– Feri, igaz, hogy valaha te sem drogoztál keményen? – kérdeztem volna saját magamtól életem nagy interjújában, ami majd a Nők kalapja című színes hetilapban fog megjelenni, várhatóan a közeljövőben.

Már régóta vártam erre a nagyinterjúra, hogy én is olyan híres-neves legyek, mint azok a celebek, akikről hétről hétre írások jelennek meg a lapban. De hosszas töprengés után arra jutottam, miért én kérdezzem saját magam, amikor van erre nálam szakavatottabb, alkalmasabb ember? Így aztán feltárcsáztam őket, és bejelentettem, hogy én még soha nem drogoztam sem puhán, sem pedig keményen. Akarnak-e velem beszélgetni a témában?

Olyan velőt rázó sikoltás volt a válasz, hogy majdnem elejtettem legújabb Sem sing XPVZRT6342-emet, mellyel villogni szoktam újabban a hidegkúti kocsmában, mert a nem drogozás által összegyűjtött pénzemből vettem.

– Hú, az anyja! – hallottam a vonal túlsó végén a sztárriporter, Morgócskay Trilla hangját. – Ez igen! Ilyen interjúalanyunk még soha nem volt!

Így esett a dolog. Trillácska személyesen jött el hozzánk. És mindent el kellett mesélnem, töviről hegyire. Hogy kezdődött a nem drogozás, mit nem kompenzáltam vele, miért nem hagytam abba időben, miképpen nem ismerkedtem meg a szintén nem drogozó sztárpszichológussal, Kormos Ervinnel, aki aztán jól nem parancsolt rám.

– Hatalmas egója nincs Ervinnek – mondtam –, de nekem sem. Egy darabig nagyon nem utáltam emiatt, míg aztán egy szép napon összepoharaztunk, és onnantól már nem imádtam.

– És mi volt azokban a poharakban? – érdeklődött azon a szép szoprán hangján Trillácska.

– Limonádé, természetesen! – feleltem önérzetesen.

– És nem lettetek betegek tőle? – kérdezte a sztárriporternő, akivel természetesen tegeződtünk, mert ez olyan trendi ebben a kalapos lapban.

– De, nagyon… ma is elsavanyodik a szám íze, ha rá gondolok.

– És ki volt a családban, aki rábeszélt, hogy ne menj elvonóra?

– Szerintem az első feleségem, aki egyben az utolsó is – feleltem óvatosan, mert már előre tudtam, hogy Trillácska erre a hírre is feljajdul majd.

– Nem hiszem el! – kiáltotta. – Hogy te csak egyszer nősültél…! Hogy bírtad ki?

Őszintén bevallottam, hogy ezen még nem gondolkoztam. Akárcsak a nem drogozáson.

– Életem riportja volt – mondta búcsúzóul. – Még ha azt is elmesélnéd – kérdezte még az ajtóban állva –, hogy miképpen bírtad ezt a nem drogozást annyi éven át, akkor lenne igazán kerek ez a történet.

Hosszasan gondolkoztam, mielőtt válaszoltam volna.

– Talán gyere vissza az ajtóból, mert még megfázol – mondtam Trillácskának aztán, de ő már mindenképpen menni akart.

– Még ma le akarom adni a szerkesztőnek! – lelkesedett. – Ilyen zseniális anyagot még soha nem olvashattak a Nők kalapjában! – Szóval? Hogy bírtad?

– Nem is tudom – feleltem elmélázva. – Talán, ha a szomszéd nem jön át azon az éjszakán…

– Akkor? – vágott bele izgatottan a riporternő.

– Akkor soha nem tudom meg, milyen a nem drogozás egy igaz jó barát társaságában. Képzeld el, együtt ültünk az asztalnál hajnalig, beszélgettünk és nem drogoztunk. Ugye, hihetetlen?

– Valóban az! – csóválta a fejét Trillácska, vagyis a riporternő. Én meg azóta várom, mikor jelenik meg az interjú velem, a nem drogozóval. A zseniális anyag. Egyszer biztosan lehozzák!

Gáspár Ferenc