Szemelvények Lajtos Nóra verseskötetéből

Éjféli mise

A vasárnapi misékre mindig nagyival mentem.

Anyám akkortájt főzte be a húslevest. A grízgaluska

ízét éreztem az áldozati ostyában. Féltem is mindig,

hogy Isten megbüntet ezért, hogy fia testét így veszem

magamhoz. A szentmise alatt gyakran bolyongtam a

tyúkudvaron, ahol nagyi megfogott egy pár tyúkot,

majd a kamra előtti kopasztóasztalon nekilátott

a torokvágásnak. Véres tollpihék szálltak szerteszét.

A kopasztóvíz ázott tollszaga keveredett a tömjénnel

bennem, amikor a hozsanna következett. Vagy a szénaszagú

istállóban, ahol nagyapám abrakolta Csibészt és Bandit.

Megsimítottam a hátukat: a lószőr selymessége és melegsége

úgy áradt szét bennem, akár egy zsoltárban kitartott utolsó hang.

Vagy zongoraórán vagyok, ízekre szedjük a darabot, történetesen

egy Beethoven-szonátát, de nem a Mondscheint, bár ez is

cisz-mollban

van, mint a Mondschein. A szabályos szonátaformára rátekerednek

a Miatyánk sorai: amint a mennyben, úgy a földön is. Most éjféli

szentmisén térdepelek, érzem, amint a padsorokból árad a meleg

levegő, csak mondom, amit kell. Nagyi nem tud letérdepelni,

ő is mondja, amit kell, de ő, tudom, komolyan is veszi. Vagy a

bogácsi

strandon ugrálok fejest a medencébe, néha, ha sikerül, szaltózom is.

A víz a parton a hajamból a homlokomra csorog, hideg, mint a

szenteltvíz.

Odakint süvít a karácsonyi szél, idebent szélcsend. A sarokban

óriás lucfenyő,

rajta vattából formált, mennyből az angyalok. A szentmise vége

felé már

úgy érzem, rám fagy a forró húsleves gőze, nagyapám lovainak

párás lehelete.

Fáznak az ujjaim. Kesztyűben kulcsolom össze a kezemet, s

közben jobbra-

balra nézek, úgy lesem az Istent, merre lehet. Csendes az éj.

Majd a templomból

kifelé menet, utolsóként egyszer még visszanézek: ott ül a volt

helyemen, Ő

is összekucorodik. Felsajdul bennem a gondolat: mindvégig

bennem volt

az Isten, és én mindvégig kívül kerestem.

A betlehemi jászolban piheg a hitem.

Szekvenciák

Az élet szép, az élet csúnya,

az élet vidám, az élet szomorú,

az élet kockázatos és mellékhatásokkal teli,

kezelőorvosa, gyógyszerésze az Isten.

Az élet sós, az élet édes,

az élet teli, az élet üres,

az élet vitorlájára felfeszül az Isten,

az életben maradás örökös küzdelem.

Az élet fekete, az élet fehér,

az élet színes, az élet színtelen,

Az élet ódivatú, az élet trendi,

az élet balettcipő, az élet tűsarkú,

az élet egy túrabakancs, az élet vízálló,

minden lépésében jelen van az Isten.

Az élet szenvedély, az élet szenvedés,

az élet felnőttes, az élet gyermeki,

az élet szemhéján átfénylik a hit,

az életet élni kell, amíg az Isten engedi.

[Arccal az égnek…]

Arccal az égnek

kell most már menni,

felhőraj képét

szemügyre venni.

Csillagok útja

látszik a mennyből,

de amíg lent vagy,

álmodj a fentről.

Isten a tenger,

sós, mint a könnyem,

öblében himbál,

óvja a csöndem.

Isten a mező,

pipacstól ékes,

vöröslő arccal

vagyok hát vétkes.

Isten a bölcső,

ringatja lelkem,

Isten temető,

elföldel engem.

Kicsíráznom majd,

lesz reám gondja,

minden áldott nap

szirmaim bontja.

Hóvirág leszek,

fehér lepelben,

hozom a tavaszt

illat-selyemben.

Szeret is majd az

Isten is engem,

védett faj leszek

az ő kertjében.

Aki leszakaszt,

sírhantra tegyen,

ott száradjak el –

Uram, légy velem.

(Cédrus Művészeti Alapítvány, 2021)