Zsolti! Zsolti! Már hallom is a károgók kórusát: nem elég, hogy bölcsész létére a politikában kavar, most már Krúdy alteregója (Rezeda Kázmér) alteregójának képzeli magát (lásd: Bayer Zsolt: Rezeda Kázmér utazásai, 1100 Év Kft., 2021). Krúdy rajongó volnék magam is, habár nem vagyok sem borivó, sem ínyenc vagy szoknyák után kajtató (a kiskakaskort leszámítva), árgus szemmel figyeltem a Magyar Nemzetben 2019 márciusa óta jelentkező Rezeda Kázmér történeteket. Sokáig ment a találgatás, ki lehet ez az ínyenc kocsma- és barátlátogató, vadászkalandor Krúdy-lélek. Végül a HírTV 2021. december 20-i, hétfői adásában jelentette be Bayer Zsolt: „Eddig név nélkül írtam, de most »leleplezem« magam – én vagyok a tettes! S elkészült a novellák, tárcák gyűjteménye.” – Kovács katáng Ferenc interjúja.

Kovács katáng Ferenc: Megmagyaráznád, hogy miért titkolóztál mostanáig? S miért éppen Rezeda Kázmér háta mögé bújva?

Bayer Zsolt: Úgy gondoltam, ezeknek a tárcanovelláknak jót tesz majd, ha nem lehet tudni, ki írta őket. Ugyanis – te is utaltál erre – a nevem afféle „hívószó” lett, értem ez alatt, hogy egy rétegben az artikulálatlan gyűlöletet hívja életre, egy másikban pedig az ugyanilyen rajongást. Már kisregényt is írtam álnéven, éppen ezért, mert tudni akartam, milyen a fogadtatása, ha pusztán esztétikai alapon ítélik meg, írtam álnéven novellákat is a Székelyföld című folyóiratba ugyanezért. És Rezeda Kázmér is ezért írta ezeket a tárcákat a Magyar Nemzetbe „név nélkül”. S hogy miért éppen ő? Mert az egyik ikonikus Krúdy alak. Krúdy pedig az egyik mániám, mesterem, az egész ifjúságom és kamaszkorom és az első szerelem, s ha nem Rezeda Kázmér, akkor Szindbád lett volna…

KkF: Végzettségedet tekintve magyar–történelem szakos tanár vagy. Egy tucat érdekes, vegyes műfajú könyvet jelentettél már meg. Művészi igénnyel készített filmjeid sok-sok órányi látni-hallani valót nyújtanak. Erős érzelmeket kiváltóan, széleskörűen ismertté, szeretetté vagy gyűlöltté azonban sokoldalú tévés szerepléseid, társadalmi szerepvállalásaid tettek. Hogy fér meg benned a világ e sokféle, részben egymásnak ellentmondó megközelítésének és tálalásának igénye és képessége? S hogy jut időd mindezekre?

BZs: Ezen, látod, már én is elég sokat töprengtem. És mindeddig nem találtam rá választ. Így hagytam is a kérdést, tovább lebegni a levegőben, vagy inkább fenyegetésként a fejem felett… Szenvedélyem az irodalom, akár olvasóként, akár irodalmárként nézem. De – sajnos? – szenvedélyem a politika is. Ez valószínűleg valami családi hagyaték lehet. Ugyanis a családom soha nem foglalkozott hivatalosan politikával, hogy is tehették volna, ellenben szenvedélyesen gyűlölték az előző rendszert, a kommunistákat, a Kádár-kort, és erre meg is volt minden okuk. Csak hát, az ő szenvedélyük beszorult az otthon négy fala közé. És én gyerekként ezt naponta tapasztaltam, hallottam. Belém ivódott. S amint lehetőségem nyílt rá, kivittem a lakásból. Fideszt alapítottunk, és eldőlt, hogy ez az életem része lesz. A szenvedély az életem meghatározója lett. Mert én már megtehettem. Hogy jut rá időm? Nem tudom. Alapvetően lusta ember vagyok. Csak arra van időm, ami a szenvedélyem. Talán így…

KkF: Alapvetően bölcsész beállítottságúként hogyan sodródtál polgári közéleti / politikai „vadászmezőkre”?

BZs: A választ szerintem megadtam erre is az előbb. Nem is tehettem másként. Családi indíttatás, személyes szenvedély, baráti kapcsolatok, kötődések és meghatározottságok, egy „szerencsés” kor, amelyben mi ezt már megtehettük, „történelmi idők” megélése, a nyolcvanas évek kinyíló világa, a diktatúra haldoklása – ezek mind-mind odalöktek a politikához. Nemrégiben hallottam viszont, hogy a kínaiak, ha meg akarnak átkozni valakit, azt mondják neki: Élj meg történelmi időket! Csak tudnám, ki átkozott meg engem, minket…

KkF: Lépjünk néhány generációval hátrébb. Mesélj az őseidről, a családodról, gyermek- és ifjúkorodról! S persze utódaidról, hisz a Rezeda könyvedet pl. Bayer Márton illusztrálta, szerkesztette…

