A 25 éves Fehér Zoltán első filmje, a Vad víz – Aqua Hungarica júniusban debütált a mozikban. A hazai vadvizekről, ritkán látott állatokról, az emberi beavatkozás és az invazív fajok veszélyeiről szóló természetfilm a magyarországi WWF ajánlásával került forgalomba, és rendkívül pozitív fogadtatásra talált. – L. Takács Bálint interjúja

L. Takács Bálint: Játékfilmes operatőrként végeztél, a diplomamunkád mégis egy természetfilm. Miért döntöttél ennél a műfajnál?

Fehér Zoltán: Elkészítési technikáját tekintve ugyan más a két műfaj (nem „rendezhető” egy állat úgy, mint egy színész; más kameratechnikákat is igényel), de dramaturgiailag hasonló. Egy természetfilm nem a valóság tökéletes leképezését jelenti. Úgy gondolom, a természetfilmek mindig szemléltetnek: élethelyzeteket, karaktereket, drámát, happy endet (vagy pont nem). Ezért néha több száz óra nyersanyagból áll össze egy-egy film. Mert a valóság az, hogy az állatok órákig vagy akár napokig nem csinálnak semmit, ezért a vágóasztalon válsz igazán rendezővé, itt döntöd el, hogy az életük mely aspektusait szeretnéd szemléltetni.

LTB: Kilenc hónapot forgattatok, és huszonhét helyszínen jártatok. Volt egy konkrét koncepció, előre megírt forgatási terv, vagy menet közben alakult ki a film struktúrája?

FZ: Természetesen volt. Koncepció nélkül nem is érdemes belekezdeni, mert a természet ontja magából a jobbnál jobb témákat, amikre az ember szívesen elcsábul. Próbáltunk céltudatosak lenni. Úgy válogattuk össze a témákat, hogy ilyen vagy olyan formában kapcsolódjanak Magyarország történelem előtti múltjához (vulkanikus termálvizek, ősi mocsarak, Pannon-tenger stb.) és jövőjéhez (felboruló évszakok, invazív fajok).

LTB: Több olyan helyszínen is forgattatok, melyek nehezen megközelíthetők, de bizonyos természetvédelmi területekre így sem tudtatok bejutni. Milyen kapcsolati tőke szükséges egy hasonló léptékű projekt megvalósításához? Utólag mit változtatnál a stratégiádon, hogy könnyebben megközelíthessétek a problémás helyszíneket?

FZ: A legfontosabb kapcsolati tőkét a kutató konzulensek jelentik. Ők a nulladik lépés, hiszen ők ismerik a témákat, tudják, hogy hol, mikor érdemes forgatni, és mire figyeljünk forgatás során, hogy ne zavarjuk az állatot. Tudnak mondani olyan témákat is, amikre nem is gondoltunk, pedig nagyon izgalmasak. Úgy kezdtünk bele a filmbe, hogy pár hónapon keresztül konzultáltunk biológusokkal, zoológusokkal, ökológusokkal, még paleontológusokkal is. Ezután alakult csak ki, hogyan épül fel a film. A legtöbb helyszínünk szabadon bejárható és megfigyelhető. A Hévízi-csatornában például senki sem fog szólni, hogy miért nyomkodjuk a víz alá a kamerát. Vannak azonban fokozottan védett területek, ahová csak engedéllyel és természetőr kíséretében lehetséges a belépés. Például a Kis-Balaton majdnem teljes egésze ilyen. Az ehhez hasonló helyszínekhez egyeztetni kell a helyi nemzeti parkkal. A következő filmeknél már szorosabban tartom a kapcsolatot kutatókkal és nemzeti parkos szakemberekkel. Nagyban megkönnyíti a filmezést, ha az ő segítségükkel, helyszíni koordinációjukkal keressük fel a témákat már az elejétől kezdve.

LTB: A Vad víz egyik fontos elemét képezik a hazai invazív fajok, illetve az emberi beavatkozás veszélyei. Vajon tekinthető-e ebben a kontextusban az ember is egyfajta invazív fajnak, vagy éppen mi vagyunk azok, akik biztosítják a természeti egységek védelmét?

