A világ „fejlett” országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet – mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek.
2019. október 4. Olvasat