunk cápákat – mesélte Hanga Zoltán, az Állatkert szóvivője. – A múlt század elején megnyílt Pálmaház alatti Akváriumban a legnagyobb medencék maximum 6 ezer literesek voltak, így csak az Adriában is honos kispettyes macskacápa tartása volt lehetséges. A 2004-es felújítás után már nagyobb, 10-20 ezer literes medencék is készültek, így egy új fenéklakó cápafaj, a barnasávos bambuszcápa tartására, sőt, szaporítására is lehetőség nyílt A Pannon Parkba, a Biodómba készült egy hatalmas és korszerű tengeri bemutató is, központjában egy két és fél millió literes, óriási medencével. Maga az építmény már elkészült, de annak beüzemeltetésére sajnos még várni kell. Az eredeti elképzelés az volt, hogy a cápamedencébe közel kifejlett példányok kerüljenek, ezért időben el kellett kezdeni gondoskodni a fiatalon érkező cápák felneveléséről, a majdani nagymedence lakóinak utánpótlásáról.

Itt, a Cápasuliban olyan munka folyik, amely más állatkertekben, akváriumokban általában a kulisszák mögött történik, nálunk viszont a közönség is beleláthat ebbe a folyamatba. Ezért van az is, hogy a vízszűrőrendszer egy része is látható, mert azt is megmutatjuk, hogy mennyi minden szükséges ahhoz, hogy megfelelő tengeri körülményeket tudjunk biztosítani a medencék lakói számára.

Bizonyára sokáig beszélgettünk volna még a tengeri akvarisztikáról, a Cápasuli legkülönfélébb lakóiról, de a gondozók már megkezdték az állatok etetését.

Először a „lépcsős etetésre” került sor. Az egyik gondozó leült a medencébe vezető lépcső tetejére, s egy kötélre kötött félbevágott kókuszdiófüzért kuttyogtatott a vízbe, mire a cápák katonás rendben egymás mellé felsorakoztak. Minden állatnak külön porciója volt, amelyet egy etetőpálcával adtak a halak szájába. A medence lakói olyannyira hozzászoktak ehhez a szertartáshoz, hogy közben nyugodtan meg is lehetett őket érinteni – nem mindennapos élmény volt cápát simogatni.

Ez után következett a merüléses etetés, amelyet a látogatótér betekintő ablakain át nézhettem végig. A gondozók könnyűbúvár-felszerelésben merültek le a medencébe, s az aljzaton kialakított „cápaparkolóhelyeken” ismét felsorakoznak az állatok, ki-ki a saját helyére. Ekkor Hanga Zoltán – nagy meglepetésemre – név szerint is bemutatta a lakókat: ott volt – a teljesség igénye nélkül – Bömbi és Döme, a homokszínű dajkacápák, Nokedli és Nudli, a rozsdás dajkacápák, valamint a csontoshal-óriások képviseletében Sir Lancelot Dekopír, az óriás fűrészes sügér. De rajtuk kívül a medencében még voltak többek közt a rendszertanilag a cápák és a ráják közé eső óriás gitárhalak, tehénorrú rája, rajhalak, denevérhalak is.

Ekkor idegenvezetőmet elszólították teendői, s más látogatók híján egyedül merülhettem el a nem mindennapi látványban. Ahogy elnéztem a medencében dolgozó könnyűbúvár gondozókat, óhatatlanul is felmerült bennem a kérdés, hogy hogyan válhat valakiből állatkerti cápaápoló. Nos, szerencsére nem kellett sokáig várnom, hogy megtudjam, mert a merülés után Varga Nikolett, a Cápasuli egyik gondozója, készségesen válaszolt kérdésemre.

Elmesélte, hogy már tizenéves korában elhatározta, hogy tengerbiológus lesz. Mivel ez Magyarországon tenger- és megfelelő egyetem híján nem kivitelezhető, ezért Skóciában, Stirlingben tanult tovább, ahol ösztöndíjjal elvégezte a mesterképzést is. Igazán érdekesek és mozgalmasak voltak diákévei; gyakornokként dolgozott Hongkongban, ahol egy magyar delfinkutató irányítása mellett írta meg szakdolgozatát. Az egyetem után önkénteskedett Görögországban, egy delfinkutató-csapat tagjaként, de dolgozott Törökországban és Indonéziában is.

 Elismerésre és tiszteletre méltó élet- és szakmai tapasztalat után került a Cápasuliba. Kérdésemre megtudtam, hogy minden gondozó egyben képzett búvár is. Így szoktatják hozzá a cápákat az ember közelségéhez. Az ápolók ilyenkor tudják alaposabban ellenőrizni, hogy található-e az állatokon bármilyen sérülés. Hosszú évek munkája során a gondozók olyannyira beidomították őket, hogy már nem okoz gondot az sem, hogy a jószágok ráússzanak a vízbe süllyesztett vizsgálóasztalra, ami nélkülözhetetlen a folyamatos állatorvosi ellenőrzésekhez.

Állatkerti munkája mellett kuratóriumi tagja a Jövő Óceánjaiért Alapítványnak is, ahol az ismeretterjesztő munkán túl az oceanográfiának elkötelezett diákokat is segíti karrierépítésükben. Amikor további céljairól kérdeztem, említette, hogy mindenképp szeretne még terepen is dolgozni, s folytatni a kutatói munkáját.

Őszintén sok sikert kívánok hozzá! És annak, akinek nincs lehetősége elutazni Budapestre, hogy megnézhesse a Cápasulit, ajánlom figyelmébe az élő webkamerás közvetítést.

Pánczél András

 A fotókat ifj. Lőrincz Ferenc készítette, A Fővárosi Állat- és Növénykert engedélyével