FZ: Az ember nem tekinthető invazív fajnak. Terjeszkedésünk természetes vándorlás eredménye, mely már több tízezer éve is megtörtént. Egy fajt kétezer év jelenlét után tekintünk őshonosnak: mi tehát őshonosak vagyunk. Invazívnak azokat az idegenhonos fajokat tekintjük, melyeket az ember hurcolt be a közelmúltban, és akár szaporodásuk, akár gyorsabb növekedésük miatt előnyt élveznek az őshonos fajokkal szemben. Ennek következménye, hogy elszaporodnak, és kiszorítják a helyi élővilágot. Ez a folyamat nemcsak azért veszélyes, mert egy-egy faj eltűnésével hatalmas természeti értékeket veszítünk, hanem az invazív fajok csökkentik a bolygó biodiverzitását, és felborul a tápláléklánc. Biodiverzitás nélkül pedig létfontosságú ökológiai kapcsolatok szűnnek meg. Ilyen szempontból az ember tevékenysége is nagyban hasonlít egy invazív fajéra, a különbség az, hogy mi tudunk a problémáról. Egyszerre biztosítjuk és romboljuk a természeti egységeket. Az ember egyik legalapvetőbb tulajdonsága, hogy mindent kontroll alatt akar tartani. Sokszor ez a kontroll egyáltalán nem szolgálja a természetet. Folyóinkat például sikerült nyílegyenesre szabályozni, így sokkal könnyebb volt gátat húzni a partjaikra, de cserébe akadályok híján a víz sokkal gyorsabban távozik az országból. Ez egy nagyobb aszály idején azt eredményezheti, hogy jelentősen megcsappan a vízkészletünk, és korlátozni kell a vízhasználatot. És akkor még nem beszéltünk az ökológiai hatásokról: élőhelyek eltűnése, vízminőség romlása, halpusztulás. Szintén hatalmas probléma a nádirtás, mederkotrás, nyílt vizek kialakítása. Az összefüggő nádasok madarak tömkelegének nyújtanak fészkelőhelyet, és rengeteg más fajnak is otthont adnak. Egy „bűzölgő”, iszapos mocsarat ökológiailag leginkább trópusi esőerdőhöz lehetne hasonlítani, míg a nyílt víz inkább sivatag. Sajnos azonban az emberek többsége ezt nem látja. De hasonló példa lehetne az erdők „tisztán” tartása, a kidőlt, korhadó farönkök elszállítása. Ezzel fontos tápanyagokat vonunk el az erdőtől és azok lakóitól. A legfajgazdagabb erdők mindig tele vannak kidőlt fával. Sok szempontból tehát a természet jobban járna, ha az ember lusta lenne, és nem avatkozna bele a működésébe. Ennek ellenére viszont pont az invazív fajok kérdésében szükséges a kontroll, és a biodiverzitás megőrzése érdekében közbe kell avatkoznunk.

LTB: Egy interjúdban beszéltél egyik korábbi munkatervedről: egy angolnacsoport útját követnéd több országon át, de nem állt rendelkezésedre a megfelelő technológiai és anyagi háttér a projekthez. Most, hogy a Vad víz szép sikereket hozott, talán megvalósíthatóvá válik a terv? Vagy van valami más koncepciód a közeljövőben?

FZ: Rengeteg tervem van. Jelenleg a Vad víz további három folytatásán dolgozunk, ebből két epizód már a hangutómunka fázisában tart, és reményeim szerint idén elkészülnek. A folytatások egyébként mélyebben belemerülnek vadvizeink világába egy-egy nagyobb témát körbejárva, és rengeteg érdekes, nehezen megfigyelhető fajt, izgalmas történeteket mutatunk be. A második rész például a Múlt és jelenalcímet kapta, és az ember alkotta vizekről szól, a harmadik epizód pedig Rejtett világ címen az utolsó érintetlen vízi ökoszisztémákat járja be. Emellett már készülőben van egy filmünk a Hévízi-tó történetéről és egzotikus (idegenhonos) halfajairól, és tervezünk egy paleontológiai témájú dokumentumfilmet is.

A képek Fehér Zoltán felvételei.