Evvel a régi ismerőssel:
Meg vagyok akadva az Ősszel.

Szivesen veszem, mint barátot,
Szivesen a szárnya alá állok.

Bevallom, hogy néha hazudva
Értem patkószeges, őszi útra.

Bevallom, hogy sokszor kevélyen
Gondolkoztam el az élet-mélyen.

De mindig és mindig vallottam:
Kis, bús, kevés különbség van ottan.

Az Ősz, az Ősz s a magyar élet:
Olyan egyformák, miért beszéljek?

Nincs szépsége, de szépnek látjuk,
Átkozni kéne és mégis áldjuk.

El kéne dobni, százszor véljük
És százszor és mégiscsak leéljük.