BZs: Egyszerű és csodálatos családok állnak mögöttem, apai s anyai részről egyaránt. Mindenféle vér van bennem, magyar alig. Teljesen természetes tehát, hogy Benedek Elek fiához írt intelmeit figyelembe véve, „vad magyar” lettem… Apai ágon Mária Terézia betelepítette sváb família az enyém, aztán nagyapám feleségül vett egy igazi tót leányt, egy Liptákot, ő lett az én drága, szent nagyanyám. Anyai ágon is sok a sváb, tolnai svábok, Glöcknerek, akik azután Gyimesre magyarosítottak, de ott legalább akad egy színmagyar vonal is, a kiskőrösi református kántor és néptanító őseim, a Soltiak. Amúgy pedig… Semmi különös. Kulákok, kitelepítettek, megalázottak és megszomorítottak, mint sok-sok millió más hazánkfia. De én „Felső-Budán”, egy ötezer kötetes könyvtárban nőttem fel, annak ellenére, hogy apámat soha nem vették fel sehová, mert kitelepített „náci” sváb ősökkel bírt, ráadásul kulák is volt. A fiaim a nagy csoda az életemben, mindegyik az, s mindegyik másképpen. A legidősebb külföldön, Lengyelországban járt egyetemre, ő eltávolodott mostanában, Bendegúz, a legkisebb most kezdte a jogot, Marci fiam pedig grafikusnak tanul, végzős, talán ő örökölte apja „művészi vénáját”. És dagad a keblem a büszkeségtől, ha első közös munkánkra, a Rezeda kötetre nézek…

KkF: A HírTV-ben jó ideje futó műsoraidról nem kérdezlek (habár sok ismerősömmel egyetemben szertartásszerűen, mintegy családi eseményként nézzük, hallgatjuk a Sajtóklubot, a Háttérképet – amely sajnos már csak kép nélkül, a KarcFM rádión érhető el –, a Bayer showt. Ellenben új, szombati programodról igen. Szélesvásznú történelem. Kérlek, avasd be az olvasat.hu táborát, honnan az ötlet, s miért pont ezek a filmek kerülnek adásba? S mi lesz a sokunk által hiányolt „kimaradottakkal”?

BZs: Évek óta mániákusan szorgalmaztam, hogy indítsunk egy ilyen sorozatot, mégiscsak egy tévé volnánk, vagy mi, jók a beszélő fejek, de legalább egy héten egyszer legyen film is, és a magyar filmművészet igazán megérdemli, hogy behurcoljuk legalább hetente egyszer a nézőink szobájába – illetve lelkébe. S lőn. Végre meghallgatásra lelt a kérésem, s elindult a sorozat. S hamarosan folytatódik, új magyar filmekkel, aztán – ezek távolabbi terveim – szeretnék indítani ugyanígy lengyel, majd orosz filmeket bemutató sorozatot is.

KkF: A „gyurcsányi állami terror” 15. évfordulóján, vagyis 2021. október 23-án Békemenetet tartott a Civil Összefogás Fórum. Bene Márton: Békemenet és médiadiskurzus című 2014-es tanulmányában olvasható: „…az első Békemenet is a médiára, egészen pontosan a nemzetközi médiára irányult, célja az volt, hogy a nemzetközi nyilvánosságban kialakult negatív kép ellen tiltakozzon.” Az ötödik, a 2013. okt. 23-i Békemenet kapcsán a Magyar Hírlapban jelentősen kitágítod a fenti megállapítást: „Ennek [a Békemenetnek] felmérhetetlen hatása van, ez az üzenet mindenhova eljut. Nemcsak a televízión keresztül, hanem azok által, akik itt voltak, akik végigmentek a Békemeneten. Ők elmesélik a családnak, barátaiknak, hogy mi történt. Az egésznek az a legfontosabb üzenete, hogy nem kell soha többet lehajtott fejjel járnunk”. Ha jól számoltam, ez a 2021. október 23-i immár a nyolcadik menet volt. Az égiek is a kegyeikbe fogadtak bennünket, napsugaras, zászlólengető időben vonultunk a Budapesti Műszaki Egyetemtől a Deák térig. Egyik főszervezőként, majd az első sorban haladóként beszélnél nekünk arról, hogy milyen érzések kavarogtak benned ott, a helyszínen, s most milyen az utóíz a szádban?

BZs: Minden egyes Békemenet ugyanazt az érzést kelti bennem, ahogy magam mögé nézve megpróbálom feldolgozni a látványt: ez nem lehet igaz, ez egy álom, egy csoda, hogy néhányunk hívására ennyi ember jön, mert fontosnak érzi, hogy ott legyen, együtt legyünk, és megmutassuk országnak-világnak: bennünket egész egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni. És aki mégis megpróbálná, nagyon nagy hibát követ el…

KkF: Majdnem ropogós, friss hír, 2022. március 15-én újabb Békemenetet terveztek. A nemzetközi helyzet „fokozódását” tekintve, biztosan nem az utolsót. Szólnál róla, vagy még korai?

BZs: Március 15-e adja magát időpontnak, ráadásul az már a választás előtti utolsó nekiveselkedés, és ez a választás tényleg sorsdöntő lesz, vagyis minden adott ahhoz, hogy kimenjünk az utcára, és megmutassuk a szeretet és összefogás erejét. Még nincs biztos döntés erről, de valószínű, hogy az első Békemenet útvonalát fogjuk végigjárni, vagyis a Hősök terétől a Kossuth térig.