A zebrán túl

2024. október 3.17 Olvasat

Szemelvények Kovács katáng Ferenc A zebrán túl – Göröngyös úton a csillagokig című verses memoárjából

A zebrán túl
negyven fokban
– falmászók ferde idomai –
dőlnek fölém a házak
árnyékuk mindent
lefed
fuldokolnak a fák
Mellékutcák hasítják
szilánkosra a városképet
Kukásautók kerülik
a sikátorokat
bűz, szeméthegyek
Jelzőlámpák
villogó fényei
A nap végén
zsúfoltak a járdák
emberek egymás
hegyén-hátán
Előkerül a város réme
Kezében villan a kés
nem válogat
elvegyül, újabb áldozatba
meríti a pengét
Mert teheti….

A zebrán túl
sárga villamos
Menetiránnyal
szemben
jövőbe tekintők
ülnek
Háttal
múltba révedők
A napos oldal
néptelen
Sárga villamos
négyes vagy hatos
Lassít
váltónkon nyikorog
újra belendül
Leszállók közt
mindig akad
aki indián mód
lelkét bevárni
megáll és meditál

A zebrán túl
erősen árad
homokszínű a Duna
Hozadékfa, PET-palackok
között JA képzeletbeli
dinnyehéja
Zúdul a szenny
a Kopaszi gát felé
Ezer felől tűz a delelő Nap
dunsztosüvegekben
télire elrakva lenne igazi

A zebrán túl
telehold volt
nem tudtam elaludni
krátereibe fúródott a tekintetem
Reggel riadtan ébredek
mint aki rossz fát tett a tűzre
vagy valami szokatlannal
bosszantotta a Fennebbvalót
Megborzongok
tüsszögök is
Hideg, szeles
volt az éjszaka
Csak nem a tetőn jártam
egy szál gatyában?
Holdkóros lennék?
Már csak ez hiányzott…

A zebrán túl
dupla sínpár a múlt s a jövő
között. Mindkét irányba
álomvonatok siklanak
Közbül sárga cseréptetős
kopottas állomás
Jegenyék a ház két sarkán
odébb szökőkútfa
Homlokzaton felfutó vörös
sárga szimpla rózsa
Loncsos kutya szunyókál
de folyton felzavarja
egér után kajtat a macska
Aprójószág a hátsó udvaron
Röfög, nyerít, bőg a nagyobbja
A tanácsház előtti poros placcon
vasárnapi rezesbanda bomol
templomidőig masíroznak
az egyutcás faluban
Kedves rokon rántottát
kínál reggelire
férje kupica pálinkát
Kísérőnek cikóriakávét
sok-sok cukorral
Mit ennék ebédre?
Nem cérnametéltes levest
mert a húsleves valójában
csak másnap jó
Nem rántott csirkecombot
hagymás tört krumplival
De bizony juhtúrós pucókát
forrázott salátával
Kati tésztát – másutt
öt- vagy hatlapos a neve –
sok éve pihenő befőttet
Dohányt vágunk, pöfékelünk
Vacsora előtt kámforrá válok
dajkálást, rövidnadrágot
rég kinőttem
s álmomnak is vége
Aki jelennek gondol ilyent
biza átaludt néhány évtizedet

A zebrán túl
Indulásra várunk
Lassan megtelik a busz
Az utolsó pillanatban kerekes
kulival kapaszkodik fel egy idős
asszony. Átengedem a helyem
Mielőtt odaérne, egy nyakigláb
kamasz veti le magát az ülésre
Rádől az okostelefonjára
se hall, se lát, s nincs erő
mi virtuális világából kirángatná
Meglódul a busz
a kuli-toli fogantyúja kiveri a srác
kezéből a mobilt. Utánaveti magát
a padlón folytatja a kattogtatást
Térdepelve is fittyet hány a kanyarokra
és a bámész utasokra
Kitartó, elszánt, célratörő
Szó se róla, elismeréssel
adózunk fanatizmusának
Padlófék, valaki későn jelzett
Legényünk nagyot pöttyent
két lépéssel a járdán terem
Ágaskodom, nézem, merre megy
tovább. Felfedezem a felfeslett
farmerból kilógó gombafej térdeit
– buszpadlókoszosak
Gyermekkori emlékeim tolulnak elő
– talán a másodikból: nagyváros
népes iskola, még mindenütt
olajozzák a padlót. Gyakran
térdepeltetnek. Jó, ha rövidnadrágosan
Hazaúton falevéllel, fűcsomóval
homokkal sikálom. Az olajszín vérvörösre
vált. Otthon bújok – ritka szorgalommal –
a házi feladat mögé. Úgy cipelnek el ebédelni
Sajog a térdem. Dédi kötényzsebéből
gyűrött selyempapírt kotor elő, megnyálazza
térdemre tapasztja. Mindkettőre
Kizavar focizni. Ülök a gang lépcsőjén
hónom alatt a valódi bőr fűzős focival
s az élet igazságtalanságain töprengek…
Szöszke, szeretnivaló mintagyereknek
látom magam, csakis a bolyhos farkú ördög
sarkall, hogy a felnőttek háta mögött
rosszalkodjam, csipkelődjem, gúnyolódjam
s ha rajtakapnak, mindig másra mutogassak
Térdepelek, sarokban állok
beírásokkal telik meg az ellenőrzőm
Dédi újabb nyálas papírdarabokkal ápol
Ha nem falaz, otthon is megbüntetnek
Leszállok a buszról. Néhány száz méter
gyalogút haza, de a fél világot bejárnám
hogy a szorongató emlékektől szabaduljak…

