A rák esztétikája – Tudományos és művészeti együttműködés a betegség körüli tabuk ellen

A tabuk a társadalmak legsúlyosabb betegségei. Az elhallgatás, az elfordított tekintetek, az érintettek magányossága és elszigetelődése sokszor még súlyosabb következményekkel járnak, mint maga a betegség. A különböző rákos betegségek, így vagy úgy, sajnos a legtöbb embert érintik, így a C80 projekt tárlata a jelenleg egyik legaktuálisabb és legfontosabb kiállítás.

Már a helyszín is magán hordozza a kiállítás és az együttműködés egyik legfontosabb misszióját, a figyelemfelkeltést és a beszédhelyzet kialakítását. Az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet nemcsak a kiállítás, de a művek megszületését előkészítő workshopok és találkozók helyszínéül is szolgált. Nem könnyen megközelíthető helyszín – a kiállítás időtartama alatt a programok alkalmával, illetve előzetes bejelentkezéssel látogatható a tárlat –, de keresve se lehetett volna találóbb teret találni a projekt számára. A meghívott művészek és a Semmelweis Orvostudományi Egyetem munkatársai egy nemzetközi, több egyetemet is magába foglaló kutatási projekt, a C80 projekt keretében dolgoztak együtt. A C80 egy sokak számára idegen kifejezés: a lokalizáció meghatározása nélküli rosszindulatú daganatokra használt BNO kód. A projekt címe azonban nemcsak az orvosi szakkifejezés miatt kapcsolódik remekül a művészeket és tudományos munkatársakat összekapcsoló együttműködéshez, hanem egyúttal jól érzékelteti az orvosok nyelvezete, a gyógyítási folyamatokat jellemző és laikus számára érthetetlen szaknyelv és a beteg közötti szakadékot.

A rák esztétikája kiállítás és a hat magyar művész munkája pontosan ezt a távolságot igyekszik csökkenteni, sok esetben a betegek nézőpontjának és élményeinek bemutatásával. Az intézmények sem maradnak szó nélkül, hiszen Máté Dániel fotósorozata pontosan ezt a sérülékeny rendszert mutatja be,  sokszor lírai fotók segítségével. A fém vázszerkezeten sorakozó képeken gumikesztyű, tárgylemez képe könnyedén beilleszthető bárki számára a gyógyászati rendszerbe, de mi van Vilt Tibor 1930-as évekbeli domborművével? Ahol szimbolikusan a rádiumos sugárkezelésnek állított emléket a művész, a kor legsikeresebb rákkezelési módszerének, amely annyi beteg számára adott reményt. A technika fejlődik, és ahogy a rádiumos kezelés, úgy a dombormű emléke is lassan elhalványul; a Baleseti Központ oldalán látható szobor éppúgy elhanyagolt, mint a rákos betegségek körüli diskurzus. Pedig a rendszernek mind a betegek, mind valamennyi benne résztvevő számára átláthatónak kellene lennie. Erről a problémáról beszél Benczúr Emese munkája, akinek a színes – az avatatlan néző számára talán játékokat idéző – szövettani kazetták segítségével összeállított világító asztalán időről időre a Transparency (Átláthatóság) szó villan fel. Óhatatlanul kialakulhat a nézőben az érzés, hogy a villanásnyi idő éppúgy nem elegendő a megértéshez, mint az időnként futó tájékoztató kampányok. Ideje lenne állandóan napirenden tartani a betegségről való közbeszédet.

A betegek érzelmeinek, megküzdési startégiáinak fontos szerep jut a kiállításon bemutatott projektekben. Bár Poór Dorottya képregényeket idéző, vászonra festett képei könnyed szórakozást ígérnek, a rövid mondatok mögött ott lebeg a betegséget hordozó, de a családja előtt magát erősnek mutató ember erőfeszítése. A művész már felnőtt fejjel szembesült a betegséget átélő édesanyja megpróbáltatásaival. Az események után több évtizeddel lefolytatott beszélgetés foszlányai éppen töredékességükkel fejtik ki óriási érzelmi hatásukat, amely figyelemfelkeltőbb egy utcai plakátnál vagy transzparensnél is. A betegek családtagjai, barátai fontos szerepet játszanak a gyógyulásban, de Simon Zsuzsi mell- és méhnyakrák túlélőkkel készített interjúiból az is kirajzolódik, hogy mindenki másban találja meg egyedi támaszát a gyógyulás során. Ki a sportban, ki a vallásban, ki egy-egy sajátos rituáléban. A személyes élményeket maga a művész meséli el kézzel írt lapjain, melynek minden sorából odafigyelés sugárzik. A leereszkedés nélküli tiszta figyelem felbecsülhetetlen!

Van, aki szavakkal, míg mások képekkel dolgozzák fel a velük történteket. Neogrády-Kiss Barnabásnál fiatalkorában diagnosztizáltak agydaganatot. A betegség következtében újra meg kellett tanulnia használni testét, a kór okozta látáskárosodása miatt művészetében is gyakran foglalkozik a látás és érzékelés kérdésével. A C80 együttműködésben, a workshopok által lehetőséget kapott szubjektív nézőpontján túl egy objektív rátekintésre is. Az objektivitás, tárgyilagosság fontos eleme a gyógyítás folyamatának is, de a szubjektív, emberi hang megtalálása is lényegi összetevő. Albert Ádám vegyes technikájú installációjának márványelemei az emberi test – gerincoszlop – alakját idézik, míg a hanginstalláció a folyosón várakozó emberek gondolatait hangosítja ki. Akárcsak Máté Dániel vascsövei, a márványelemek itt is az erő és stabilitás érzetét keltik. A kizsigerelt és sérthetetlennek vélt emberi test is hasonló illúziót kelt, egészen addig míg a betegség, akárcsak egy rosszul meghúzott csavar, instabillá teszi a rendszert.

Somogyi-Rohonczy Zsófia

Kurátorok: Kollár Dalma Eszter és Kovács Kristóf (Sajnos Gergely)

Kiállító művészek: Albert Ádám, Benczúr Emese, Máté Dániel, Neogrády-Kiss Barnabás, Poór Dorottya, Simon Zsuzsi

A művek megtekinthetők 2024. április 5. és május 31. között az I. sz. Patológiai és Kísérleti Rákkutató Intézet (1085 Budapest, Üllői út 26.)