A tónál mindenki ismer mindenkit, ha másként nem, legalább látásból. Szerencsére nem egy felkapott hely, elég nagy területen fekszik ahhoz, hogy mindenki megtalálja a maga helyét a gyerekektől az idősebbekig. A ritka és kevés helyek egyike, ahol háborítatlanul, vegyi szennyezettségtől mentesen együtt van a rét madarainak és a természetes vizek halainak élővilága. A horgászok is egyenlő távolságban helyezkednek el a távoli stégjeiken, a nádszegélyből előrenyúlva. A napozók, pihenni érkezők pedig a fák alatt vészelik át a kánikulát. A kis öbölben csúszdát is építettek a gyerekeknek, de nincs itt sem tömeg. Olyan, mint egy kis kavicsos strand.

Naponta úszom egyet a kristálytiszta vízben. A tónak tiszteletet érdemlő a kiterjedése. A kedvenc helyem a kanadai nyárfa alatt van. Éppen annyi árnyékot ad, amennyit kell. Nekidőlve a törzsének, olvasgatni szoktam. Közben eljutnak hozzám a telefonokról kihangosított zenék és a beszélgetések foszlányai is.

Közvetlenül a parton néhány pad is akad. Különösen kapós helyek. Most éppen négy fiú kerekedik fel az egyikről, törülköznek, öltözködnek, menni készülnek. A beszélgetésükből már megtudtam, hogy túl vannak az érettségin és a felvételin. Az elkövetkező években alighanem csak a tó marad az a hely, ahol összefutnak nyaranta, mert mindegyikük másik városban jár majd egyetemre.

Ők a nagy fiúk, az a két év is sokat számít egy középiskolában, azokkal szemben, akik még alsóbb osztályokba járnak. Most veszem csak észre, hogy négy fiatalabb hátizsákos várakozik tisztes távolságban, hogy a pad felszabaduljon.

A helycsere úgy zajlik, mint valami őrségváltás, hamar megtörténik. És a testbeszéd arról árulkodik, hogy a kisebbek tartanak a nagyobbaktól, aminek lehettek korábbi előzményei. De most barátságosan visszaköszönnek a nagyobbak. Egyikük még hátra is fordul, és odaszól, hogy azt a sört megihatjátok.

És valóban, a padnak támasztottak egy félig hagyott kétliteres sörösflakont, és ott hagyták.

A nagyobb fiúk már legalább tízlépésnyire eltávolodtak az ösvény irányába, amikor a felajánlásra válasz is érkezett, a fiatalabbak legbátrabbika utánuk szólt: dehogy kell, meleg lehet már, mint a húgy.

Gyorsan jött nevetve a válasz: kóstold meg!

A nagyfiúk két nagy motorral jöttek ki úszni a tóra, felbőgették őket, és a hátsó kerekükkel nagyot spricceltek a kavicsból, úgy indultak el.

A fiatalabbak a sörösflakont méregették. Egymás kezébe adták, fontolgatták, hogy mi legyen vele. Eléggé felforrósodhatott a napon, azért is nem itták meg. A fiúk fintorogva tették vissza.

Ekkor érkezett a padhoz az ösvény irányából két fürdőruhás lány. Mint kiderült, egyikük éppen annak a fiúnak a nővére volt, akinek a kezében utoljára a sörösflakont látták.

Rá is szólt az öccsére, hogy mi az, ti itt titokban vedeltek?

A fiú visszahajolt a sörért, felemelte, és azt mondta, hogy igen, éppen most érkeztünk, a hűtőből vettük a sarkon, még csak az üveg felénél tartunk, de hogy lássátok, milyen jószívűek vagyunk, nektek adjuk a másik felét.

Milyen jó fej az öcséd, mondta a barátnő.

Sosem volt jó fej, csak át akar verni bennünket.

Ugyan már, éppen jólesne egy korty ebben a hőségben. Add csak nekem!

A fiú nagy zsivány lehetett, mert nehézkesen, kénytelen-kelletlen, mint az öregemberek, akik nem szívesen adják a sörüket másnak, mégiscsak felállt, és pókerarccal odanyújtotta a lánynak a sört.

A lány egy pillanat alatt lecsavarta a kupakját, és nagyot húzott belőle. Másra számított. Ösztönösen spriccelte ki a szájából, mint egy szökőkút. A fiú ott állt előtte teli tüdőből röhögve, amit a következő pillanatban a megtorlás követett. A lány fogta az üveget, és a flakon maradék tartalmát a fiúra locsolta.

A fiút alaposan meglepte, mert ugrándozni kezdett, hogy gyorsan lerázza magáról, mint kutya a vizet.

De hiszen ez forró, lökött vagy, leforráztál, és rohant a vízbe, hatalmasat csobbant, hogy lehűtse magát, és lemossa a sört. Habsávot lökdöstek kifelé a tó felborzolt hullámai.

Kontra Ferenc