A zebrán túl
Ha majd fűszál leszek
nem történik semmi
Szemüvegem törölgetem
sehol egy lélek
Hátam mögé nézve
szörnyülködöm
Felemelem a kezem
lóg mellettem bénán
Felsóhajtok
kinyújtózom
Görcsbe áll a lábam
– végre felébredek

A zebrán túl
Hál’ Istennek, fehér karácsonyunk lett
sóhajtott elégedetten tányérja fölött Dédi
Heten ültünk a herendivel, ezüsttel
damaszttal terített konyhaasztal körül
Szenteste a szűk családé. Gyertyalángnál
Dédi, Nagyiék, Anya, Apa, Durcás meg én
A Jézuskát nyolcra vártuk. Hogy tudtak
ilyenkor a felnőttek enni? Finom falatok:
húsleves csigatésztával, leveshús, torma
Barnára pirított toroskáposzta oldalassal
véres és májas hurka, kolbász, tört krumpli
vizes uborka, mákos bobájka
Ólomlábakon járt az idő
Apa eltűnt cigizni, s hirtelen
mintha szíven ütöttek volna
megszólalt egy vékony hangú csengő
Jézuska
zárt ablakon át érkezett, gyertyát gyújtott
Csillogott a sok színes gömb
ezüstboa, hófehér angyalhaj
Az ágakon szaloncukor
habcsókkarikák lógtak
A fa óriás volt, plafonig ért
Mennyből az angyalt énekeltünk
Dédi kezében magyar Biblia
de tótul imádkozott velem
Apa a vállamat lapogatta
barackot nyomott a fejemre
Anya ajándékokat osztott
Széles mozdulatára
meglebbent a függöny
gyertyaláng kapott bele. Nagyapa
tenyerét csapkodva oltotta a tüzet
Nagy lyuk támadt a horgolt függönyön
Megszeppenve, szótlanul ültünk
Süteményeztünk, a felnőttek koccintottak
Apa hátratett kézzel állt elénk. – Na?
Melyikben van? Rácsodálkoztunk
Narancs
Néhány gerezd jutott mindenkinek
Illata elnyomta a viaszgyertyáét, a fáét,
az ünnepi lakomáét, még a bejgliét is
Ilyesmit még soha nem ettünk!

A zebrán túl
…nekem már
a tavasz is ellenség!
Nincsenek is
Budai hegyek
köd van, köd, köd
Fölfelé a lépcsőn
az ember legfeljebb
magában fütyörészik
Számolni aztán végképp
nem mer… horizonton
végtelenben járt-e már valaki?
De mégis, az utolsó fokokat
ha senki nincs közelben
hangosan kiejti
százkilencvenöt, százkilencvenhat
S van még százhúsz lépés
az első padig. Csomagoknak. Mindkét
keze felszabadul. Nem keresztet vetni
– persze megtehetné, csak nem
tagadná ki az evangélikus püspök!
Erőt gyűjteni, mint a teniszezők
izzadtságát törli. – Nadal a búcsúturnéját
szervezi. Hetvenes éveiben elhunyt
Gonsales, a Real Madrid legendás kapusa
Ficót meglőtte egy fanatikus őrült –
Még néhány perc hazáig
újabb negyvennyolc lépcső. Tíz kiló
a hátizsákban, öt-öt a kézben
Aki nem szeret boltba járni, s főleg
ha nincs mit elköltenie, készre
csomagolt téglát is cipelhet
Csak akkor lefelé menet sincs
az embernek kedve fütyörészni…

A zebrán túl
Lehet, már csak
öt-hat évem marad
De ha őseim génjei
s a Fennenvaló
úgy akarja
akár húsz is
Fölös számolgatni
borúlátón mérlegelni
Lázam mérik
Vaklárma volt!
Hőemelkedés csak

(Cédrus Művészeti Alapítvány, 2024)